Egyáltalán mi szükség van nőnapra? Azon kívül, hogy újabb ürügyet biztosít a férfitársadalomnak a nyavalygásra?

Ahogy egyre másra derülnek ki a mindennél jobban titkolni vágyott esetek, nehéz nem arra gondolni, hogy még is csak illene emlékezni arra, miért kell ünnepnap a nőknek. Nem azért, mert a reprodukció megkerülhetetlen részei.

De azért semmiképp hogy ezzel az egy nappal megváltsa a patriarchális társadalom delikvens tagjai által elkövetett bűneit.

Nemcsak az erőszaktevőkről van itt szó. Az ügyben illetékes hatóságok mintha nem akarnák megoldani a problémákat.

Pár éve a rendőrség olyan kampányvideóval állt elő, amelynek címe is egyértelműen a nőket hibáztatja; Tehetsz róla, tehetsz ellene. A film tele volt olyan utalásokkal, amikkel a mindennemű zaklatások, inzultusok és bűncselekmények áldozatai (nemcsak nők) rendszeresen szembesülnek.

Minek ment oda?
Miért öltözött fel kihívóan?

Ilyen környezetben nőnapot tartani meglehetősen cinikusnak tűnhet. Mintha ezzel jóvátennénk hanyag nemtörődömségünket, amivel a nyilvánvaló problémák megoldásának kényszerét elutasítjuk.
Másfelől ott a kettős mérce. Amennyiben minden kritériumnak megfelel egy nő:

• puritánul öltözik,
• nem jár bulizni,
• engedelmesen tűri, hogy mindig csak másodhegedűs lehet a munkában és a saját életében is,

magyarán csak túléli az életét, jön a másik oldal.

Ha egy lány, nő, asszony köszöni szépen, nem kér egy férfi közeledéséből, frigid kurvától fapicsáig terjedő skáláról válogatva jellemzik. Az már egy másik mese, hogy azok a (jobb szó híján) férfiak, akik magukat emiatt sértve érzik, az incel létnek nevezett kukira önként ülnek fel.

Nyuszika kalapja esete, nemde?

Végső soron le kell vonnunk a konzekvenciát, hogy a férfiaknak fogalmuk sincs róla, mit akarnak egy nőtől.
Igaz ez azokra a férfiakra is, akik társként kezelik párjukat, kolléganőjüket. A különbség talán csak annyi, hogy nem erőszakolnak partnerükre semmit.

Mégis szükség van a nőnapra, igen. Emlékeztetnünk kell magunkat, hogy bár elviekben hatalmas utat tettünk meg, még mindig belesétálunk régi csapdákba, még mindig nem sikerült legyőznünk régi reflexeinket, amiket akarva akaratlan örökítünk tovább.

És végül ott van a megmásíthatatlan tény, hogy a rossz emberek azért követnek el borzalmas tetteket, mert nem kell tartaniuk a megtorlástól. Nincs visszatartó erő. Vagy, ha mégis, az kimerül a szemet szemért elvben.