h i r d e t é s

Más baj is volt Demcsák Zsuzsával, nem csak az ominózus interjú

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Más baj is volt Demcsák Zsuzsával, nem csak az ominózus interjú

2017. szeptember 20. - 07:01

Kollégáival sem bánt jól - írja a Life.hu

Napok óta Demcsák Zsuzsa botrányos interjújától hangos a sajtó, de a legfrissebb sajtóértesülések szerint nem csak ez volt a probléma a műsorvezetővel új munkahelyén, az ATV-nél.

Félresikerült interjúja után az ATV levette képernyőről Demcsák Zsuzsát. A tévénél belső vizsgálatot indítottak, úgy volt, hogy kedden vagy szerdán dől el a műsorvezető sorsa. A Bors azonban úgy tudja, hogy Zsuzsa két keddi időpontot is lemondott telefonon, úgy néz ki, menekül a kirúgás elől.

A lap egyik informátora azt nyilatkozta, hogy Demcsák úgy viselkedik, mint aki semmit sem érzékel a bajból, amibe keverte magát:
"Mintha semmit sem érzékelne abból a bajból, amibe keverte magát – mondja lapunknak Demcsák egyik munkatársa – A Facebook-oldalára azt írta ki kedden reggel, hogy nemtelen támadások érik őt, a pénteki állapotát pedig azzal magyarázta, hogy családi problémái vannak, és egyébként is keveset pihent az elmúlt időszakban. Áprilisban mondott fel a TV2-nél, és szeptember másodikán kezdett az ATV-ben. Volt ideje pihenni, legalábbis lett volna..."

Németh Szilárd, az ATV vezérigazgatója csak annyit mondott a lapnak, hogy a vizsgálat még nem zárult le.

Blikk pedig arról számolt be, hogy egy ATV-s forráuk szerint a műsorvezetőnek egyre kevesebb esélye van arra, hogy megtartsa az állását. Nem csak az említett interjú verte ki a biztosítékot a csatornánál.

"Zsuzsa és a kollégák együttműködése nem volt zökkenőmentes, valójában elég sok volt a konfliktus. Az a baj, ha ő kritikával él, akkor azt nem jó stílusban teszi meg, nagyon nyers. Sztárként érkezett ide, és így is viselkedett a kollégáival. Vészesen elfogyott körülötte a levegő a szerkesztőségben. Rendszeresen felkészületlen volt, sokszor arra sem vette a fáradságot, hogy a mások által írt felkészítőt elolvassa" - mondta a Blikk névtelenséget kérő informátora.

Demcsák Zsuzsa tavasszal hagyta ott a TV2-t kilenc év munkaviszony után. Az ATV-nél szeptember elején kezdett a Start című reggeli műsorban, majd az esti Egynes beszédben kapott lehetőséget.

 

life.hu