h i r d e t é s

Orbánék feltámasztják a Horthy-korszakot, csak még gyávák nyíltan vállalni a névadóját is

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbánék feltámasztják a Horthy-korszakot, csak még gyávák nyíltan vállalni a névadóját is

2022. szeptember 09. - 07:30

Erről tanúskodik, hogy a kormánypárti politikusok sorra lemondták a részvételt azon a szekszárdi rendezvényen, ahol Horthy Miklós domborműve előtt kellett volna pózolniuk. A Fideszben úgy látják, hogy ha nyíltan kiállnának a kormányzó mellett, akkor azzal nyerhetnek is és veszthetnek is szavazatokat, de összességében aligha lesz több voksuk, így nem éri meg kockáztatni.

Forrás: Mi Hazánk Mozgalom

A szekszárdi Diófa étterem falán múlt péntek óta márványtáblák emlékeztetnek arra a 141, helybéli katonára, akik első világháborús hőstetteikkel kiérdemelték, hogy tagjai legyenek a Horthy Miklós által 1920-ban alapított Vitézi rendnek. Az emlékművet az étterem tulajdonosa, Nagy Lajos állíttatta. A vállalkozó az avatásra meghívta Süli János volt államtitkárt, Horváth Kálmánt, Tolna vármegye főispánját, valamint Gyurkovics Jánost, Szekszárd alpolgármesterét. A három kormánypárti politikus neve szerepelt a rendezvény meghívóján, ám az avatás előtt – más elfoglaltságra hivatkozva – valamennyien lemondták a részvételt.

Az ünnepség közönsége az előbbiekből arra következtetett, hogy a Fidesz – bár szimpatizál a Horthy-korszak szellemiségével és intézményeivel – nyíltan nem vállalja a közösséget Horthy Miklóssal. 

Az emléktáblák ugyanis a Horthy Miklós arcát megformázó domborművet ölelik körbe, s ha a meghívott politikusok eljöttek volna, akkor a kormányzó reliefje előtt kellett volna főt hajtaniuk.

Nagy Lajos is gyanítja, hogy ez volt a lemondás valós oka. A 71 esztendős vállalkozót az avatás után két nappal kerestem meg, s nem titkolta: arra gondol, hogy pár nappal korábban Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője bevitt az országházi irodájában egy Horthy-szobrot, s mivel erről sokan elítélően szóltak,  a Fidesz irányítói úgy láthatták, nem tenne jót a pártnak, ha most kiállnának Horthy mellett. Ezért inkább visszamondatták Tolna megyei politikusaikkal a részvételt.

Nagy Lajos viszont nagy államférfinak tartja Horthyt. Tudja, hogy a volt kormányzó megítélése megosztja a társadalmat, de úgy érzi Horthy életművében több a pozitívum, ezért megérdemli, hogy az utókor becsülje őt. Megjegyeztem neki, hogy Horthy politikája az országot egy vesztes háborúba sodorta, amelyben a magyarságnak – a koncentrációs táborokban, a fronton, a légitámadások következtében és a hadifogoly-táborokban – összesen mintegy 900 ezer áldozata volt. Ekkora veszteséget soha nem szenvedett el Magyarország – lehet-e ezek után értékes államférfinak tekinteni Horthyt? Nagy Lajos azt felelte, hogy 

Horthy kényszerhelyzetben cselekedett, s még a nyertes hatalmak sem tartották őt háborús bűnösnek.

Amúgy a szekszárdi vendéglős másik kocsmájának, a Harc községben működő Diófa csárdának a parkolójában az elmúlt tíz évben létrehozott egy szoborparkot, ahol portréja van Horthy Miklósnak, Horthy Istvánnak, Wass Albertnek, a kisgazda Kovács Bélának, Kossuthnak, Petőfinek, Hunyadinak. De van ott emlékműve a recski munkatábor és ’56 áldozatainak, illetve Trianonnak is. Ezek felállítását mind Nagy Lajos kezdeményezte és finanszírozta, s a vendéglős büszke arra, hogy a csárdájának udvara sokak számra valamiféle kegyhely, ahol az itt megállók koszorút helyeznek el és szelfiznek, aztán kicsit az ivóba is betérnek.

A harci csárdától 3 kilométerre található szekszárdi étterem parkolójából is hasonló zarándokhelyet alakítana ki Nagy Lajos, ám ehhez a kormánypárti politikusok nem kívánnak jelenlétükkel asszisztálni. Nagy Lajos azért megemlítette, hogy három éve leplezték le a harci szoborparkban Horthy István domborművét, s az akkor tárca nélküli miniszterként szolgáló Süli János arra az ünnepségre eljött és beszédet mondott, holott Horthy Miklós szobra már akkor is ott volt.

Felhívtam a távolmaradt előkelőségeket, hogy megkérdezzem őket, valójában miért mondták le a rendezvényt. Süli János – aki cikkünk megjelenésének a napján mondott le az államtitkári tisztségéről – nem vette fel telefonját. Horváth Kálmánnal és Gyurkovics Jánossal viszont sikerült beszélnem. Mindkettőjüktől azt kérdeztem, hogy távolmaradásuk a saját döntésük volt, vagy központi elvárásra mondták le a programot.

Horváth Kálmán röviden reagált: – Erre a kérdésre nem válaszolok – mondta a 64 éves, jogász végzettségű főispán. A szekszárdi alpolgármester először ekképp indokolta lemondását: – Meghalt a bérmakeresztapám, az ő temetésére mentem – mondta Gyurkovics János. – A temetés mikor volt? – kérdeztem az alpolgármestert. – Elnézést, abba kell hagynom, mert behívtak egy orvosi kezelésre – válaszolta. Később újra felhívtam, s ő akkor így beszélt: – Szabadidőmben odamegyek ahová akarok, és ennél többet erről nem mondok. És elköszönt. Pedig meg akartam neki jegyezni, hogy a meghívón alpolgármesterként volt feltüntetve, így már nem számított magánembernek, hanem városvezetőnek. Megkérdeztem volna Gyurkovicstól, hogy ilyenkor a részvételnek vannak-e protokolláris szabályai a szekszárdi önkormányzatnál, s ha igen, akkor ez esetben – vagyis amikor meghívták és először igent mondott, majd nemet – konzultált-e a polgármesterrel és képviselőtársaival. Ám ezt nem tudtam meg.

Azt viszont megtudtam, hogy Nagy Lajos a vitézi rend emlékművének felállítása előtt a szekszárdi önkormányzathoz fordult, hogy segítsék kezdeményezését. A kérésről a kulturális bizottság augusztus közepén tárgyalt, és pártoktól függetlenül egyöntetűen a támogatás ellen szavaztak, így a kérdés nem is került a közgyűlés elé. Illés Tamás, a bizottság ellenzéki összefogással megválasztott képviselője vezette a grémium ülését, és szerinte Horthy neve vágta ki a biztosítékot a képviselőknél. Ezek után Illés nagyon meglepődött, amikor az avatás előtt azt látta, hogy az egyik vitézi táblára a szekszárdi önkormányzatot is felvésték, mint emlékműállítót. Illés szólt is a tábla miatt, hogy nem maradhat, azóta pedig le is vették.

Egyébként a kormánypárti politikusok nemcsak Szekszárdon kerülték a Horthy emlékét ápoló avatásokat. A háború után a kétezer lelkes Hajdúbagoson kapott a kormányzó először egész alakos szobrot, közterületen. A polgármesteri hivatallal szemben álló művet 2021-ben leplezték le, s az ünnepséget nem tisztelték meg kormánypárti politikusok. Ahogyan az 1400 lelkes Bács-Kiskun megyei Csátalján sem, ahol 2022 júniusában adtak át egy közterületen felállított Horthy fejszobrot. Mindkét település polgármesterét arról kérdeztem: hívtak-e ismert kormánypárti politikusokat az ünnepségre, vagy puhatolóztak-e arról, hogy hajlandók-e a vezető politikusok eljönni az avatásra.

Csátalja Fidesz-KDNP támogatással megválasztott polgármestere, Kovács Antal erre a kérdésre nem akart válaszolni.

Hajdúbagos első embere az egykor MDF és MIÉP színekben a parlamentben politizáló Szabó Lukács viszont nem zárkózott el. A falujában függetlenként megválasztott, 73 esztendős politikus a következőket mondta:

– Nem hívtam meg kormánypolitikusokat, mert nem akartam őket kínos helyzetbe hozni. Ettől még eljöhettek volna, hisz hirdettük az avatás időpontját. De nem jöttek el. A közmédia se jött el. A Fideszben úgy látják, hogy ha Horthy mellett nyíltan kiállnak, akkor azzal nyerhetnek is és veszthetnek is szavazatokat, de összességében aligha lesz több voksuk, így nem éri meg, hogy kockáztassanak.

Ungár Tamás
/ Népszava