h i r d e t é s

Rendőröket küldtek a szülőkre és gyerekekre, akik plüssállatokkal tüntettek a Kossuth téren

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Rendőröket küldtek a szülőkre és gyerekekre, akik plüssállatokkal tüntettek a Kossuth téren

2020. június 17. - 06:37

Plüssfigurák demonstrációjával egybekötött sajtótájékoztatót tartottak az örökbefogadói tanfolyam választhatósága elleni petíció kezdeményezői, szülők, gyerekek, valamint az aHang képviselői a Parlament előtt. - írja a 168ora.hu.

Forrás: a Hang

A tüntetők mellett nagyjából 30 rendőr és országgyűlési őr jelent meg a helyszínen. 

A résztvevők szerették volna megakadályozni, hogy az Országgyűlés megszavazza a kötelező örökbefogadói tanfolyam eltörlését.

Azzal érveltek, hogy ha csak választható lesz a tanfolyam, azok nem fognak rá elmenni, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Szerintük ennek pedig sok sikertelen, akár tragédiával is végződő örökbefogadás lehet az eredménye

– írta a hvg.hu.

A demonstráció természetesen mit sem ért, a parlament megszavazta a módosítást.

168ora.hu