h i r d e t é s

Megötszöröznék a kecskeméti utakra szánt összegeket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megötszöröznék a kecskeméti utakra szánt összegeket

2017. október 26. - 11:20

Egyre többen panaszkodnak a járhatatlan utak és járdák miatt, ezt tették szóvá az október 26-ai közgyűlésen.

jarokelo.hu

Király József, az MSZP frakcióvezetőjének Kecskemét Megyei Jogú Város 2017.10.26-ai közgyűlésén tartott napirend előtti felszólalása.

 

Tisztelt Polgármester Asszony!

Tisztelt Jegyző Asszony, Tisztelt Közgyűlés!

Először is gratulálok a szocialista frakció nevében Polgármester Asszonynak, hogy a Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén az Év polgármestere Bács-Kiskun Megyében címet vehette át.

Mint városvezetőt, gondolom Önt is sokan megkeresik az utak, járdák, kerékpárutak problémáival. Hogy mennyire fontos egy városnak, hogy közútjai szilárd burkolatúak és jól közlekedhetőek legyenek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint Kecskemét város elmúlt 200 évének fejlődése. Ugyanis a 19. század közepén Kecskemét gazdasági fejlődése akkor indult meg rohamosan, amikor a megépült vasútvonalon a korábbi földutak burkolatához követ tudtak szállítani. A korabeli térképeken jól látható, hogy a kikövezett utcák mentén létesültek az első jelentősebb ipari és kereskedelmi létesítmények és városi intézmények. Fontos volt, hogy az akkori város fejlődhessen, de az is, hogy az itt élő embereknek pormentes, jól közlekedhető felületet biztosítson. S manapság is így van ez, hiszen látjuk, hogy az idetelepülő gyárak, termelőüzemek  egyik legfontosabb szempontja, hogy közúton bekapcsolódhassanak az ország-, vagy akár Európa vérkeringésébe. Úgy látom, hogy városunk és mindenkori kormányunk partner abban, hogy ezen feltételeket is teljesítsük.

Nem is emiatt kértem szót, hanem, arra hívnám fel a figyelmet, hogy a már meglévő városi járdák, utak burkolatai az utóbbi 10 évben az egyre növekvő forgalom miatt egyre jobban elhasználódtak. Valljuk be őszintén, az elmúlt év 4 milliárdos helyi útfejlesztésén kívül elenyésző pénzt költött városunk az utak karbantartására.

Egy évvel ezelőtti közgyűlésünkön tárgyaltuk Kecskemét fenntartható városi mobilitási tervét (SUMP). Ennek előszavában Polgármester Asszony a következőkre hívta fel a figyelmet: „A motorizáció terjedését jól érzékelteti, hogy a városban regisztrált személy- és tehergépjárművek száma egy évtized alatt jelentős gyarapodást mutatott (25-25%), a legfrissebb felmérések pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy 2011 óta éves szinten átlagosan mintegy 5%-kal emelkedik Kecskemét közúti forgalma.”  Ezt a többlet növekedést a városban élők nap mint nap meg is tapasztalják mind reggel és délután kialakult forgalmi helyzetekben, valamint a járdákon és az útburkolatokon bekövetkezett kátyúk, kitüremkedések miatt. Egyre több kár keletkezik az autókban és megnőhet a balesetveszélyes helyzetek száma is. A gyalogjárdák egyes szakaszainak állapota a belvárosban pedig már látványosan romlott. A korábban elkészült kerékpárútjaink felülethibái miatt a kerékpárosok sok helyen kénytelenek az autóúton közlekedni.

Külön felhívnám a figyelmet arra, hogy a nemrégiben elkészült Rákóczi út burkolata nagymértékben károsodott, ezzel pedig még a garancia ideje alatt valamit intézkednünk kell.

Éppen ezért is kezdeményeztem azt a mai ülés egyik interpellációjában, hogy tervszerűen, a költségvetésünkből egy nagyobb összeget fordítsunk ezen problémák megszüntetésére.

Javaslom, hogy a költségvetésben eddig jelenleg erre a célra fordított összeget ötszörözzük meg az elkövetkező három évben. Véleményem szerint a plusz adó bevételek, melyek a Mercedes-gyár és beszállítói bővítésével érkeznek a városba, lehetőséget adnak erre. Ezzel már régóta tartozunk városunk lakóinak, úgyhogy ne maradjunk adósok ebben sem!

Köszönöm a szót!