h i r d e t é s

Németh Szilárd elmondta, Európa hogyan maradhat meg Európának

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh Szilárd elmondta, Európa hogyan maradhat meg Európának

2020. augusztus 31. - 06:14

Európa is csak akkor maradhat meg Európának, ha megvédi határait, tiszteli szabad nemzeteit és megőrzi keresztény kultúráját – hangoztatta vasárnap Kőszegen a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az 1532-es kőszegi várostrom, a várvédő hősök törökök elleni győzelme emlékére rendezett ünnepségen.

Németh Szilárd beszédet mond Jurisics Miklós szobrának avatóján - Fotó: MTI/Varga György

Németh Szilárd úgy fogalmazott: a kőszegi végvár védőinek bátor kiállása, hősies kitartása fontos eleme volt a keresztény Európa megmaradásért folyó széles körű küzdelemnek.

Hozzátette: ma hazánk Európa külső határainak védelmével, a schengeni szerződés maradéktalan betartásával ugyanazt a feladatot végzi el eminensen, mint a hajdani kőszegi várvédők, megakadályozva kontinensünk megszállását, őrizve európaiságunkat.

Az államtitkár köszöntőjében kitért arra is, hogy Kőszegen vasárnap átadták azt a felújított koronaőrző emlékhelyet, ahol 1945 márciusában nyugatra menekítése előtt a magyar szent koronát őrizték.

"Nagy öröm látni, hogy Kőszeg mennyire élen jár nemzeti értékeink megóvásában, történelmi múltunk megőrzésében, hagyományaink ápolásában" – fogalmazott.

A koronavírus-járvány miatt idén ugyan elmaradtak a történelmi kisvárosban a máskor közel egy héten át tartó Ostromnapok, helyette a korlátozások betartása mellett hagyományőrző csoportok találkoztak egymással. Ennek zárásaként a Jurisics vár udvarán tartottak megemlékezést, amelyen a résztvevők megkoszorúzták a várvédők kapitányának, a horvát származású Jurisics Miklósnak a szobrát. (MTI)