h i r d e t é s

Péntek este közzétették az új Nemzeti Alaptantervet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Péntek este közzétették az új Nemzeti Alaptantervet

2020. február 01. - 07:30

Agatha Christie mellett megismerkedhetnek a gyerekek Wass Albert munkásságával is, és maradt a médiaismeret tantárgy.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A Nat a köznevelés szemléleti alapjainak meghatározásával kiegészíti a gyermekek, tanulók családban megvalósuló nevelését, erősíti ezzel a hazához és a nemzet történelméhez való kötődést, a generációk közötti kapcsolatot, a közös kulturális gyökereket, az anyanyelv használatát. Így rögzíti azt a minden magyar emberben közös tudást, amely megalapozza a nemzeti identitást

– áll az új Nemzeti Alaptanterv alapvetésében. A szöveget péntek este 10 órakor tették közzé a Magyar KözlönybenKásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője napközben már tudatta, hogy elkészült a Nat, amelyet az idén már be is kell vezetni az iskolákban. Szeptemberben az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon már az új szöveg alapján kell tanítani a gyerekeket. Ehhez képest nehezen érthető, hogy alig több mint fél évvel a tanév kezdete előtt, péntek késő este publikálják a módosításokat. Az történt, amit Gulyás Gergely már előre vetítettaz eredeti tervektől eltérően nem totális cserét hajtottak végre, hanem a régi szöveget módosították.

Az általános iskolákban – szintén a már beharangozottaknak megfelelően – új tantárgy is megjelenik, a technika és tervezés, amely az életben felmerülő gyakorlati problémák megoldásához akar segítséget nyújtani. Alapvető technikai folyamatokat  kell elsajátítani, a cél pedig az, hogy hosszútávon a tantárgy segítse a pályaorientációt, az életpályatervezést is.

A Nat részletes elemzésére azonban akkor lesz mód, ha a szakemberek is részletesen végigrágják a szöveget, erre ugyanis a kormányon kívüli világban dolgozó szakértőknek a közzététel előtt nem volt lehetőségük, a szöveget meg, ugye, este tíz órakor tették közzé.  Ugyanakkor a támogatóknak kevés idő is elég volt a szöveg feldolgozásához. A távirati iroda már 5.55-kor közzétette a Pedagógiai Innovációért Egyesület közleményét, amelyben a szervezet rögzíti:

A módosított Nemzeti Alaptanterv lehetőséget biztosít arra is, hogy egy-egy fontos témát több tantárgy ismereteit és módszereit felhasználva, multidiszciplináris módon dolgozza fel az iskola, így elérhető a diákok nagyobb érdeklődése és hatékonyabb tanulása is. Az új NAT minden bizonnyal feladatot ad a köznevelés szereplőinek, de keretrendszere fejlődést rejtő utat jelöl ki számunkra.

24.hu