h i r d e t é s

Óriás buli volt Észak-Koreában a hétvégén

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriás buli volt Észak-Koreában a hétvégén

2015. október 12. - 07:49
0 komment

70 éves az észak-koreai munkáspárt, amit hatalmas katonai felvonulással ünnepeltek az ország fővárosában, Phenjanban.

A Kim Ir-szen téren rendezett parádén a sima gyalogos katonáktól kezdve a lovasságon, harckocsizókon keresztül a nagy hatótávolságú, észak-koreai források szerint akár Japánt vagy az USA-t is elérő csapásmérő rakétákig mutatták be a hadsereg lehetőségeit.

A felvonulást természetesen a pártalapító unokája, az országot jelenleg is vezető Kim Dzsongun megtekintette, sőt, beszédet is mondott.  „Pártunk a forradalomért fegyverkezik. Ezért az ország készen áll, hogy megvívjon akármilyen háborút, amit az Egyesült Államok indít ellenünk” – kezdte a szónoklatát a pártfőtitkár a Hír TV szerint - írja az Index.

A külföldi tévétársaságokkal általában rideg viszonyt ápoló ország a felvonulás idejére több forgatócsoportot is beengedett az országba, viszont a nagyszabású ünnepségen külföldi országok vezetői nem vettek részt.

Az alábbi videó a felvonulás egészét mutatja meg vágatlanul. Ha még sosem hallotta beszélni Kim Dzsongunt, most majdnem fél órán át hallgathatja.

 

index.hu (Képek: Fotó: Wong Maye-E / MTI)