h i r d e t é s

Összesen 5 millió forintra büntették az ellenzéki képviselőket a decemberi akciókért

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Összesen 5 millió forintra büntették az ellenzéki képviselőket a decemberi akciókért

2019. március 05. - 14:47

A Parlament ma döntött nyolc ellenzéki képviselő tiszteletdíjának csökkentetéséről.- írja a nepszava.hu.

Az indoklás szerint

cselekményüket kifejezetten obstrukciós célzattal, fizikai erő alkalmazásával valósították meg.

Az Országgyűlés különböző fegyelmi ügyekben nyolc ellenzéki képviselő tiszteletdíját csökkentette, összesen több mint ötmillió forint értékben - tudósít az MTI. A döntések indokolása szerint az ellenzéki képviselők tavaly december 10-én, illetve 12-én zavarták, illetve akadályozták a parlament munkáját.

Forrás: 444.hu

A legkisebb, 445 ezer forintos büntetést a szocialista Kunhalmi Ágnes kapta, amiért tavaly december 10-én a napirend elfogadását füttyszóval, hangos bekiabálásokkal, majd folyamatos sípszóval nehezítette. Ugyanezen indokból a szintén MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás és Szabó Sándor, valamint a DK-s Varju László tiszteletdíját egyenként 505 ezer forinttal csökkentették. A szocialisták elnök-frakcióvezetője, Tóth Bertalan 594 ezer forintos büntetést kapott rendzavarásért.

Az elnöki pulpitus 2018. december 12-i elfoglalásában részt vevő független Székely Sándor tiszteletdíjából 891 ezer forintot vettek el, 

míg a legnagyobb büntetést a szintén független Szabó Szabolcs kapta közel 1 millió 70 ezer forinttal.

A büntetések indoklása szerint a képviselők cselekményüket kifejezetten obstrukciós célzattal, fizikai erő alkalmazásával valósították meg.

nepszava.hu