h i r d e t é s

Óriási lopás történt a honvédségnél

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási lopás történt a honvédségnél

2022. február 19. - 05:38

Tönkretette a Honvédség tápiószecsői járműparkját két tolvaj a társaival. A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint száz autónak lopták el a katalizátorát.

A Nagykátai Rendőrkapitányság jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás miatt indított eljárást az ügyben. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a terhelteket.

A két gyanúsított tavaly júniusban többször is megjelent társaival  a Magyar Honvédség tápiószecsői telephelyén. Miután átmásztak a kerítésen, mindig a honvédségi telephely udvarán parkoló autókhoz mentek. Kivágták, majd ellopták belőlük a katalizátorokat. Az okozott kár 8 millió 650 ezer forint.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.  A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.(24.hu)