h i r d e t é s

Molnár nem Gréczyt kérdezi, hanem Nyakót rúgja ki!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Molnár nem Gréczyt kérdezi, hanem Nyakót rúgja ki!

2017. október 18. - 12:22

Jó, kész, itt a vége, mindenki kapcsolja ki a gépét, „be lehet zárni az interneteket”, semmi értelme semminek a magyar baloldalon.

Ezt bizonyítja a Gréczy-gate, amely a Facebookon tört ki egy napja. A szekszárdi MSZP-elnök egy informátorra hivatkozva saját Facebook oldalán írta ki, hogy a DK Gyurcsány utáni embere a Heimann pincészetben kvaterkázott helyi fideszes nagykutyákkal.

Figyelem, megrázó tartalom következik: NORMÁLIS ORSZÁGBAN GRÉCZY ÜGYÉBŐL NINCS BALHÉ!

Normális országban bármikor megtörténhet olyan, hogy emberek leülnek beszélni egymással. De sajnos ez már rég nem normális ország, merthát az egyik oldal szerint minden fideszes maffiózó, a másik fele szerint minden ellenzéki hazaáruló. Ebből következően sokak fejében úgy áll össze a kép, hogy ha mégis egy helyen tartózkodnak, no pláne szóba elegyednek egymással, akkor árulók, összeesküvők, gazemberek.

Hogy ez lett az értelmezési keret, abban egyébként a magát közírónak tartó, és a blogjával anno az MSZP-t módszeresen nyíró Gréczynek magának is elmúlhatatlan érdemei vannak. Tudják, emlékeznek, ez volt az a blog, amiben „Orbán kérlelhetetlen ellenzéke” (kéretik komolyan venni az idézőjelet) szinte kizárólag a szocilalista pártot és annak aktuális vezetőit ekézte. Nem a Fideszt, és nem a kormányt. Miután GYF ex-miniszterelnökből ex-szocialista is lett, ez a hagyomány nem szakadt meg. Ma is úgy fest, hogy a szocialista párta Demokratikus Koalíció első számú kommunikációs célpontja a Facebookon. A szocik gondolhatnák, hogy ez hízelgő, de kívülről nézve ijesztő és rögeszmés. És sajnos egyértelmű is, ha ez esetleg ott nem lenne az.

Rövid bevezető után vissza is térhetünk az eredeti témára. Az internet fáradhatatlan DK-szimpatizánsai lelkesen gyűlölködtek, személyeskedtek a szekszárdi MSZP elnök posztjai alatt, majd kikérték maguknak a gyűlölködést. Értik. Saját magukat kikérik maguknak. Lehetséges, hogy ez már az a kommunikáció, amit a Gyurcsány-párt állítólagos amerikai kampány-tanácsadói tanácsoltak? Fidesz-tempó, Finkelstein-módszer?

Szóval. Gréczy feljelenti a helyi szocialista elnököt. És még mindig senki, de senki nem kíváncsi rá, hogy valóban megtörtént-e a találkozó. Senki egy kérdést nem tesz fel. „Jóvanazúgy Béláim, éppen összefogásban vagyunk, majd utána utáljuk egymást, addig is késsel és villával megesszük azt a szart, amit egymás elé tálalunk.” Ugyan arányaiban most úgy tűnik, az MSZP eszi csak a szart, a másik oldal pedig csak röhög felette, de hát ez van.

A lényeg, hogy senki nem kérdez rá, hogy Zsolt Úr, tényleg ott voltál? Mert hát láttak ott, ugyanúgy ahogy a helikopterező Rogán Antalt is látták annak idején. De mit tegyünk, nem érdekes kideríteni az igazságot, ami egyébként, ha Gréczy „ártatlan”, az ő érdeke lenne leginkább. De nem. Sokkal fontosabb neki, hogy feljelentsen. Meg az MSZP-nek is, hogy kirúgja a sajtófőnökét. Szerencsétlen Nyakó István még csak nem is háborús hős ebben a komédiában, csak halálraítélt.

A DK-nak még tagadnia sem kellene, mert az MSZP-t még ebben azegyébként gyanús, de jelentéktelen ügyben sem érdekli fikarcnyit sem az igazság, mert megzavarná a fantasztikus összefogást egymással. Még a végén nyilvánvalóvá válna, hogy a DK az indulásától fogva az MSZP szavazókra pályázik. Hogy eszük ágában sincs kormány váltani, mert ők MSZP-t akarnak váltani.

Még az is lehet, hogy az MSZP megérdemelné, mert ott meg láthatóan csak bambán ülnek és hallgatnak laposan, nehogy kiderüljön, hogy nem barátok, hanem ellenfelek. Mert mondjuk akkor csinálniuk kellene valamit. Uram ég! Kampányolni. Meggyőzni. Dolgozni. Annál sokkal kényelmesebb farkat behúzva sunnyogni. És ahogy fél nap alatt a gréczys gyanúból olyan helyzet lett, amelyben az MSZP került szívóágra, és nem a DK, azt tanítani kellene. Pont úgy viselkedik a szocialista párt, mint a vadász a medvés viccben. Nem szeretnénk trágárkodásba fordulni, de a történet konklúziója mégiscsak tökéletesen megáll:

„Vadász, Vadász te szopni jársz ide…”