h i r d e t é s

Már biztos: a Fidesz óriásit hazudott rezsicsökkentés címén

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már biztos: a Fidesz óriásit hazudott rezsicsökkentés címén

2016. november 19. - 07:45
0 komment

A beszerzési árak alakulása miatt a földgáz és az elektromos áram esetében is lett volna lehetősége a kormányzatnak a tarifacsökkentésre, ha az a szándékában állt volna az elmúlt években – jelentette ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő - írja a 168 óra.

Korábbi felvétel a rezsicsökkentésről - Forrás: fenteslent.blog.hu

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a kormánypárti Magyar Időknek adott interjúban nemrég arról beszélt: a kormány „megvédi” a rezsicsökkentés terén elért eddigi eredményeket. Ez Seszták olvasatában azt jelenti, hogy lakossági áremelkedés nem várható. Csakhogy a nemzetközi piaci árak zuhantak az utóbbi években, és már bőven lehetővé tennék a tarifacsökkentést is.

Az Erste Bank energiapiaci elemzője a Magyar Nemzetnek azt mondta, 2013 végén a földgáz jegyzésára az európai piacokon megawattóránként 26 euró volt, ez idén augusztusra 11 euróra esett – míg mostanra 17 euróra növekedett. Az áram ára az azonnali piacokon három évvel ezelőtt 48 euró volt megawattóránként, ez év nyarán 27 euróért kereskedtek vele. Most 40 euró környékén mozog az ár. Így mindkét energiatípus esetében lett volna lehetősége a kormányzatnak a tarifacsökkentésre, ha az a szándékában állt volna, s az árak még most sem teszik szükségessé az emelést. A gáz esetében a lakossági végfelhasználói díjak hozzávetőleg 50 százalékát a hálózati fenntartási költségek teszik ki, míg az áram esetében ez a tétel eléri a 60 százalékot – ezek állandó, az energiabeszerzési árak alakulásától független költségelemek.

168ora.hu