h i r d e t é s

Lázár János is vett állami földet az árverésen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár János is vett állami földet az árverésen

2016. január 08. - 08:05
0 komment

A miniszter egy négyhektáros parcellát vett meg az államtól, 8,2 millió forintért. 

diamondbridge.hu

Lázár korábban is fektetett termőföldbe, tavaly ősszel pedig amellett érvelt, hogy magánkézben van jó helyen a föld, hiszen az állami vagyont úgyis csak szétlopják - írja a VS.hu.

Nyolcmillió-kétszázezer forintért kelt el egy négyhektáros földterület a Nemzeti Földalapkezelő tavaly december 15-i árverésén, ami nem túl nagy tétel, ennél jóval nagyobb és drágább állami földterületek is gazdára találtak. Ezt a Hódmezővásárhelytől délnyugatra található parcellát azonban – mint az a földalapkezelő hirdetményéből kiderül – Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vásárolta meg.

Lázár korábban is fektetett földbe, legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint összesen 18 különböző helyrajzi számon voltak földjei, főleg szántó, de erdőterületei, legelő és egy mocsár is van a tulajdonában. A bérbe adott földekből ötmillió forint „időszakos” jövedelmet vallott be. Van ezen kívül két százaléknyi részvénye a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-ben is, amely jelentős állami földterületeket bérel.

Politikusként Lázár korábban egyértelműen támogatta az állami földek értékesítését, mert az szerinte a gazdák érdekeit szolgálja. Az Országgyűlés mezőgazdasági ellenőrző albizottságának októberi ülésén ugyanakkor azt is kijelentette: „Nem hiszem, hogy bármelyikünk is azt akarja, hogy ezen a pár százezer hektárom elkezdjünk gazdálkodni, és amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét.”

 

vs.hu