h i r d e t é s

Legyengül a szél és kissé melegedik az idő

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Legyengül a szél és kissé melegedik az idő

2023. március 29. - 05:47

A hideg éjszaka után, de a folytatásban már enyhülésre számíthatunk az időjárás változékonyságával együttesen. 

Nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, napközben az ország legnagyobb részén erősen felhős vagy borult idő valószínű. A keleti, északkeleti tájakon lehet a legtöbb, részben szűrt napsütésre számítani. Délután, este az Dunántúlon néhol gyenge eső előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet délután többnyire 8 és 13, késő este 0, +8 fok között valószínű.

Melegrekord: 26 fok Marcali, 1989

Hidegrekord: -11 fok Debrecen (Pallag), 1918

Orvosmeteorológia

Melegfronti tünetekre számíthatunk.
Fáradékonyabbak, dekoncentráltabbak lehetünk, keringési panaszok, vérnyomás-ingadozás, valamint migrén is jelentkezhet.
A fagyos reggeli időben ismét felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok, és könnyen megfázhatunk.
Jó hír, hogy a szél jelentősen mérséklődik, de az élénk széllökések még lecsökkenthetik hő- és komfortérzetünket, illetve a szélre érzékenyebbek még tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.
Öltözzünk melegen, rétegesen! Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.