Áder János köztársasági elnök 2016-ban kitüntette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével. Családja, barátai mély fájdalommal búcsúznak tőle és emlékeikben őrzik odaadó, segítőkész, tevékeny, minden körülmények között optimista természetét.

Erzsébet élettörténete a 20. század kelet-európai történelmének tökéletes lenyomata. Édesapja, Dezső László, a híres hódmezővásárhelyi Dezső cukrászda tulajdonosa volt. A polgári, zsidó származású Dezső család magas színvonalú cukrász kultúrát honosított meg a dél-alföldi kisvárosban - egyes vélemények szerint a szegedi Virág Cukrászda is általuk inspirálódott. Erzsébet édesanyja, Tárkány-Szűcs Ilona, a közel 700 éves múltra visszatekintő Tárkány-Szűcs nemzetség sarja volt, akit az ifjú cukrász megszöktetett – ezért a családból kitagadták. Erzsébet, és két nővére, Rózsi és Margit, már kislányként a cukrászdában szorgoskodtak: köszöntötték a betérő vendégeket és pukedlizve szolgáltak fel. A polgári idillnek a zsidótörvények szabtak határt: a családfő internálótáborban hunyt el 1942-ben. Ilona és lányai az alföldi tanyákon rejtőzködve vészelték át előbb a nácik és a nyilasok, majd a mindenre képes szovjet katonák kegyetlenkedéseit. Rózsi gimnáziumi osztályfőnöke az egyik leghíresebb magyar írónő, Szabó Magda is segítette boldogulásukat. Ilona próbálta fenntartani és újra felvirágoztatni a cukrászdát, egy ideig kifőzdét üzemeltetett a családi házban. Édesapját sosem tudta megbékíteni, az öreg "Baradlay", ha szembejött a belvárosi sétálóutcán, inkább áttért a másik oldalra. A halálos ágyánál sem fogadta Ilonát: "Néköm nincs lyányom!" - mondta. 1949-ben államosították a cukrászdát. A család egy órát kapott a csomagolásra és a távozásra. Gyalogszerrel indultak Budapestre, ahol Ilona eleinte varrónőként dolgozva taníttatta lányait. Erzsébetet a tanítónőképző főiskola másodéves hallgatójaként érték 1956 őszének eseményei. Részt vett a forradalom eseményeiben, többek között a Sztálin szobor ledöntésében, amiért a tököli fegyházba került. A bírósági tárgyalásig hazaengedték, de nem várta meg az ítéletet: 1957 tavaszán egyetlen poggyásszal szökött át Ausztriába és kezdett új életet Bécsben. Itt találkozott Kálmánnal 1962-ben. Kovács Kálmán (1927-2017) a bécsi képzőművészeti akadémián Oscar Kokoschka tanítványaként tanult festészetet. Életművéből a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum rendezett emlékkiállítást 2020. januárjában. Különös egybeesés, hogy a tárlat utolsó napján hunyt el Erzsébet.

Kálmánnal való házassága terelte Erzsébet figyelmét a művészetek felé. Művészettörténetet hallgatott, majd értékesíteni kezdte Kálmán, illetve más magyar származású alkotók műveit.  Művészeti galériát nyitott Bécs belvárosában és átvette a Kosmos könyvesboltot és könyvkiadót. Nyugaton élő magyar szerzők írásai és a szamizdat magyar irodalom mellett magyar írók műveit jelentették meg német nyelven. A könyvesbolt olyan írók törzshelye lett, mint Kányádi Sándor, Faludy György, Esterházy Péter, Tollas Tibor vagy épp Dalos György.  80-as években az időnként Bécsbe látogató magyar demokratikus ellenzék találkozóhelyeként szolgált. Politikai célú eseményeknek és a legendás Kelet-Nyugat találkozónak adott otthont, ahol cseh, lengyel és magyar ellenzékiek vitatták meg a szovjet blokkból való kitörés lehetőségeit. Az ellenzék iránt elfogult és a szerveződő mozgalmakat támogató Kovácsék a 80-as évek közepén a Vasfüggönyön túlra csempészték azt a nyomdagépet, melyen éveken keresztül nyomtatták a Beszélő című folyóiratot egy titkos balatoni helyszínen. Erzsébet további 5 éven keresztül fogkrémes tubusokba rejtve hordta a géphez szükséges tintát.

1988. október 23-án Erzsébet az Inconnu képzőművészeti csoport tagjaival felállított egy kopjafát az 1956-os mártírok emlékére, az akkorra már elvadult növényzet borította 301-es parcella bejáratánál, a budapesti Új Köztemetőben. A kiérkező rendőrök elől menekülve Erzsébetet a fiatal művészek gyakorlatilag áthajították a kerítésen. Ezt követően adományok gyűjtésébe kezdett a világszerte szétszéledt 1956-os magyarok között - Ausztráliától, Amerikán át Nyugat-Európából érkezett támogatás. A célja az volt, hogy a következő évben 301 kopjafával állítson emléket a mártíroknak. A kopjafákat titokban egy bajai erdészeti gazdaság hátsó udvarában faragták az Inconnu művészei. Az eredmény ma is megtekinthető az Új Köztemetőben, a Nemzeti Gyászparkban. A magyar identitást alapvetően meghatározó 301-es parcella jelenleg is látható arculata nem kis részben a Kovács házaspárnak köszönhető.
A rendszerváltás idején, 1988 és 1991 között szinte minden új, demokratikus politikai pártnak segítséget nyújtottak. Fénymásoló- és nyomdagépeket ajándékoztak, fórumokat és előadásokat támogattak, vagy éppen felkarolták a fiatal költőt, Lezsák Sándort. 1992-ben részt vettek a Parlamentben tartott '56-os megemlékezésen, melyen meglepetésükre Göncz Árpád köztársasági elnök átnyújtotta nekik új útleveleiket, rehabilitálva ezzel magyar állampolgárságukat.

Erzsébet meglehetősen későn, terápiaként kezdett verseket írni. Két önálló kötetet jelentetett meg. Memoárjaira már nem jutott ideje, de történetei példaként szolgálnak mindazoknak, akiknek volt szerencséjük ismerni őt, és akikhez mindig volt egy-egy dicsérő vagy vigasztaló szava. Mindig figyelemmel kísérte kinek hogyan alakul az élete, kivel mit tesz éppen a Sors.

Kovács Erzsébetet a bécsi központi temetőben (Zentralfriedhof, Feuerhalle, Simmeringer Hauptstrasse 337, 1110 Wien) ravatalozzák fel, a szertartás 2020.március 13-án, 13 órakor lesz. Lánya, Katalin és unokája Lilla mellett sok-sok barátja és tisztelője vesz részt a búcsúztatáson.