Mit érez az a nép, akit megaláz a megszálló? Az erősebb a földbe tiporja, a hatalmasabb kifordítja a zsebeit? Mit érez a nép, amely nem dönthet a saját sorsáról, idegenek érdekeiért kell harcolnia, nem állhat ki a szabadságáért apái földjén? Mit éreztek a magyarok évszázadokon át, amikor a megmaradásért kellett kardra, kaszára kelni, tatárral, törökkel, némettel, orosszal, románnal szemben, csak azért, hogy a magyar magyar lehessen Európa peremén. A kontinens rosszabbik, keleti végein, ahonnan alig volt/van menekvés, mert messze az óperenciás, amin túl valahol, a kurta farkú malac túr, az álmodott, szép, új világban - írja a gepnarancs.hu.

Mit érez a nép, amikor a sajátjai alázzák meg? A saját kedvtelésükre, nem idegenek zsoldjában, nem kényszerből, de önként nyúzzák? Jobb ez? Jobb, ha Orbán Viktorok és Lázár Jánosok röhögnek a pofádba? Kövér Lacik és Kósa Lajosok hablatyolnak és Simicskák, Mészáros Lőrincek seprik a padlást? Nem muszkák, labancok, nem tatár, török hordák, nem rothadt multik, hanem a keresztfiad az alvégről ver át és néz félkegyelműnek, akinek – szerinte –, szántani-vetni lehet a hátán, csak nemzetiszínű legyen az eke.

Jobb olyan országban élni, amit magyarok tesznek tönkre, nem idegenek? Aminek általad megtermelt javait a tejtestvéred és nem egy idegen viszi külföldre? Magyarok kiválasztott magyarok kezére és nem külföldieknek játsszák át az ország javait, hogy pénzéhes, új földesurak, kegyelten iparmágnások sarjadjanak a büdös, privatizációs trágyával feldúsított, zsíros magyar földből, hogy elszívják az éltető nedvet a maradék 9 millió magyar elől. Egymillióan – megértve a kor szavát – nem akarnak ebben részt venni. Ők már Londonban vannak, vagy a bőröndön ülnek.

Münchenben cserélik már az ágyneműt, lesik a kedves vendég óhaját, csutakolják a lovakat, mosogatják a világ zsíros tányérjait, gyarapítják mások gazdaságát, megmaradva örökké migránsnak, bevándorlónak, akiket az ottani Orbánok aláznak szarrá, amikor csak akarnak. Nehéz szívű hontalanok ők, elüldözte őket a hazájuk. El kellett menniük, mert nekik nem jutott már trafik, állami föld, kamu kormányzati állás. Másé az 5-ös számú és az utána következő valamennyi tagkönyv a pártban.

Ők nem lehettek minisztériumi tanácsadók, államtitkárok, udvari szállítók, kaszinósok, földbirtokosok, vagy csak sima talpnyalók, mert nem jó helyre, nem jó családba születtek, vagy csak nem értették meg a játékszabályokat. Számukra rosszul fordult a nem is olyan vakon eldobott kocka, mert persze, hamis volt a játék, az újra kevert kártya pedig cinkelt. Ők a vesztesek és most két táborra szakadtak. Az egyik már tudja, hogy átverte őket a történelem és a magyar rendszerváltó értelmiség, amely mindent megígért és aztán mindent elbaszott, hogy végül ellopja, ami megmaradt. Amit nem volt pofája, azt most viszik a Fidesz káderi a nemzeti együttműködés zászlaja alatt. A külföldre menekülők tisztában vannak vele, hogy esélyük sincs semmire, mert a törvényt mások írják önmaguknak és az ország javai végesek, a hatalmon lévők pénzéhsége pedig végtelen.

A másik csoportban vannak a boldogok. Ők, akik hisznek. Orbánban, Kövérben, a nemzetállamban, Mária (köz)munka alapú országában, a drága jó atyaúristenben, a Fideszben, vagy a még nála is Jobbikban, de magukban nem. Mindenkiben hisznek, akik szép álmot mesélnek, zaftosakat hazudnak. Ők azok, akiknek az aktuális hatalom bárdjai éneklik elő, hogy kiket kell utálni kórusban, kik a nemzet nehéz sorsának okozói. Ők azok, akiknek azt is megmondják, de őszintén, hogy már csak néhányat kell aludni és itt a karácsony, amikor mindenki kap valamit. Ki nagyobbat, ki kisebbet. Addig is hunyjátok be a szemeteket! És ők lehunyják az összes szemüket és vakon, tülekedve, mennek a kolomp után.

Te melyik csoportba tartozol? Ne válaszolj! Mindegy. Majd, ha végleg és teljesen felépül Orbán Magyarországa, és megszabadultunk végre a vérünket szívó multiktól, az agyament és önpusztító liberális demokráciától, annak fölösleges intézményeitől, a szuverenitásunkat megcsonkítani akaró brüsszeli bürokratáktól, és Magyarország ismét a magyaroké lesz, akkor mindenki megpihenhet, az lesz az igazi igazik országa. Persze nem a tiéd, vagy az enyém, hanem az igazi igaziaké. Akik mind fajtiszta magyarok lesznek, nemzetiszínű kokárda lesz a kövér seggükre is tetoválva.

Az ő gyerekeik előkelő magánóvodákból magán iskolába iratkoznak, drága külföldi egyetemekre járnak majd. Az ő számláik nem az OTP-nél, hanem svájci bankokban lesznek. Cégeik nem itthon nem fizetnek adót, hanem valamelyik adóparadicsomban. Ők lesznek az igazi magyarok, az igazi igaziak. Az ő lovaikat sokkal jobb lesz csutakolni, az ő ágyukat bevetni, a tányérjaikat elmosogatni, az ő kocsijaikat lemosni, az ő óhajukat lesni, mint alattvalónak állni holmi labanchoz, jenkihez, hazátlan multihoz, akik akkorra már pont szarni fognak ránk.

A világsajtó arról fog cikkezni, hogy eszébe ne jusson senkinek a demokrácia védelmére hivatkozva Magyarországon beavatkozni, mert attól csak a zűrzavar nőne és a nyugati világ problémáinak a száma eggyel. Sokkal jobb, hogy egy kemény diktátor tart rendet Hunniában, lezárva a határait és megakadályozva a népvándorlást, beleértve a sajátjai kalandozását is, mint egy ingatag és kiszámíthatatlan demokrácia, ahol négy évente változik az ország vezetése. Egyszer már megtapasztalhattuk, – kedves értelmiségi barátaim és ti is mind azt mondtátok akkor –, kár volt elkergetni Kadhafit Líbiában, Szaddámot Irakban. Kár volt demokráciát exportálni Irakba, Afganisztánba. Mint látjátok: kár volt Magyarországra is. A magyaroknak nem liberális demokrácia, szabadság, egyenlőség és testvériség kell, hanem Orbán Viktor és szögesdrót kerítés.

Láthattuk milyen szép rend volt a keleti diktátorok alatt, és milyen ideális erőegyensúly a térségben. Egészen addig, amíg nem jöttünk, hogy a demokráciánk nevében rendet basszunk. Addig senki nem is kóválygott össze-vissza a világban. Lassan be fogja látni mindenki, hogy Orbán és rendszere az, amire – nem csak a magyaroknak –, de a világnak is szüksége van. Persze – ahogy az már lenni szokott – erre is csak megkésve jönnek rá az okosok. Mi azonban elég hülyék vagyunk, hogy az elsők között menjünk házhoz a pofonért. Önként és dalolva hajtsuk a fejünket az igába. Csakis a nemzetiszínűbe, kis koronás címerrel, hungarikum herendi porcelánnal díszítve. Mert mi fifikásak, ámde elvtelenek és gerinctelenek vagyunk. Beszari magyarok. És ezt most már az egész világ tudja is rólunk.

Zsebesi Zsolt

gepnarancs.hu