h i r d e t é s

Rétvári szerint az nagy teljesítmény, hogy nyolc év alatt mindössze 4-5 ezer forinttal emelték az ápolási díjat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Rétvári szerint az nagy teljesítmény, hogy nyolc év alatt mindössze 4-5 ezer forinttal emelték az ápolási díjat

2018. június 15. - 08:00

Ami lássuk be, még az infláció kompenzálására sem elég, de mit várunk egy süllyedő hajó fedélzetén kapitányt játszó amatőrtől, aki magára zárta a híd ajtaját? 

Forrás: 888.hu

Nehéz másképpen értelmezni a Fidesz-KDNP magatartását saját magára szabott választási törvényekkel és olyan látszatmegoldásokkal, amiket jobb helyeken szégyellni szokás.

Rétvári ennek a rendszernek az ifjú titánja. (Egyes szakmai körökben a titán annyit tesz: Ti tán tudtok kezdeni valamit vele!) Kásler helyett lelkesen válaszolgat, ezzel akaratlanul is aláásva az egyébként is kínos hírnévnek örvendő, új emberminiszter szakmai megbecsülését. Az is igaz, hogy ehhez nem kell különösebben megerőltetnie magát.

Igencsak meghökkentő választ adott Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter nevében parlamenti államtitkára, a KDNP-s Rétvári Bence. A magát kereszténydemokratának mondó politikus ugyanis Szabó Tímea írásbeli kérdésére, miszerint „Tervezi-e a kormány az ápolási díj emelését, illetve az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését?" arról kezdett értekezni, hogy mennyi mindent is tett az elmúlt két Orbán-kormány nyolc év alatt azokért, akik napi 24 órában dolgoznak, hiszen súlyos beteg hozzátartozóikat felügyelik, s látják el teljes körűen. /168 óra/

Tényleg? Hiszen mit is tett Orbán Viktor a családtagjaikat ápolókért és az ápolásra szorulókért? Ja igen, amputált embereknek kell éves szinten bizottság elé állni, bizonyítva, hogy egy év alatt nem nőtt ki a karjuk. Míg más mozgáskorlátozottakat úgy nyilvánítanak (újra) munkaképesnek, hogy semmilyen rehabilitációs programmal – ideértve a felkészített munkalehetőségeket is – nem készültek.

„Az otthonápolást végzők támogatása, családjaik szociális biztonságának erősítése a kormány kiemelt célkitűzése. Az elmúlt években számos intézkedés történt annak érdekében, hogy a hozzátartozóikat ápoló személyek e tevékenységüket kedvezőbb feltételek között végezhessék. Az ápolási díj összege 2010 óta többször, az ellátott hozzátartozó állapotától függően eltérő mértékben emelkedett. Alapösszege a 2010. évi 28.500 forinthoz képest 2018-ra 32.600 forintra, az emelt összegű ellátás 37.050 forintról 44.250 forintra emelkedett. Ezzel egyidejűleg bevezetésre került a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díj, amelynek havi összege 2016-ban 53.100 forint volt, de 2018-ra 58.680 forintra emelkedett. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy 2010 és 2018 között 63 százalékkal, 37.050 forintról 58.680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Az új Kormány célja a díjak további emelése.”

Felemelő érzés lehet ekkora összegekről beszélni, különösen úgy, hogy már régen el kellett volna érnünk az európai szintű fizetéseket. Rétvári pedig úgy vezeti elő a legnagyobb égéseket is úgy vezeti elő, mintha az valamiféle hőstett volna.