Bár az egész európai kontinens szenved az energiaválság lehetséges hatásaitól, kevés ország érezheti annyira sarokba szorítva magát, mint Németország. Európa legerősebb gazdasága hosszú évtizedeken keresztül támaszkodott az orosz gázvezetékekre, amely gyakorlat mára jól láthatóan Berlin Achilles-sarkává vált. A német energiahelyzet oly mértékben aggasztó, hogy komolyan a napirendre került az eddig érvényben lévő atomenergia-ellenes álláspont felülvizsgálata. Egy ilyen lépés ugyan nem feltétlen nélkülözné a német társadalom támogatását, azonban komoly éket verhet az országot kormányzó hárompárti koalíció tagjai közé.

A német energiafüggőség története

Kétség sem férhet hozzá, hogy évtizedeken keresztül a gázellátás volt a példátlanul szoros német-orosz viszony kovásza. A világ legjelentősebb gázellátója több mint 50 éven keresztül látta el Európa legerősebb gazdaságát kritikus jelentőségű erőforrásokkal, amelyek gazdasági fejlődése szempontjából elengedhetetlenek voltak.

A két ország gazdasági együttműködése az energia terén már nem sokkal a második világháborút követően igen látványosan alakult, 1955-ben Konrad Adenauer nyugatnémet kancellár Moszkvába látogatott, hogy diplomáciai kapcsolatokat létesítsen az új Német Szövetségi Köztársaság és a Szovjetunió között. Nem kellett sokat várni arra, hogy elkezdjenek épülni az első vezetékek a Szovjetunió és Európa között.

Az energetikai üzletelésnek csak újabb löketet adott a Willy Brandt által meghirdetett Ostpolitik, amely a kelet-európai országokkal folytatott viszony normalizálását tűzte ki célul a gazdasági kapcsolatok erősítésén keresztül.

Ezt fémjelzi a német politikában sokáig irányadó "Wandel durch Handel" filozófiája, amely szerint a kereskedelmen és a kölcsönös gazdasági előnyökön keresztül politikai változásokat is elő lehet mozdítani. A recept egyszerű és hatékony volt: Oroszország létfontosságú erőforrásokkal látja el a német ipart, amely cserébe fejlett technológiát exportál Oroszországba, nem beszélve arról, hogy stabil piacot biztosít az orosz energiahordozóknak.

Ezt követte az Északi Áramlat 1, az első olyan vezeték, amely a földgázt közvetlenül orosz területről szállította Németországba a Balti-tengeren keresztül. A megállapodást 2005-ben írta alá Gerhard Schröder akkori német kancellár- aki később Putyin személyes jó barátja és számos orosz energetikai vállalat befolyásos tisztségviselője lett - és 2012-ben nyitották meg.

A német orosz energetikai viszony azonban egy olyan érme, amelynek két oldala van: az egyik az energiabiztonság, a másik pedig az energiafüggőség.

Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a háború előtt Németország a földgáz-szükségletének mintegy 50 százalékát Oroszországból szerezte be. Az orosz vámadatok szerint Németország 2020-ban az összes orosz gázexport nagyjából 20 százalékáért felelt, ami messze a legnagyobb vásárlóvá tette Németországot.

Az ukrajnai háború kitörésével és a gázszállítmányok akadozásával azonban az addig gyümölcsöző viszony halálos öleléssé alakult, ma pedig szinte napi szinten érkeznek hírek arról, hogy összeomlás közelébe került a német energiaellátás.

Miért lett kegyvesztett az atomenergia?

A most tomboló energiaválság közepette úgy látszik, ismét tabudöntögetésnek lehetünk szemtanúi Németországban, ez pedig különösen igaz, ha az atomenergia kérdéskörére gondolunk. Európa-szerte közismert, hogy a német kormány volt eddig az egyik legelkötelezettebb szereplő a kontinensen a nukleáris energia leszerelésében.

A berlini vezetés azonban a 20. század jelentős részében korántsem volt annyira atomellenes állásponton, mint azt sokan gondolnák. Csak 1957 és 2004 között 110 nukleáris energiával kapcsolatos létesítményt építettek Németországban, amelyek az ország energiatermelésének negyedéért voltak felelősek.

A csernobili atomkatasztrófa után azonban újra kellett gombolni a kabátot, hiszen a német közvélemény atomenergia felé tanúsított hozzáállása is megváltozott.

Ebből igen nagy mértékben tudtak profitálni azok a társadalmi mozgalomként indult politikai csoportok, mint a zöldek, akik többek közt atomellenes narratívájukra építve jelentős befolyásra tettek szert.

Az első nagy mérföldkő a német nukleáris ipar leépítése kapcsán a kétezres évek elejére tehető, amikor az SPD és a Zöldek által koalícióban vezetett német szövetségi kormány fontos iparági szereplőkkel egyeztetve eldöntötte, hogy 2022-ig valamennyi németországi atomerőmű bezárásra kerül.

Ugyan ezt a határidőt Angela Merkel 2005-ben hivatalba lépett kormánya jó pár évvel kitolta, nem kellett sokat várni a másik nagy horderejű eseményre, amely – legalábbis sokáig úgy tűnt – az utolsó szöget is beleütötte a német nukleáris energia koporsójába. Ez volt a fukusimai atombaleset, amelyet követően az addig atompárti Merkel ígéretet tett arra, hogy visszatérnek a 2022-es céldátumhoz. A döntésben az is közrejátszhatott, hogy a balesetet követően 12 nappal tartották a baden-württembergi tartományi választásokat, Merkel pártja pedig igyekezhetett kifogni a szelet az éppen előretörő Zöldek vitorlájából.

Sorra dőlnek be a tabuk

Sokáig tűnt úgy, hogy minden a tervek szerint halad, az atomerőművek sorra zártak be az országban, a tavaly év során hivatalba lépett új német koalíciós kormány – amelyben a Zöldek kapták a legfontosabb energetikai vonatkozású tárcákat – pedig addig nem látott forrásokat irányzott elő a megújuló energiákra való átállásra.

Az átállás azonban már a háború és az energiaárak emelkedése előtt is rögösnek ígérkezett. Az ugyanis már akkor nyilvánvaló volt, hogy a megújuló energiaforrások önmagukban nem képesek elég gyors ütemben pótolni a kieső energiatermelést.

Két eszköz maradt tehát a német kormány kezében: az egyik, hogy gázzal helyettesítsék a nukleáris energiát, a másik pedig a szénégetés felpörgetése volt.

Ugyanakkor mindkét megoldás fájdalmasnak tekinthető, hiszen a gáz esetében épphogy az amúgy is kóros energiafüggőség súlyosbodna, szénkészlet pedig ugyan bőven áll rendelkezésre országon belül, annak elégetése jár azonban az egyik legkárosabb hatással a környezetre nézve.

A kialakult helyzet az orosz-ukrán háború és a Németországnak oly fontos gázszállítmányok akadozása után kezdett el igazán fenntarthatatlanná válni, olyannyira, hogy már a német kormány berkein belülről is érkeznek egyre hangosabb vélemények, amelyek szerint ideiglenes jelleggel, de teret kellene biztosítani az atomenergiának.

Maga Olaf Scholz kancellár is úgy nyilatkozott, hogy megfontolandó lehet a még működő atomerőművek további működtetése az energiabiztonság szavatolása céljából.

Az erőművek élettartamának meghosszabbítása azonban a német kormánykoalíción belül is heves vitákhoz vezetett. Az FDP támogatja, a szociáldemokraták szkeptikusak, leginkább azonban a Zöldeknek fájna egy ilyen lépés. Nem is véletlen, hogy Robert Habeck alkancellár és gazdasági miniszter korábban a megfelelő engedélyek és üzemanyagrudak hiányával indokolta, miért nem megoldás az erőművek élettartamának meghosszabbítása, vagy bezárt erőművek újranyitása. Szakértői vélemények szerint azonban a legtöbb német erőmű kiváló állapotban van, így a vonatkozó engedélyek beszerzése nem lenne túl bonyolult, a Westinghouse vállalat – amely a német nukleáris ipar egyik legfőbb beszállítója pedig úgy nyilatkozott, hogy már 2022 végével képes lenne új fűtőrudakat szállítani az erőművekbe. Ennek ellenére Habeck a napokban továbbra is kitartott álláspontja mellett, amelyet azzal indokolt, hogy érdemben nem tudná ellensúlyozni a problémát az atomenergia ideiglenes használata.

Ennek ellenére könnyen lehet, hogy még Európa legnagyobb gazdaságában is fájdalmas kompromisszumokat kell kötni az energiaválság enyhítése céljából.

A kérdés csupán az, hogy milyen mértékben segítene a nukleáris energia visszaengedése a termelésbe. Németországban jelenleg három atomerőmű működik, ezek az ország energiatermelésének 6 százalékát biztosítják. Ha megnyitják a közelmúltban bezárt másik három erőművet, ez a mutató 12 százalékra ugorhat, de ez még így is kevés lenne. Könnyen lehet tehát, hogy nem is az a kérdés már, hogy visszatérnek-e a németek a nukleáris energiához, hanem hogy milyen további "szent teheneket" kell feláldozni a válság átvészelése érdekében. (Portfolio)