h i r d e t é s

Nem elég kiállni a buszmegállóba, célszerű felhívni előtte a Volánt, hogy indul-e busz vagy sem

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem elég kiállni a buszmegállóba, célszerű felhívni előtte a Volánt, hogy indul-e busz vagy sem

2021. augusztus 24. - 06:42

Akkora a buszsofőr-hiány a Volánbusz Zrt.-nél, hogy rendszeresen egymás után több járat is kimarad. 

A kép illusztráció! - Forrás: Envato Elements

„Esztergomból Piliscsabára, Dágon át közlekedő 8516-os járatszámú buszok közül az elmúlt 3 napban délután kb. 4 járat is kimaradt (ha a visszautat is figyelembe vesszük, akkor ez értelemszerűen a duplájára nő). Ha ebbe beleszámítjuk, hogy délután 2 óránként közlekednek a buszok ezen a vonalon, akkor ez tetemes várakozási idő, főleg annak, aki munka után, bérletével a zsebében már csak hazaérni szeretne” - írta a 444 olvasója, Mihály.

Mihály másfél hete találkozott egy ismerős családdal is a megállóban, akik hétvégi családi programról tartottak hazafele, de kimaradt két járat is, ezért a melegben 3 órát kellett várniuk két óvodás korú gyerekkel a következő buszra. Ebből okulva a család másnap két órával korábbi buszhoz ment ki a megállóba, de ez a járat is kimaradt, ahogy az utána levő kettő is, így csak a 22 óra utáni utolsó buszra tudtak felszállni.

Mihály próbálta hívni a forgalmi irodát, de az folyamatosan foglaltat jelzett, a Volánbusz Zrt. hivatalos honlapján sem talált a kimaradásokra vonatkozó információt.

Nem csak Mihály, de egy Esztergom környéki zárt csoport kommentelői is háborognak, ahol napok óta olyan kommenteket lehet olvasni, mint:

  • „Mi Piliscsabán egy órát vártunk mert ki maradt a 15:40, és tök jó volt 2 gyerekkel a melegben kinn lenni a 16:40-es buszra várni, és közben izgulni vajon ez a busz jön vagy nem...kiakasztó, ami megy....”
  • Ma sem jött a 6:15-ös és a, 14:10-es sem! Köszönöm a Volánnak, hogy megnehezíti az emberek életét a 32 fok melegben.”
  • Tegnap 4 órát vártunk a buszra, kettőnek kellett volna jönnie.”

Az egyik kommentelő szerint ez azonban nem új jelenség, már május óta folyamatosan maradoznak ki buszok.

Az utasok szerint az a legbosszantóbb, hogy a járatkimaradásokról nem adnak tájékoztatást, ezért esélyük sincs elkerülni a több órás várakozást.

„Csütörtökön 1 órát várakoztam buszra, csak Dorogig mentem volna. Ezalatt 6 induló járatot mondtak be, de valahogy egyik sem indult el. Nem is ezen akadtam ki, hogy nem megy, hanem hogy a bemondó akkor miért nem azt mondja, x járat technikai okok miatt kimarad?” - írta egy kommentelő.

A portál egyik olvasója megkérdezte a forgalmi irányítót, hogy miért nem tájékoztatják az utasokat, mire a forgalmi irányító azt felelte, hogy nem tudnak belenyúlni a rendszerbe, nem tudják bemondatni a kimaradó járatokat, ahogy az elektronikus felületre sem tudják kiírni. Ez a válasz azért érdekes, mert a buszállomásokon általában azt is be szokták tudni mondani, ha egy járat 10 percet késik.

A Volán a legtöbb esetben nem reagált a háborgó utasok panaszleveleire, az egyik kommentelő viszont kapott választ:

„Annyira mérges lettem, hogy írtam a Volánnak panaszlevelet. Egy hónap után annyi választ kaptam emberhiány miatt előfordul, hogy bizonyos járatok kimaradnak június-júliusban, augusztusban remélik, hogy erre nem lesz alkalom. Mellesleg a levélbe azt is nagyon kedvesen beleírták, hogy mielőtt buszra szállok hívjam fel őket, akkor megtudják mondani, hogy indul-e vagy sem.”

Kerestük a Volánbusz Zrt.-t, hogy megtudjuk pontosan mi az oka a járatkimaradásoknak, miért nem tájékoztatják az utasokat, és mikorra fogják tudni orvosolni a problémát. A Volánbusz Zrt. annyit írt:

„Társaságunk legfőbb célkitűzése a megbízható, biztonságos személyszállítási közszolgáltatás biztosítása. Ennek érdekében teljes szolgáltatási területünkön folyamatosan figyeljük és elemezzük működésünket, valamint a munkaerőpiaci helyzetet, és szükség esetén átcsoportosításokkal, képzésekkel és új munkaerő felvételével pótoljuk a hiányzó munkaerőt. A megyében is azonnali lépéseket tettünk, első körben önként vállalt túlmunka megállapodásokkal, racionalizálással igyekszünk áthidalni a létszámhiányt. Ezzel párhuzamosan kiemelt toborzást is végzünk. Ennek keretében „D” kategóriás vezetői engedély megszerzését is támogatjuk, a térségben jelenleg 9 fő autóbusz-vezető képzése zajlik. A kellemetlenségekért utasaink elnézést kérjük, megértésüket köszönjük.”

Vannak új buszok, de ki fogja vezetni őket?

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint azért is lehetnek a Volánbusznál járatkimaradások, mert egyre több buszsofőr mond fel és nincs megfelelő létszámú utánpótlás.

„A forda az egy autóbusz által ellátandó járatfeladatokat tartalmazó jegyzék, tehát ha például országosan 100 fordára – ami akár több száz járatot is érinthet - a létszámhiány miatt nem tudnak vezényelni autóbuszvezetőt, akkor ezeknek a járatoknak a kiállása, közlekedése kétségessé válik. A forgalmi szolgálattevők ezeket a járatokat próbálják szétosztani a dolgozó sofőrök között, akiket annyira túlterhelnek, hogy sok esetben enni nem tudnak, se mosdóba menni, de még így is van járatkimaradás” - magyarázza Dobi, aki hozzáteszi, hogy ilyen járatkimaradásokról lehet Komárom-Esztergom megyéből is hallani.

Az egyik fő probléma, ami a sofőrhiányt okozza, hogy a buszsofőröket nem fizetik meg rendesen. Jelenleg sok autóbuszvezető 200-250 ezer nettót keres, ami nem elég egy család fenntartásához, ráadásul Dobi szerint állandóan vegzálják őket, és akár egy letört visszapillantó tükörért is 200-300 ezret varrnak a nyakukba, még ha egyértelműen nem is az ő hibájukból sérült meg az autóbusz.

Az amúgy is rossz helyzethez pedig még az is hozzájött, hogy a napokban megvonták a heti pihenőnapért járó bérpótlékot, amire Dobi szerint, a közlekedési ágazatban nincs példa. A buszsofőrök eddig 50 százalékos pótlékot kaptak, ha a heti pihenőnapjukon kellett dolgozniuk és ha nem tudtak másik pihenőnapot kijelölni részükre, akkor járt a 100 százalékos pótlék.

A szakmában jóval 50 év feletti a korfa, a fiatalok számára egyáltalán nem vonzó az autóbuszvezetés, Dobi szerint nettó 400-450 ezer forintot kéne kínálni azért a felelőségteljes munkáért, hogy legyen kedve valakinek a közlekedési társaságoknál munkát vállalni.

„A Volánbusz honlapján csak azt lehet látni, hogy épp milyen új buszokat szerzett be a társaság, de ki fogja ezeket vezetni? Egy buszvezetőnek az álma egy új légkondis busz, de csak ezzel nem fogják a pályára vonzani a fiatalokat” - mondja.

444.hu