h i r d e t é s

Rétvári szerint 5-10 év múlva komoly probléma lehet az orvoshiány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rétvári szerint 5-10 év múlva komoly probléma lehet az orvoshiány

2017. január 19. - 08:44
0 komment

Hónapokon belül megegyezhetnek a háziorvosok hatásköréről

Forrás: Origo.hu

Az egy éve folyó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetnek hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal - mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a lakosság egészségét az szolgálja majd a legjobban, ha minél több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek.

Mint mondta, a kormányzat célja az, hogy kifizetődő legyen háziorvosnak, házi gyermekorvosnak lenni; a finanszírozást az utóbbi években mintegy másfélszeresére emelték, és egyre többen - a 2015-ös mintegy hetven után körülbelül százan - vettek részt a praxis- és letelepedési pályázatokon.

Az államtitkár emlékeztetett arra: előbbin 4, utóbbin 6-10 milliós vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek az orvosok a praxis megvásárlására, illetve arra, hogy megteremtsék egy már legalább egy éve üresen álló praxis betöltésének feltételeit.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán kijelentette: nincsen üres praxis, mindenhol el vannak látva a betegek.

Ugyanakkor megjegyezte, már most lépni kell, hiszen a háziorvosi "korszerkezet" miatt 5-10 év múlva komoly probléma lehet az orvoshiány. (MTI) / vg.hu