h i r d e t é s

Ötszáz magyar nyelvű biblia Erdélynek

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ötszáz magyar nyelvű biblia Erdélynek

2017. szeptember 11. - 07:08

Vizsolyban a Magyar Bibliatársulat ötszáz magyar nyelvű bibliát adott át szombaton azoknak a székelyudvarhelyi kerékpárosoknak, akik félezer kilométert tettek meg a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából.

MTI/Vajda János

Az MTI jelentése szerint Bereczki-Orbán Zsolt a székelyudvarhelyi, szombatfalvi gyülekezet lelkipásztora elmondta, az ötlet egy évvel ezelőtt született, az erdélyi Székelyudvarhely, valamint Vizsoly között csaknem ötszáz kilométer a távolság.

A Magyar Bibliatársulat nevében Fodor Ferenc, az ószövetségi szöveggondozó bizottság tagja adta át jelképesen a köteteket. Mint elmondta, a társulat azt vállalta, hogy amennyi szentírást megvásárolnak a székelyudvarhelyiek, ugyanannyit maguk is hozzátesznek adományként. Így sikerül most félezer bibliát eljuttatni Székelyföldre, amelyeket elsősorban rászoruló családok, gyermekek kapnák meg a települések lelkipásztorainak segítségével. Az összegyűlt pénznek köszönhetően pedig néhány hét múlva újabb száz bibliát tudnak majd szétosztani Erdélyben. (MTI) / magyarhirlap.hu