h i r d e t é s

Népharagtól tart a Fidesz a vasárnapi zárva tartás kérdésében

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Népharagtól tart a Fidesz a vasárnapi zárva tartás kérdésében

2015. október 30. - 08:16
0 komment

Az elmúlt öt évben egyetlen lényeges társadalmi ügyben sem sikerült senkinek népszavazási kezdeményezést elindítani. Az ellenzék a Nemzeti Választási Iroda vezetőjét kárhoztatja, pedig Pálffy Ilona többször kérte az igazságügyi tárcát a kialakult, burleszk-jelentek sorát produkáló helyzet megváltoztatására.

A jogalkotói akarat hiánya azonban nem véletlen: kormányzati forrásunk szerint egy sikeres referendum a vasárnapi zárva tartásról beláthatatlan "társadalmi klímaváltozást" eredményezhet - írja az ATV.

2002-2006 között összesen 100, a következő 4 évben – elsősorban az akkor ellenzékben politizáló Fidesz jóvoltából – 1022 népszavazási kezdeményezés érkezett a választási bizottsághoz. A Medgyessy/Gyurcsány kormány idején ebből csak egy, az uniós tagságról szóló valósult meg, míg a másik két kiírt referendum – a kórház privatizáció és a kedvezményes honosítás kérdésében – eredménytelenül zárult. 2006-2010 között, a Gyurcsány-kormány idején három kérdésről sikerült eredményes népszavazást tartani egy időpontban: kórházi napidíj, vizitdíj és tandíj.

Orbán a népszavazásról - ellenzékben

Munkatársunk, Zöldi László alábbi gyűjtéséből kitűnik, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknél senki sem járta alaposabban körül a népszavazás intézményét: a népakarat kinyilvánításának legközvetlenebb eszközébe vetett hite ellenzéki vezetőként még töretlen volt.

"Az emberek megtehetik, hogy a népszavazás segítségével visszatérítsék a politikát a közakarat útjára." (Magyar Televízió, 2006. október 27.)
"Miután a szocialisták nem hajlandóak most új választást kiírni, tehát feloszlatni a parlamentet, ezért egy népszavazással kell előidéznünk azt a helyzetet, amikor a népnek joga lesz és lehetősége arról dönteni, hogy merre menjen Magyarország." (Magyar Televízió, 2007. február 20.)
"Azt mondjuk az embereknek, ne az utcán kergessék el a kormányt, hanem alkotmányos keretek között érjük el a változást. Ezt szolgálja a népszavazás." (InfoRádió, 2007. február 21.)
"A népszavazás azt jelenti, hogy Magyarországon senkinek sincs joga az emberek megkérdezése nélkül és az emberek ellenére reformokat bevezetni." (Index.hu, 2007. június 29.)
"Ha az ellenállás jogát a demokráciából kell levezetnünk, akkor ez nem lehet más, mint a népszavazás." (Echo TV, 2007. szeptember 8.)
"A népszavazás az erőszakmentes népi mozgalmak legfejlettebb formája." (Magyar Nemzet, 2008. február 16.)
"A szociális népszavazás azt jelentette, hogy van remény, a Fidesz pedig képes ezt a reményt megtestesíteni és életben tartani." (Magyar Távirati Iroda, 2009. január 4.)


Forrás: atv.hu

Csak a kezemet figyeljék…

A Fidesz újbóli hatalomra kerülése óta hazánkban nem volt népszavazás, és nem azért, mert az ellenzéknek elfogytak volna az ötletei. A vonatkozó törvény 2014. január elsejei hatályba lépéséig 653 népszavazási kezdeményezést nyújtottak be az illetékes szervekhez, azt követően pedig további 113-at, amelyből eddig összesen hatot hitelesített jogerősen a Nemzeti Választási Bizottság.

A vasárnapi zárva tartás témájával tavaly négyszer, idén tizenötször próbálkozott az ellenzék, és egyszer sem sikerült eljutni még az aláírásgyűjtő ív hitelesítéséig sem.

Ennek elsődleges oka a hatályos szabályozás eltérő értelmezéséből adódik, ugyanis a jogszabály kimondja, hogy azonos tárgykörben egyszerre csak egy kezdeményezés vizsgálható, új kérdést pedig csak a vizsgált kérdés jogerős elutasítása után lehet benyújtani. Mivel a törvény nem rögzíti ennek pontos időpontját, az tud elsőként blokkolni a Nemzeti Választási Irodában, aki először észleli a Kúria honlapján közzétett elutasító határozatot.

Ennek a civilizált nemzethez méltatlan cirkusznak estek áldozatul ki tudja hányadszor a szocialisták, amikor legutóbb, hajnali strázsájuk ellenére, kerek 30 másodperccel lemaradtak egy magánszemély, bizonyos Simonné Gercsényi Gabriella mögött, aki az MSZP-s Lukács Zoltán szerint úgy tudta zavartalanul lepecsételni saját beadványát, hogy az NVI munkatársai 10 perccel a Kúria döntése előtt elküldték a baloldali delegáltat az iratok érkezési időpontját rögzítő berendezés elől.


Forrás: atv.hu

Ellenőrzött káosz

"A 2007-es év a Fidesz népszavazási kezdeményezéseiről szólt. Akkor még úgy gondolták, hogy ez megfelelő módja a népakarat kifejezésének a kormányzattal szemben, ám a beadványdömping elhúzódó jogértelmezési háborúba torkollott az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság között" – fejtette ki lapunknak László Róbert. A Political Capital választási szakérője szerint azóta is megoldatlan a versengő kérdések problémája, amelyre 2010 után az új Alaptörvénnyel és népszavazási törvénnyel igyekezett orvosságot találni a második Orbán-kormány.

A végeredmény a mai, a korábbiaknál is kaotikusabb helyzet lett – mondja az elemző, hozzátéve: okkal támadhat az a benyomásunk, hogy a törvényalkotónak nem áll szándékában ennél tisztább, átláthatóbb helyzetet teremteni.

A vasárnapi boltbezárással kapcsolatos törekvésekben is a pontatlan részletszabályok többféle értelmezéséből következő zavart láthatjuk a szakértő szerint, aki nem tartja véletlennek, hogy e népszerű témáról másfél éve nem sikerült érdemi kérdést benyújtani. Pedig, emlékeztet László Róbert,

a burleszkbe hajló jeleneteket eredményező helyzet megszüntetésére több kísérletet is tett a Nemzeti Választási Iroda. Pálffy Ilona az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy a jogszabály megváltoztatását kezdeményezi az igazságügyi miniszternél.


Pálffy Ilona
Forrás: atv.hu

Az NVI vezetője szerint sokkal életszerűbb lenne, ha valamennyi, a formai és alkotmányos előírásoknak megfelelő népszavazási kezdeményezés alapján elindulhatna az aláírásgyűjtés, és csak abban a kérdésben kerülne sor népszavazás kiírására, amelyben a leghamarabb összegyűlik a szükséges 200 ezer aláírás. Mint mondta, ezzel el lehetne kerülni azt, hogy "elterelő kérdéseket" is benyújtsanak a kezdeményezők.

László Róbert úgy értékeli, hogy a kezdeményezés szakmailag nem kifogásolható, ennek ellenére az Igazságügyi Minisztérium eddig minden alkalommal lesöpörte azt az asztalról. A szakértő annyival egészítené csak ki az ötletet, hogy a beadványok mellé kauciót is letétbe helyeztetne a kezdeményezőkkel, amellyel szerinte hatékonyabban elejét lehetne venni a komolytalan próbálkozásoknak. A pénzt mindenki visszakapná, akinek szándéka komolynak bizonyul: hogy ehhez elegendő az aláírás hitelesítése, vagy a kötelező 200 ezer aláírás legalább tíz százalékának összegyűjtése, már részletkérdés.

Nem várt örömök

Az ATV, egy névtelenséget kérő kormányzati forrása elismerte, hogy a törvénymódosítás során eredetileg nem kalkuláltak a versengő kérdések tiltásában rejlő lehetőséggel, inkább abban bíztak, hogy a megvalósuló népszavazás érvényességének és eredményességének 50 százalék plusz egy főre emelése jelentheti a visszatartó erőt az ellenzék számára. (Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.)

Mint informátorunk mondta, a kormányoldalon cseppet sem bánják, hogy a jogalkalmazó bizottság és iroda a jelenlegi gyakorlatot alakította ki, mivel a kormánynak úgy hiányzik most egy népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, mint "üveges tótnak a hanyatt esés". A csapdahelyzet abban rejlik, hogy ha otthonmaradásra buzdítják híveiket, akkor átengedik a kezdeményezést az ellenzéknek, amelyik kétmillió embert simán meg tudna mozdítani, és akkor is profitálna a dologból, ha a népszavazás nem is lenne érvényes és eredményes.

Ha viszont beleállnak a szituációba, amit nem ők generáltak, és aktív részvételre buzdítják híveiket, nagyot kockáztatnak, mert belső méréseik szerint saját táborukban is kifejezetten nagy a téma elutasítottsága. A nagyarányú részvétel és a megosztott tábor miatt a népszavazás ugyanis akár érvényes és eredményes is lehetne, és félő, hogy visszakozásra kényszerítené a kormányt az egyik legfontosabb, ideológiai alapon álló kérdésben.

Erre mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter idén márciusban a Népszavának, hogy: "amennyiben népszavazás dönt a vasárnapi zárva tartásról, a Fidesz veszíteni fog".

Egy "bukó" népszavazás pedig olyan hirtelen társadalmi klímaváltozást teremthet, amit a kormányzat jelenleg nem kockáztathat meg – tette hozzá informátorunk.

 

atv.hu (Címlap: Forrás: atv.hu)