h i r d e t é s

Most akár 8 ezer beteggel bedőlhet az egészségügy

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Most akár 8 ezer beteggel bedőlhet az egészségügy

2021. szeptember 21. - 10:52

Tavaly 11 ezer beteg után bedőlt az egészségügy, most akár 8 ezer beteg is elég ugyanehhez, azóta ugyanis rengeteg szakember elhagyta az egészségügyet, nyilatkozta az ATV-nek Kunetz Zsombor.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Már régen el kellett volna rendelnie a főpolgármesternek a kötelező maszkhasználatot a tömegközlekedésen és a zsúfolt zárt terekben,

mondta Kunetz Zsombor az ATV Start című műsorában.

Az egészségügyi szakértő ezt a növekedő esetszámmal indokolta. Kunetz hangsúlyozta:

TAVALY 11 EZER BETEG UTÁN BEDŐLT AZ EGÉSZSÉGÜGY, MOST SZERINTE AKÁR 8 EZER BETEG IS ELÉG UGYANEHHEZ.

Azóta ugyanis rengeteg szakember elhagyta az egészségügyet.

„Az oltottság valószínűleg elrejti a vírus hordozást, hiszen nem jelentkeznek a betegség jelei, ezért az oltás az rendkívül fontos, de emellett én azt gondolom, hogy a járványkezelésnek lépcsőzetesnek kellene lennie. Ahol az alap pont az mondjuk az oltás, vagy a távolságtartás, kézhigiénia, maszk, és a végpont az mondjuk a horror lezárás. Nem kéne eljutni oda.”

-mondta a szakember. (ATV) / Portfolio