h i r d e t é s

Mesterséges intelligencia a bérelt webáruházakban?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Mesterséges intelligencia a bérelt webáruházakban?

2023. április 17. - 09:54

Manapság már a csapból is a mesterséges intelligencia folyik, ami természetesen nem kerülheti el a bérelt webáruházakat sem. A ChatGPT-vel, OpenAI-val és társaikkal van tele az egész internet. Vannak, akik a munkájukat féltik, míg mások a saját és üzleti céljaik eléréséhez máris hadra fogták a mesterséges intelligencia úttörőit. Fontos helyre tenni, hogy miről is van szó, és miként lehet a hasznunkra.

Forrás: unas.hu

Mi is az a ChatGPT?

Az amerikai OpenAI egy mesterséges intelligencia fejlesztésére szakosodott kuratórium, mely 2022 novemberében a világ elé tárta a ChatGPT-t. Ez egy chatbot szolgáltatás, mely az emberi kommunikációt szimulálja írásban. Akkor indulhat is a webáruház bérlés, megkérdezzük, miket érdemes értékesíteni, honnan szerezhetjük be az árukat, és már gazdagok is leszünk? Azért nem egészen!

Tulajdonképpen egy nagy szöveges adatbázison alapuló, előre betanított rendszerről van szó, mely az általa elérhető szövegekből, a nyelvtani szabályokat figyelembe véve képez válaszokat a kérdéseinkre.

Mivel egy még fejlesztés alatt álló rendszerről van szó, így nem kizárt a hibázás lehetősége. És azt már a készítői is elismerték, hogy akár hihetőnek hangzó, de helytelen választ, sőt akár értelmetleneket is tud írni a rendszerük. Bár már most is sok mindenre alkalmas a chatbot, azért az életünket még ne bízzuk rá!

Mire használható a ChatGPT egy webáruházban?

Webáruházak esetén sok időt és fáradalmat szokott jelenteni a megfelelő minőségű és mennyiségű szöveges tartalmak előállítása: termék- és kategórialeírások, blogcikkek, felhasználási útmutatók, stb. Ezekben segítségünkre lehet az OpenAI szolgáltatása, mely segítségével automatizáltan egyfajta alapot generálhatunk ezen tartalmak elkészítéséhez.

Mivel ezek a szövegek fogják eladni a termékeket, ezért fontos tudni, hogy az így kapott szövegek csak alapok, melyeket változtatás nélkül általában nem érdemes feltölteni a webáruházunkba. Sajnos a már említett olykor előforduló értelmetlen vagy tárgyi tévedéseket tartalmazó szövegek miatt egy az egyben nem használhatóak az így generált anyagok. Azokhoz minden esetben hozzá kell nyúlni, át kell nézi, át kell írni. De alapnak nagyon jók!

Milyen szöveget érdemes íratni a ChatGPT-vel?

Ha valaki az Unas webáruház bérlést választja, akkor a termékleírásnál, kategórialeírásnál és például a blogcikkeket tartalmazó szöveges oldalak esetében is segítségül hívhatja a ChatGPT integrációt.

Azonban a tapasztalat az, hogy a termékleírások generálásához még nem elég fejlett a mesterséges intelligencia. Épp ezért a termékekhez közvetlen kötődő szövegek generálását még egyelőre nem ajánljuk.

Ellenben az általánosabb szövegek generálásában már óriási segítség lehet egy ilyen integráció! Épp ezért jelentősen felgyorsíthatja a kategórialeírások és a blogszövegek elkészítését.

Érdemes használni, kísérletezni vele, mert egy korszakváltáshoz értünk. Aki nem használja ki ezt a lehetőséget, az le fog maradni a versenyben! És ezt senki sem szeretné.