h i r d e t é s

Nem Kecskemét lett Európa Ifjúsági Fővárosa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem Kecskemét lett Európa Ifjúsági Fővárosa

2015. november 27. - 10:40
0 komment

A portugálok (Cascais) happolták el a lehetőséget.

Csütörtökön este Madridban, a városházán ülésezett az Európa Tanács mellett működő Európai Ifjúsági Fórum és kihirdette az Európa Ifjúsági Főváros 2018 pályázat nyertesét. Ismert, hogy a címre Kecskemét is pályázott 19 európai várossal közösen, s egészen a döntőig jutott.

Kecskemét az első magyarországi város volt, amelyik a címre pályázott. Hazai hagyományok és tapasztalatok nélkül óriási eredmény, hogy ismert európai városokat (fővárosokat is) megelőzve a döntőbe jutottunk. Az egyéves pályázati folyamat az ifjúságra irányította a figyelmet, nagyon sok ifjúsági kezdeményezés valósult meg városunkban, és nagyon sok intézkedés, létesítmény, program tervezete készült el. Rajtunk múlik, hogy ezek közül mi valósul meg a cím elnyerése nélkül is 2018-ban. Van mire alapozni és lesz aktualitás is: 2018-ban lesz Kecskemét 650 éves és ekkor emlékezünk meg az első világháború befejezésének 100. évfordulójáról.

Éppen ezért 2018-ban megrendezzük Kecskeméten a Kárpát-medencei ifjúsági találkozót. Az Európa Ifjúsági Fővárosa címért pedig újra versenyre kelünk, jövőre a 2019-es címet célozzuk meg.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata felkarolta a civil kezdeményezést és minden támogatást megadott a pályázat készítőinek és támogatóinak. Példátlan az a lokálpatrióta összefogás, ami az elmúlt hónapokban az OPEN 2018 projekt körül kialakult. Több mint 20000-en támogatták facebookon a kezdeményezést.

Kecskemét nemzetközi ismertsége nőtt. Városunk semmiképpen nem vesztett. Gazdagodtunk összefogásunkkal, terveink keretbe foglalásával, és az önzetlenség sok-sok megnyilvánulásával.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében köszönöm minden közreműködő hozzájárulását, segítségét.

Szemereyné Pataki Klaudia

Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere