h i r d e t é s

Nem jött össze Orbánnak a kézcsók a moldovai elnökkel

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem jött össze Orbánnak a kézcsók a moldovai elnökkel

2023. június 03. - 06:05

A magyar miniszterelnök szeret kezeket csókolgatni, de a moldovai elnök ezt nem annyira kultiválja.

Forrás: Stefan Cel Mare/Twitter

Maia Sandu úgy ítélte meg, bőven elég lesz egy kézfogás is.

Most csütörtökön azonban nem jött össze neki, amikor Maia Sandu moldovai elnökkel találkozott az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának kezdetén a bulboacai Mimi-kastélyban, Sandu egy határozat mozdulattal elhúzta a kezét a már csücsörítő Orbán elől. Végül kiegyeztek egy kézfogásban.

Az Európai Politikai Közösség találkozóján 45 európai ország állam-, illetve kormányfője vett részt, valamint az európai uniós központi intézmények vezetői. Ez volt a második csúcsértekezlet, az elsőt tavaly rendezték Prágában. A találkozón Maia Sandu megállapította, hogy a résztvevők egységesnek mutatkoztak Ukrajna támogatásában, és ezzel is bebizonyították, hogy az európai nemzetek egy családot alkotnak. A személyesen jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is megerősítették, hogy mindaddig támogatják Ukrajnát az ellene Oroszország által indított háborúban, ameddig csak szükséges. (MTI)/444.hu