h i r d e t é s

Orbán értékrendje

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán értékrendje

2017. november 13. - 12:49

A Putyinnal való összehasonlítás megállja a helyét, ha az eltérő kontextust is figyelembe vesszük -- amit ellenzéki tollforgatók azonban se ebben az összehasonlításban, se Horthyval szemben nem szoktak megtenni. - írja a hafr.blog.hu.

Forrás: nachrichten.at

Orbán tegnapi beszéde a globalista gondolkodás feletti átfogó európai győzelemről természetesen egybevág Putyin céljaival is, de teljesen más helyi értékkel. A putyini felfogás szerint az orosz nemzeti érdek más a Nyugattal szemben, mint az orbánista magyar misszió.

Az előbbi nagyhatalmi-birodalmi, szlavofil és Európa-ellenes, minimum -melletti, az utóbbi kishatalmi-regionális, protestáns-sérelmi és köztes európai, de mindkettő hatalmi típusú, ami kétségkívül nem klappol a balos ellenzék liberális demokrácia melletti, a politikai értéket a jogállamisághoz és a proceduralitáshoz kötő eszményeivel. (Ez utóbbi esetben azonban jó szándékú voltam, mert ezt az eszményt hagyták parlagon heverni 2010-ig, és hogy ez nem volt véletlen, azt bizonyítja, hogy az utóbbi években sem tudtak erre az értékrendre ellenzéki politikát fűzni.)

Sokakkal szemben én nem gondolom, hogy az orbáni (tagadhatatlan) önkény mögött egy cinikus, kiégett ember korrupciós és hatalmi céljai húzódnának meg, és semmi több. Ezek is, de az orbáni világképben ezeket igazolja először is a kettő kényszerű összefüggése -- az mármint, hogy a vezér, aki megveti az ellenfeleit és a liberalizmus kiégett proceduralitását, csak úgy tudja biztosítani hosszú távú építkezést igénylő erkölcsi rendszerének kiépülését, ha biztosítani tudja a hatalmát, ez pedig mások korrumpálásával és a saját anyagi függetlenségének megalapozásával történhet csak.

Ám a végső igazolás túlvezet a korrupció és a hatalom összefüggésén egészen a személy saját történelmi missziójába és szerepébe vetett hitéig. Orbán minden bizonnyal úgy gondolja, hogy át tud kelni azon a folyón -- sok, rövid távon zavaros és kártékony döntésen keresztül -- a túlpart megnyugtató békéjébe, konkrétan a Kárpát-medencei dominanciával bíró, a nemzetek Európájában a többivel legalább egyenrangú, nagy tisztelettel övezett, szuverén, erős Magyarországhoz és benne a történelmi szerepét évszázadokra előretekintve elnyerő önmagához.

Arra azonban, hogy ez a béke végül nem inkább a temetők békéje lesz, a vállalkozás jellegéből fakadóan ebben a pillanatban semmi garanciát nem tud vállalni. Ez a kockázata egy korábbi háborúkat felváltó és ebben sikeres európai status quo felrúgásának.

A Nyugat "legyőzése" olyan -- a saját szempontjából értelmezve -- társutasokkal, mint Putyin, Erdogan és Kaczysnki külföldön és az éhes haverok belföldön, miközben útiterv nincs, a győzelem anyagi és szellemi erőforrásai nem állnak rendelkezésére, hanem a legjobb esetben is menet közben alakulnak ki/jönnek létre, finoman szólva sem kockázatmentes vállalkozás, kivált a megváltandó nép számára.

Ahogy Orbán, úgy senki sem tudja megmondani, mi lesz ennek a vége, a konzervatív ember mindössze tart attól, hogy a valamennyi bölcsességet azért tükröző jogállami intézményrendszer felrúgása és az EU-s beágyazottság lazítása nem vezethet jóra.

Bekövetkezhet az, hogy a lengyel nácik, az orosz raison d'état, a trumpi delírium és a nyugati impotencia hirtelen olyan (etnicista) robbanóanyaggá állnak össze, amely a folyó felénél elsüllyeszti nemcsak az orbáni álmokat, hanem a ma ismert világunkat is. 

Szerző: Béndek Péter/hafr.blog.hu