h i r d e t é s

Orbán holnaptól bezár minket

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán holnaptól bezár minket

2020. augusztus 31. - 07:16

Szemptember elsejétől elindul a mantra, hogy "ő jól megvéd bennünket".

Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Ahogy hetekre előre meghatározta a koronavírus-járvány első hullámának végét, úgy jóval a hivatalos bejelentés előtt Orbán Viktor belengette a második hullám, illetve a vele járó korlátozó intézkedések bevezetésének időpontját is. A miniszterelnök minden híreszteléssel ellentétben nem rendelkezik parafenomén képességekkel, hiszen nagyon is jól felfogott érdeke volt mindkét esetben előre kijelölni az időpontokat. Az utóbbi esetben például fontos szempont volt, hogy hazatérjen horvátországi vakációjáról, mielőtt lezárják a határokat.

Mint azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány péntek délutáni ülése után tartott kormányinfón bejelentette, hogy szeptember 1-től lényegében lezárja határait Magyarország. Az intézkedésre azután kerül sor, hogy exponenciálisan nő az igazoltan fertőzöttek száma az országban. A bejelentés nem érte váratlanul a magyarokat, hiszen hetekkel ezelőtt a miniszterelnök már jelezte, hogy senki se tervezzen utazást a déli országokba szeptembertől.

Ehhez képest sajtóhírek szerint Orbán Viktor a délen fekvő Horvátországban piheni ki a fáradalmait, így joggal merül fel a kérdés, hogy milyen alapon riogatja az országot azzal a kormányfő és csapata, hogy a betegséget külföldről hurcolják be. Maga Gulyás is azt mondta a kormányinfón, hogy: "A behurcolás veszélye fennáll. A fertőzések eredetének többsége külföldi." Más kérdés, hogy nem kell semmit behurcolni, a vírus február óta az országban van, így a korlátozó intézkedések feloldása óta a belföldi turizmus is épp olyan hatékonyan erősíti a járványt, mint a külföldi.

Amikor kiadta a "Több Balaton, kevesebb Brüsszel" jelmondatot, talán még maga is úgy gondolta, hogy a magyar tengeren fog vakációzni, aztán mégis egy jó kis horvátországi kirándulás lett a vége.

Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos nem véletlenül bírálta a kormányt azzal, hogy bort iszik és vizet prédikál, vagyis, hogy amíg szerintük a külföldiek hurcolják be a vírust, addig Szijjártó Péter külügyminiszter és Orbán Viktor az egyik legveszélyeztetettebb régióban süttetik a hasukat. A kormány és az állampárt legmagasabb szintjein is megjelent a vírus, miután egy balatoni összejövetelen néhányan lefertőzték egymást, így már nehéz lenne elhinni, hogy az állam irányítói példamutató módon tartották volna be azokat az egészségügyi előírásokat, melyet saját apparátusuk dolgozott ki, és vezetett be.

És van itt még egy eléggé visszás dolog, ami személyesen a miniszterelnökhöz köthető. Orbán Viktor ugyanis még a nyár elején az egyik péntek reggeli rádiós monológjában arra szólította fel a magyarokat, hogy ezúttal ne külföldre menjenek nyaralni, hanem költsék el a vakációra félretett pénzüket idehaza. Amikor kiadta a "Több Balaton, kevesebb Brüsszel" jelmondatot, talán még maga is úgy gondolta, hogy a magyar tengeren fog vakációzni, aztán mégis egy jó kis horvátországi kirándulás lett a vége.

Ennyit a magyar kormány példamutatásáról és szavahihetőségéről. Az igazi probléma az, hogy Orbán Viktor és csapata azért lehet következetlen a járvány elleni védekezésben és saját viselkedésében is, mert nincs következménye annak, ha lenézik nézik a saját állampolgáraikat. Bár kínosak a Szijjártó jachtozásával kapcsolatos sajtóhírek, Orbán pedig sikeresen elsummantotta a horvátországi nyaralását, olyan nyomás nem nehezedik a kormány tagjaira, hogy bármelyikük számára is a lemondás lenne az egyetlen megoldás. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: "Ha szorosan a törzsfőnök mellett lovagolsz, mindenki azt fogja hinni, hogy a bizalmasa vagy, de ha a csatában is ott leszel mellette, könnyen téged terítenek le helyette."

Szegedi Kattintós