h i r d e t é s

Legalább 5000 egyetemistának csúszhat a kollégiumi beköltözése a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Legalább 5000 egyetemistának csúszhat a kollégiumi beköltözése a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt

2021. augusztus 17. - 17:17

Az elmúlt napokban számos fővárosi kollégista szembesült azzal ténnyel, hogy a szeptember közepi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt nem költözhet be időben a kollégiumába.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A hallgatói önkormányzatok szerint több egyetemen a hallgatói szervezeteket megkerülve döntöttek erről, miközben az intézkedésnek az egyetemisták látják a kárát - írja a Telex.

A lap olvasóinak elmondása szerint a szeptember 5-12. között tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt számos kollégiumi szobába nem lehet majd Budapesten a tanévkezdéskor beköltözni, azonban erről sem a kollégistákat sem a hallgatói önkormányzatokat nem értesítették. A BME-n például csak a gólyák és azok a hallgatók költözhetnek be szeptember 12. előtt, akik a nyár folyamán is a kollégiumban laktak. Erről azonban az érintettek elmondása szerint előzetes egyeztetés nem történt.

Az országos hallgatói szervezet, a HÖOK közlése szerint múlt hét hétfőn érkezett a felsőoktatási intézmények felé az a kormányzati kérés – az évkezdéshez képest szerencsétlenül közeli időpontban – miszerint több

MINT 5000 KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYRE VAN SZÜKSÉG A NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS SIKERES LEBONYOLÍTÁSÁHOZ.

A koronavírus-járvány miatt tavaly elhalasztott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szeptember 5. és 12. között tartják Budapesten, melyre Ferenc pápa is ellátogat. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a római katolikus egyház eseménysorozata, fókuszában a hit, a vallás, Krisztus megértése, mélyebb megélése áll. Budapest eddig egyszer, 1938-ban rendezett eucharisztikus kongresszust. Az elsőt 1881-ben a franciaországi Lille-ben, az eddigi utolsót 2016-ban a fülöp-szigeteki Cebuban rendezték.

Hétfőn a BME és az ELTE is bejelentette, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vendégei részére szobákat adnak át az esemény idejére. A szobák átadása egyben azt is jelenti, hogy az egyetemek diákjai a tanévkezdésre nem foglalhatják el az elnyert kollégiumi szobáikat.

  • Az ELTE maximum 2200 vendég elszállásolását ígérte meg, előreláthatólag az egyetem az Ajtósi Dürer sori, Damjanich utcai és Kőrösi Csoma Sándor kollégiumai lesznek érintettek.
  • A BME kb. 2000 főre tett ígéretet, ez a Kármán Tódor és a Schönherz kollégiumok kivételével minden BME-s kollégiumot érint.

Az ELTE azonban biztosította diákjait, hogy azok az elsősök, nemzetközi hallgatók, nyári bentlakók és szeptemberi férőhellyel is rendelkezők, vagy azok, akiknek egyéb körülményeik miatt szükséges a kollégium, valahogy szobához fognak jutni. Az ELTE a Telexnek elmondta, hogy aaz ITM a szobákért cserébe 135 millió forintos, a kollégiumok fejlesztésére fordítható forrással segíti az egyetem működését, valamint az érintetteknek az egyetem elengedi a szeptemberi havi kollégiumi díjukat, illetve a fent említett időszak nem számít majd igazolatlan hiányzásnak a jelenléti oktatás során. Mindemellett az ELTE biztosítja majd az érintett hallgatóknak a tananyag online elérését. (Portfolio)