h i r d e t é s

Péntekig egyre melegebb napokra számíthatunk

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Péntekig egyre melegebb napokra számíthatunk

2017. augusztus 30. - 07:28

Szerdán, sőt még csütörtökön is szinte zavartalan napsütésre készülhetünk, felhősebb idő pénteken várható. - írja az Időjárás.hu.

A hét során tapasztalható folyamatos melegedés is ekkor éri el csúcspontját, a hétvégén ugyanis egy hullámzó hidegfront éri el térségünket, amely mögött több fokos lehűlésre van kilátás.

Délelőtt jellemzően derült, napos időre számíthatunk, legfeljebb északkeleten jelenhet meg néhány kósza fátyolfelhő az égen. Csapadék nem alakul ki.

Délután országszerte kellemes nyári időre van kilátás, emellett keleten fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Csapadék nem várható. Északnyugaton megélénkül, máshol jellemzően mérsékelt marad a déli, délkeleti szél.

Délután 27, 32 fokra melegszik a levegő.

Orvosmeteorológia

Szerdán is elkerülnek bennünket a frontok, emellett pedig folytatódik a melegedés. - írja a meteoklinika.hu.

A nap ugyanakkor még mindig kissé hűvösen indul, könnyen megfázhat. Az immunrendszer erősítésére ajánlott növelni a napi vitamin-bevitelt (elsősorban a C-vitaminét), fogyasszon minél több idényzöldség-, illetve gyümölcsfélét, például paprikát, paradicsomot, barackot. A réteges öltözködéssel szintén jelentősen hozzájárulhat egészsége védelméhez.

A nap folyamán a melegedésre fokozottan érzékenyek körében enyhébb fáradékonyság, bágyadtság jelentkezhet, egyesek pedig szétszórtabbak, figyelmetlenebbek lehetnek a megszokottnál. Amennyiben Ön is krónikus fáradtsággal küzd, napközben iszogasson citromfű teát, amely élénkítő hatása mellett a tompaság elűzésében is hatásos megoldásnak bizonyulhat.

A viszonylag nagy hőingás miatt ezen kívül a kora délutáni órákban gyakoribbá válhat a vérnyomás-ingadozás is. Az arra hajlamosak számára javasolt kerülni a fokozott megterheléssel járó tevékenységeket, továbbá szívre gyakorolt kedvező hatása miatt galagonya tea fogyasztása ajánlott.

A déli órákban erős UV-sugárzással, illetve fokozott leégésveszéllyel ajánlott számolni. 10 és 16 óra közötti időszakban árnyékos helyen javasolt tartózkodni, ha mégis kénytelen a tűző napra menni, úgy használjon magas faktorszámú naptejet, illetve viseljen UV-szűrős napszemüveget!

A pollenterhelés kissé növekszik, emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja. Az arra érzékenyeknek most nem javasolt a szabadban sportolniuk, és a lakás szellőztetését is inkább a reggeli, illetve az esti órákra időzítsék!

A napfény vakító hatásának enyhítésére érdemes napszemüveggel elindulni otthonról, emellett az autóvezetők számára északnyugaton helyenként az élénk oldalszél is zavaró lehet. Ezeken a területeken fokozott körültekintéssel javasolt közlekedni!

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu