h i r d e t é s

Nyári napunk lesz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyári napunk lesz

2017. június 15. - 06:34

Csütörtökön az ország nyugati felén többnyire gyengén felhős idő és sok napsütés várható, míg keleten változóan, kezdetben gyakran erősen felhős lesz az ég. - írja az Időjárás.hu.

A 30 fok közeli maximumok után a pénteki hidegfront hoz majd jelentősebb felfrissülést, a hétvégére pedig csapadékos, gyakran szeles időt.

Délelőtt keleten változóan, többfelé erősen felhős lesz az ég, másutt viszont csak kevés felhő zavarhatja a kellemesen napos időt. Csapadék nem várható.

Délután az ország nyugati felén továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, sőt idővel a felhősebb keleti megyékben is több helyen csökken felhőzet. Csapadéktól nem kell tartani.

Gyenge légmozgás mellett 24, 30 fokra melegszik a levegő.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor a tartósan meleg idő egyre jobban megviselheti az arra fokozottan érzékenyeket. - írja a meteoklinika.hu.

Az éjszakai alváshiánytól sokan reggel nehezen ébredhetnek, és napközben sem tudnak szabadulni a folytonos fáradtság-érzéstől. Többen egyre figyelmetlenebbé és szétszórtabbá válhatnak, a koncentrálási problémák pedig úgy a munkahelyen, mint a mindennapi teendők során sok kellemetlenséget okozhatnak. Ha Önnek is élénkítésre lenne szüksége, napközben iszogasson jázminos zöld teát, illetve fogyasszon enzimekben gazdag csírákat, amelyek szintén is hatásosan képesek energizálni a szervezetet.

A melegedést nehezebben viselőknek esténként csak sokára és nehezen álom a szemére, nyugtalanul forgolódnak, és a felületes alvásból gyakran felébrednek. Számukra a levendula nyújthat hathatós megoldást, amelyet illóolaj, vagy fürdősó formájában fürdéskor, illetve teaként fogyasztva is sokat segíthet az álmatlanság leküzdésében.

Napközben keleten az UV-sugárzás helyenként ugyan elérheti az erős szintet, de a gyakran erősen felhős idő miatt ingadozó lesz az értéke. Az ország nyugati felén viszont több helyen ismét megközelítheti akár az extrém erős fokozatot is!

Az allergiások számára a csütörtök sem kecsegtet jó hírekkel; a pázsitfűfélék továbbra is intenzív panaszokat válthatnak ki az arra érzékenyeknél. Számukra ajánlott kerülni a parkos, erdős területeket, illetve váltsanak gyakrabban felsőruházatot. Az előrejelzések szerint előreláthatólag pénteken várható jelentősebb javulás.

A közlekedés során alapvetően nem várható veszélyes időjárási jelenség, de a nyugati és középső tájakon a napsütés gyakran zavaró lehet! Sokan fáradtabbak, figyelmetlenebbek most a megszokottnál, amennyiben Ön is álmosságot tapasztalna, engedjen be egy kis friss levegőt az ablakon, vagy igyon néhány korty vizet frissítőként!

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu