h i r d e t é s

Rétvári meg akarja mondani, miről beszélhetünk és miről nem

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rétvári meg akarja mondani, miről beszélhetünk és miről nem

2018. augusztus 25. - 06:53

És a társadalmi nemek az első helyen áll feketelistáján. Persze nyílt fenyítésről nincs szó, a szájkarate szintjén sikerült ismét beletaposnia a jó ízlésbe. 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A szokásos ultrakonzervatív skatulya férfiról és nőről már senkit nem lep meg, de a kioktat modor, amelyet a Fidesz tagjai oly gyakorlottan művelnek, nem maradhat szó nélkül.

Ismeretes tény, hogy a lekezelés többnyire a felkészültség hiányát kompenzálni vágyó magatartás. Ami egyébként Rétvári esetében aligha lehet kérdéses. Életében nem dolgozott – hogy a közösségi munkát ne is említsük – így aztán fogalma sem lehet a társadalomról és egyes szegmenseinek egyértelműen kifejezett igényeiről.

Érdekes, hogy az LMP-n belül vélhető konfliktusok és ismert politikai magatartásuk dacára Szabó Szabolcs (aki ugyan nem párttag, de a frakció tagja) fel tud tenni olyan kérdéseket, amelyek megoldásra váró problémák, nem pedig figyelemelterelő taktika részei.

„A kormány világos álláspontja az, hogy az ember férfinak vagy nőnek születik, így társadalmi nemekről nem beszélhetünk. Ugyanakkor mindenki olyan életet él, amilyet kíván.

A gender szakra rendkívül kevés a jelentkezők száma, így ez már önmagában érv a megszüntetés mellett. A „társadalmi nemek tanulmánya” mesterszakon végzettek iránti igény a magyar munkaerőpiacon nem mutatható ki. A szak gazdasági szempontból nem racionális, így joggal feltételezhetjük, hogy nem a munkaerőpiac igényeire reagálva hozták létre, és nem azért, hogy gyorsan és közvetlenül hasznosítható tudást kapjanak a hallgatók" – foglalta össze Rétvári Bence parlamenti államtitkár az Orbán-kormány álláspontját egy írásbeli válaszban. /168 óra/

Hogy mi a hasznosítható tudás azt persze Rétvárinak és pártjának tudnia kell, hiszen oktatásunkból módszeresen és ennek megfelelően kiiktatott minden, az önálló gondolkodás kifejlesztésére irányuló modult.

Az is egy jó kérdés, hogy tudományos kérdésekben vajon mennyiben minősül mérvadónak az a kormány, amely annyira alapos környezet- és hatástanulmányok terén, hogy a mindennapi testnevelésórát gyakran a folyosókon kell megtartani.