h i r d e t é s

Rétvári szerint az egészségügy ma vonzó

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rétvári szerint az egészségügy ma vonzó

2017. szeptember 12. - 07:15

Bár már három napja látott napvilágot a hír, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne szenteljünk rá néhány keresetlen gondolatot. Rétvári Bencéről ismeretes, hogy a legnagyobb ökörséget is elő tudja vezetni perdöntő érvként.

Elég csak a Lex CEU gondolnunk, mely szerinte azért szükséges, mert szerinte az Egyesült Államokban akkreditált végzettség nem felel meg a magyar elvárásoknak.

Most az egészségügy kapcsán tette fel az alábbi kérdést Hadházy Ákos az Emberi Erőforrások Minisztériumának:

"hogyan alakult az ápolói képzésen végezettek száma?"

Amire annak államtitkára, Rétvári Bence a következő hangzatos választ volt képes írásban visszaböfizni:

„Magyarországon jelenleg közép- és felsőfokon folyik ápolóképzés. A középfokú szakképesítéseket az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) tartalmazza, melynek szerkezete és tartalma a munkaerőpiaci igényekhez alkalmazkodva rendszeresen megújul. A hatályos OKJ alapján négy különböző szinten folyik gyermek- és felnőttápoló képzés. Felsőfokon osztott képzési formában – BSc szinten 4 éves, és arra épülve 1,5 éves időtartamban – az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemek egészségtudományi karain lehet ápolói végzettséget szerezni.” /Sztárklikk/

Arról nem szól a fáma, hogy a végzettséget szerzők közül hányat tud megtartani alkalmazásban az egészségügy. Annál sem inkább, hiszen a túlterheltséget, a nem ritkán életveszélyes munkakörülményeket tapasztalva a legtöbb, képzésen átesett ápoló a pályája elhagyását választja.

Ezen pedig valamiért a fizetésemelés sem segít. Megokoltnak tűnik hát a feltételezés, hogy nem feltétlenül a bérekkel, hanem a munkahelyi körülményekkel van.

Az elvándorlás ezzel szemben meglepően kis, a 2010-es értékekhez képest stagnáló értéket mutat.

Arról sem érzi szükségét beszámolni Rétvári, hogy a hálapénz egyébként minden tekintetben etikátlan intézménye milyen hatást gyakorol a kialakult helyzetre.

A válasz inkább arra enged következtetni, hogy az egészségügyi képzés vonzó volta, nem a hazai munkavállalás kínálta horrorokat ihlető lehetőségeiben keresendő. Annak körülményeit ismerve végső soron az egészségügy annyira lehet vonzó, mint amilyen egy nyilvános budi lehet tífusz idején. Senki nem akar odamenni, fél attól ami ott rá vár, és közel sem lehet biztos abban, hogy valaha is épségben elhagyja azt.

Az egészségügyi alkalmazottakat pedig ennek a penetráns klotyónak a wc-s néni pozíciójára keresik.