Lendvai Ildikó közösségi oldalán arról ír,hogy nem tudja eldönteni, örüljön vagy felháborodjon:

"Bogi koraszülött ikerpár egyik tagjaként 3 napos korában esett át amputáción, mert egyik lába mumifikálódott. Testvére vak és értelmi sérült. Özvegy édesanyja nővérükkel együtt 3 gyereket egyedül nevel. Bogi februárban kinőtte a régi műlábát. Tolószékbe kényszerült, mert édesanyjának nem volt pénze kifizetni egy megfelelő új műláb önrészét. Az egészségbiztosító azt a típust fedezte volna 100 százalékig, amely a 36 kilós gyereknek túl nehéz. "

A könnyített, térdben és bokában hajló (amilyen a régi volt) teljes ára másfélmillió, 20-30% hozzájárulást (300.000-500.000 Ft-ot) kérnek hozzá. Ennyi nem volt: 

"Egy újság adománygyűjtést szervezett, nyárra össze is jött a pénz. Megvan az új műláb, a kislány boldog, kiszabadult a kerekesszékből, amelyben fél évet töltött, pénzhiány miatt." 

Hangsúlyozza, ő  is örül, hálás  az adományozóknak. Ugyanakkor felháborodottan kérdezi: 

"De az istenért, micsoda átkozott országban élünk, hogy egy gyerek műlábának árát így kell összeadni? És ha az anya nem jut el egy újságig, vagy nem írják meg, mert van szenzációsabb hír? És ha nem adnak össze, csak egy év alatt, ennyi pénzt? Akkor addig tolószék?"

Korrekt a bejegyzés befejezése, sok hantázó  politikus példát vehetne Lendvai Ildikótól:

"Nem tudom, a mi kormányaink idején milyen volt a gyerekek művégtagjának finanszírozása. Félreértés ne essék: ha ugyanilyen, akkor az átok nekünk is szól."