h i r d e t é s

Rétvári lebukott

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Rétvári lebukott

2018. július 30. - 08:36

A 2017-es évben sem volt hiány meredek kijelentésekban. Rétvári Bencétől is kaptunk nem is keveset. Arra a kérdésre ellenben, hogy hányan fagytak meg 2016 októbere és 2017 márciusa közt, csak kitérő válaszokat volt hajlandó adni.

Forrás: b1.blog.hu

Kétségtelen, van olyan dolog, amihez pofa kell. Szerencsére fideszes arcon igen vastagon nőtt a bőr, ez is ráfér. Miközben „Magyarország jobban teljesít”, a magyar választók ezt némileg másképpen élik meg.

Érthető hát, ha az Utcajogász pert indított az ügyben. Szomorú irónia, hogy a rendőrség csak a legnagyobb melegben tudta elárulni, hányan fagytak meg a télen. Így derült ki, hogy

az előző fűtési szezonban, 2016 október 15-től 2017 március 1-ig Magyarországon összesen 259 ember fagyott halálra.

Ez arányában jelentősen felülmúlja azt a számot, amelyet Rétvári Bence még 2016 augusztusában hajlandó volt elárulni. Az Orbán-kormány akkor közölt utoljára adatokat a halálra fagyottak számáról, a politikus pedig az ezt firtató kérdésre úgy válaszolt, 2015-2016 telén 30 ember vesztette életét kihűlés miatt. /168 óra/

Ez nem is azért érdekes, mert a keresztényi értékek közt egyértelműen szerepel az a kitétel, hogy nem szabad hazudni, hanem azért is, mert a elvileg a kormány ígéretet tett arra, hogy senkit nem hagynak az út szélén.

A pert azért indították el még tavaly decemberben, mert eleinte a rendőrség sem akart adatokat kiadni a fagyhalottak számáról. Az Utcajogász szerint a titkolózás oka az, hogy rendkívül kínos információkról van szó. Bár a rendőrség a per előtt éveken át nem volt hajlandó információt szolgáltatni a fagyhalált szenvedettek számáról, a A Város Mindenkié tagjai és az önkéntes jogászok remélik, hogy a Fővárosi Törvényszék két nap után hozott kedvező ítélete mindenkinek segít, aki aki a jövőben ilyen adatokat szeretne igényelni a rendőrségtől.

Ami a jelenlegi fűtési szezont illeti, a fagyhalál áldozatairól a Magyar Szociális Fórum közül információkat, amely úgy tudja, hogy 2017-2018 telén 200 ember vesztette életét kihűlés miatt Magyarországon. A szervezetet – amely 2016-2017 tele nem a hivatalos adatokban szereplő 259, hanem „csak” 203 ember életét követelte – hazaárulással is megvádolták már az adatok nyilvánosságra hozataláért.

Szinte elképzelhetetlen, hogy a rendőrségnek egyéb ok miatt nem akaródzott kiadni ezt az információt, minthogy felsőbb utasítást kaptak arra vonatkozólag, hogy üljön rá az arcára. Ami egyébként meglátásunk szerint súlyos kötelességszegés, de természetesen ez itthon már csak így megy.

A legegyszerűbb stratégia, az időhúzás. Kit érdekel, hányan fagytak meg tavaly? Mert ugye tudjuk jól, hogy a „tegnapi újságba ma már a szemetet csomagoljuk.” Sokkal egyszerűbb visszatartani az információt, aztán már az érdektelenség elrendezi a többit.