h i r d e t é s

Orbán módosítása patika-pontossággal kiszámított aljasság

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán módosítása patika-pontossággal kiszámított aljasság

2020. augusztus 20. - 16:05

"Nincs még vége...vannak elképzeléseim, hogy mi jöhet még, de nem szeretnék tippeket adni" – reagált a Hírklikknek Witthinghoff Tamás a kormány legújabb lépésére, amellyel sokadjára az ellenzéki irányítású települések önkormányzatait igyekszik teljesen ellehetetleníteni. 

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent – és azonnal hatályba is léptetett – kormányrendelet-módosítással a Modern városok programjára szánt pénzek újfajta leosztásáról döntöttek. Megsúgjuk, borítékolhatóan ennek is a Fidesz-irányította települések lesznek a haszonélvezői. A budaörsi polgármester szerint, ezzel a módosítással maga a kormány bizonyította be, hogy "az egész program egy nagy hazugság, ami kizárólag a pártfinanszírozásról és a baráti települések finanszírozásáról szól".

Orbán Viktor aláírásával jelent meg a rövid, de annál jelentősebb módosítás (a Modern városok program megvalósításáról szóló 250/2016. (VIII. 24.) kormányrendeleté) a Magyar Közlöny hétfői számában, s ez komoly változást vetít előre a programban biztosított források leosztásában. Ugyanis miközben eddig a program kedvezményezettje a 23 megyei jogú város volt, addig mostantól melléjük felsorakoznak az azonos megyében található megyei önkormányzatok. Mint ismert, a tavalyi önkormányzati választásokon komolyan előretört az ellenzék: korábban csak két ellenzéki vezetésű volt a 23 közül (Szeged és Salgótarján), számuk októberben 1­0-re nőtt.

Ahogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az ATV-ben  a jogi nyelvet lefordította: akkor, amikor még a 23 megyei jogú város közül 21 fideszes vezetéssel működött, a kormány leszerződött több mint 3500 milliárd forint fejlesztési forrásra a városokkal. E pénzek egy része még nem fogyott el, nem bonyolódtak még le a pályázatok, s most ("feltehetően azért, mert az október választásokat követően, más összetételűek lettek a városi önkormányzati testületek") a kormány olyan döntést hozott, hogy ezek a források ne a megyei jogú városok, hanem a megyei önkormányzatok hatáskörébe kerüljenek. Gémesi csak azt nem hangsúlyozta – köztudottnak véve –, hogy a megyei önkormányzatok továbbra is narancsszínűek.

Újabb pénzeket fognak belenyomni

A módosításban egyébként van egy olyan talányos kitétel is, miszerint azt a "hatálybalépésekor folyamatban lévő MVP támogatási ügyekben is alkalmazni kell, azzal, hogy a megyei önkormányzatnak nyújtott támogatás nem érinti a megyei jogú város önkormányzatainak biztosított támogatási források felhasználását és az ezzel összefüggő kötelezettségeket és jogokat." A Portfolió szerint, ez annyit jelent, hogy a kedvezményezettek körének kibővítése nem megy a már megkötött támogatási szerződések és a megyei jogú városoknak eddig szánt források kárára. A portál úgy véli, hogy ez arra utal: "az  MVP tovább fog bővülni, mindenesetre a legfrissebb költségvetési adatok szerint, az idei első hét hónapban összesen 29 milliárd forintot fizetett ki a kormány az MVP fejlesztéseire".

kormány adatai alapján, egyébként a program keretében közel 260 projekt indult el az országban, amelyek összértéke 3800 milliárd forint. A keretösszegből eddig mintegy 1400 milliárdot használtak fel a megyei jogú városok. A fejlesztések háromnegyede hazai költségvetési forrás.

Mint egyébként emlékezetes, a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően, Orbán Viktor végighaknizta szinte az egész országot, ellátogatva szinte mindegyik megyei jogú városba (még a Botka-vezette Szegedre is elment), nagy csinnadrattával megkötve az MVP-megállapodásokat.

Nem az első "forrásátcsoportosítás"

Hasonló forrásátcsoportosítások már voltak a közelmúltban. A koronavírus-járvány örve alatt, például először csak a gödi önkormányzatot érintően, majd általánossá téve a szabályt, miszerint – meghatározott paraméterek mentén – különleges gazdasági övezeteket hoznak létre. Ahogy korábban erről részletesen írtunk: különleges gazdasági övezetté nyilvánítják az 5 milliárd forint feletti összértékű beruházásokat, azokat a megyei önkormányzatok hatáskörébe adják s elszednek egy sor igazgatási és pénzügyi eszközt a településektől. A vonatkozó jogszabállyal (135/2020. (IV. 17.) a többnyire fideszes vezetésű megyei önkormányzatokhoz váltak áttelepíthetővé tetszőlegesen kiválasztott területek és az ott képződő adók. Adót is kivethetnek a megyei önkormányzatok, aminek tervét előzetesen az államnak (kormánynak) kell elküldeniük.

De volt más is, például a gépjárműadó államosításától kezdve, az idegenforgalmi adó, a parkolási bevételek, az önkormányzatokat illető közterület-használati díjak beszedésének elengedésén át, az  önkormányzatok terhére adott iparűzési adókedvezményekig. Mindezek alapján, jogosnak tűnik a kérdés: mi jöhet még az önkormányzatok számára?

A kormány nem fog leállni

"Eljátszhatnám, hogy elcsodálkozom a legújabb húzáson, de ez az elcsodálkozás nem lenne őszinte" – szögezte le a Hírklikknek a budaörsi polgármester. Witthinghoff Tamás gyalázatosnak tartja, hogy a kormány a saját oldalának településeit több mint kompenzálja a megvonásokért, miközben az ellenzéki irányítású településeket megpróbálja ellehetetleníteni. "Az egész nem normatív, nem átlátható, s felesleges lenne jogállami módszert vagy demokratikus játékszabályokat keresni ebben" – húzta alá.

S hogy mi jöhet még? "Nincs még vége...vannak elképzeléseim, hogy mi jöhet még, de nem szeretnék tippeket adni" – mondta, hangsúlyozva azonban, hogy elvenni már nem nagyon lehet, mert a nem kormánypárti vezetőségű településeket már most sem lehet a korábbi, az elvonásokat megelőző színvonalon fenntartani. "Ezzel párhuzamosan pedig jönnek a kormánypárti senkiházik, felelősségre vonva az ellenzéki önkormányzatokat, hogy miért maradnak el fejlesztések, miért nincs pénz semmire – ez patika-pontossággal kiszámított aljasság". 

Witthinghoff persze nem lepődik meg ezen, hiszen "tudtuk, hogy így lesz, megmondták Orbánék előre, hogy a kormánypárti jelöltre kell szavazni és akkor dőlni fog a pénz; ez persze nem más, mint Lukasenka-tempó" – mondta.

Ami a mostani, a Modern városok programjának a módosítását illeti, ezzel a kormány maga bizonyította be, hogy "ez az egész program egy nagy hazugság, ami kizárólag a pártfinanszírozásról és a baráti települések finanszírozásáról szól". (hirklikk.hu)