A korábbi szállítmányok után a már korábban megkötött magyar-német egyezménynek megfelelően a munkaszolgálatra kötelezett nagyobb létszámú, főleg zsidókból álló alakulat Magyarország német megszállása után, 1944. március 30-án került Borba: a Honvédelmi Minisztérium Borsányi Julián százados, vezérkari tiszt (a háború utáni nyilas emigráció, a Szabad Európa Rádió híres „Bell ezredese” és későbbiekben a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata munkatársa) útján újabb 6000 munkaszolgálatost ajánlott fel a németeknek. Március 19-ét követően, de még Szálasi Ferenc hatalomátvételét megelőzően, 14 sárga csillagos és fehér karszalagos századot szállítottak az Organisation Todt, vagyis Albert Speer rendelkezésére – a Borsányi aláírásával megkötött üzlet ellentételezéséül a német fél, az idézett HM-rendelet szerinti ipari termékekkel, rézérccel, fizetett a magyarországi emberkereskedőknek. A munkaszolgálatosok szállításának költségét Prahovóig a magyar, onnan a német fél fizette. Az öt nagy és tíz kisebb táborban sínylődött, Radnóti mellett, egy egész sor ismert személyiség: Lukács László, Kardos G. György, Keszi Imre, Lehel György, Tardos Béla, Szalai Sándor, Keleti László, Nóti Károly, valamint Zoltán László és Rubányi Pál, az orvostudományok kiváló művelői.

A halálmenet

A hadihelyzet romlása miatt a német hadvezetés 1944 augusztusában úgy döntött, hogy kiürítik a Bor és Zagubica körzetében létesített táborokat: az életben maradtakat a Berlin lágerba terelték, és e helyről indították őket vissza, Magyarország irányába.
Belgrádot a szomorú menet Zagubica-Perovac-Malakrsna-Szendrő útvonalon érte el – a kíséretet kb. 100 magyar nemzetiségű keretlegény és a népi németekből álló fekete egyenruhás DM (Deutsche Miliz) alakulatok képezték, ezek, még szerb területen, 700-1200 embert öltek meg… A menetet Mohácsnál vették át ismét a magyar katonai szervek, akik végül október 12-én érkeztek meg Bajára. 1944. október 16. után a munkaszolgálatosok helyzete tovább romlott… Bajáról először Bonyhádra, majd Szentkirályszabadjára irányították őket. A hungarista állam Honvédelmi Minisztériuma, amely a VKF különböző osztályait is egy parancsnokság alá rendelte, 950. M. 42 / 1944. számú utasítása szerint újabb századokat kellett szervezni a Nagynémet Birodalomban végzett munkára…
A hírhedt halálmenet – soraikban dr. Radnóti Miklós költővel – november elején indult Veszprém-Győr útvonalon Mosonmagyaróvár irányába. Az indulás előtt Marányi alezredes parancsba adta, hogy a lemaradókat kényszeríteni kell a menetelésre, aki szökni próbál vagy ellenszegül, azt agyon kell lőni.

Marányi sírja Markdorfban

A betegeket és a járni képteleneket, miután a magyar-osztrák határ közelében lévő Zurndorfnál a munkaképeseknek nyilvánítottakat átadták a német hatóságoknak, Győrbe vitték… Ám ezen a helyen, a magyar városban, egyetlen kórház, egyetlen orvos sem akadt, akik ápolásban részesítette volna őket – így Marányi alezredes utasítására Tálas őrmester irányításával likvidálták a németek által át nem vett csoport 22 tagját, Radnóti Miklóst és 21 sorstársát. Győrhöz közel, Abda mellett, ingoványos területen, egy bombatölcsérben (mások szerint: egy előre megásott gödörbe) lövette bele Tálas András a munkaszolgálatosokat, akiknek maradványait a szovjet megszállás második évében, 1946 nyarán találták meg, majd helyezték „örök nyugalomra” az egyik győri temetőben. – Radnóti Miklós feltételezett holttestét a helyi, győr-újfalui izraelita (!) temetőben földelték el…, a zsidó temetési előírásokat (Chevra Kadisa) is figyelmen kívül hagyva.

„Az itteni koporsó nélkül elföldelt 20 férfi holttest között a kihantolás során volt egy, akinek a nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott, földdel szennyezett kis jegyzetfüzetet. Ezt a napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk. A verses formájú szöveggel teleírt kis füzet első lapján Radnóti Miklós neve állott, mindezt ceruzával írta az elhalt. Ez is mint fontos személyi adat, a vizsgálóbíró számozott borítékjába került, további nyomozás céljából.” - Ez a halottkémi jelentés olvasható Győr-Sopron Megyei Levéltár zárolt és közjegyzőileg védettnek nyilvánított dokumentumában.

A leírtak több vonatkozásban sem egyeznek meg az irodalomtörténetben, biográfiákban és az iskolai tananyagokban 1946-1990 között olvasottakkal. – A hitelesnek tartott kutatások „Radnóti Miklóst és 21 társát” említik, mint olyanokat, akiket „a nyilas terror idején Abda mellet meggyilkoltak”. Amint az olvasható: a hivatalos – vagy annak tartott – dokumentum 20 személyt említ, akik egyike volt a költő, Radnóti Miklós, akinek a neve azonban dr. Radnóczi Miklós volt, a vizsgálat alá vont személynek, maradványainak művésznevét ilyen okmányokon sehogy, vagy legfeljebb zárójelben említik. A „nadrágja hátsó zsebében” talált füzet említése sem egyezik meg azokkal a leírásokkal, melyeket általánosan elfogadottnak tartanak a kutatók és azok a győri zsidó vezetők, akik a költő holtestét (?) 1946-ban átadták szállításra feleségének, Gyarmati Fanninak és barátainak.

„Radnóti holtteste” és a politikai aktualitás

Még gyanúsabb a levéltári dokumentumban olvasható azon mondat, amellyel a halottkém befejezi feljegyzését: „Ezt a feljegyzést a nyilas terrornak, azoknak az áldozatairól, vértanúiról készítettem, akik között Radnóti Miklóst is találtuk.”

Megkerülhetetlen a kérdés: ez utóbbi megállapítás miért nem kapott sajtónyilvánosságot 1946-ban és az azt követő években, mikor szinte futószalagon gyártották a háborús bűnösök pereit, mikor egy ilyen dokumentum nyilvánosságra hozása alaposan megnehezítette volna a büntetőeljárás alá vont személyek védekezését?... Ki vagy kik azonosították és mikor, Glatter-Radnóczi-Radnóti Miklós holttestét? Hová tűnt az egy példányban készített bírósági jegyzőkönyv eredeti példánya?... Ha a nyilasok, a Magyar Királyi Honvédség katonái vagy a keretlegények között volt Deutsche Miliz (DM) önkéntesei 22 munkaszolgálatost gyilkoltak meg Abda közelében, akkor a levéltári anyag miért említ húsz áldozatot?
Hogyan kerültek és mikor a „nyilas pártszolgálatosok” a munkaszolgálatosokra felügyelő magyar katonai őrszemélyzet és a kivégző egység (Asztalos Ferenc, Szokolits Ferenc, Tálas András, Juhász Pál, Katz József illetve Sisák György) tagjai közé?... A nevezettek egyike sem volt tagja a Nyilaskeresztes Pártnak – ezt bizonyítják az ügyeikben eljárt bírósági jegyzőkönyvek és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2. 1. X/37. sz. aktájának tartalma valamint „Az igazságszolgáltatás történetéhez” címmel megjelent összeállítás IV. kötetben foglaltak ellentmondásai (134-135. old.) amely ha lehet, csak fokozta a Radnóti-ügyben, illetve a gyilkosok tekintetében még napjainkban is tapasztalható történelmi homályt.
A kutatók 2007. július 11-én a néhai Tálas András hozzátartozóival folytatott beszélgetései azt erősítik meg, hogy a katonai egység tagjait nem Radnóti és társai megöléséért végezték ki, hanem a bori munkatáborban tapasztalt kegyetlenségeikért.

Emberi maradványok Abdán – felékszerezve?...

A halottkémi jelentést tanulmányozva akaratlanul is arra a következtetésre jutunk, hogy az orvosszakértő utasításra cselekedett. – Mint szakember ugyan leírta: „valamennyi áldozatnál közvetlen közelből leadott tarkólövés volt a halál oka… és a tömegsírba szántaknak még a lábbelijét is leszedték, rajtuk nagyon kevés ruha volt, egyiküknél sem találtunk személyi okmányokat, gyűrűt, órát, pénzt vagy egyéb értéktárgyat…” - de ez a vélemény mások, esetleg a hozzátartozók, 1945 után felelős beosztásba került barátok nyilatkozatait már nem korlátozhatta. Gerencsér Miklós író jegyezte fel a második világháború után, hogy mikor megkérdezte az orvosszakértő nobilis özvegyét, ti. férje kinek a kívánságára foglalta írásba az abdai emlékeit – az, sokat sejtető mosolyos tekintettel nézett rá, és csak annyit mondott: „Erről inkább ne beszéljünk.”

Az újabb kényes, kényelmetlen kérdéshez akkor érünk, mikor a győri (pontosabban: győrszigeti) Chevra Kadisa névsorát olvasva dr. Radnóti-Radnóczi nevét olvassuk. Az izraelita rituálé törvényei szerint zsidó temetőbe, pláne rabbi celebrálta gyászszertartással temetni más felekezetbe tartozót szigorúan tilos. – Ismert, többek között a katolizált Radnótitól is, hogy a Glatter Miklósként született költő keresztény hitre tért. – Akkor tehát hogyan került Glatter-Radnóczi-Radnóti Miklós a győri Chevra Kadisa megáldott, megszentelt hantjai alá?
És ha megkérdeztük, akkor a következő kényes kérdés elől sem térhetünk ki: a bizonyos, sokat emlegetett (a költőnél talált) „kockás füzet” hogyan került (ha létezett) az abdai exhumálóktól az izraelita hitközséghez, onnan pedig a halhatatlanságba?

Nagy Józsefné – az egykori Magyar Központi Híradó győri központja vezetőjének özvegye – így emlékezett: „Eljött hozzánk Ortutay Gyula, a Magyar Központi Híradó Rt., az MTI, a Magyar Rádió és Filmiroda igazgatója, titkárnőjével Radnóti Miklósnéval (ti. Gyarmati Fannival). Velük volt Zelk Zoltán is, a költő. Gépkocsival érkeztek meg elég korán reggel, velük jött egy halottszállító furgon is, hogy azzal vihessék el Radnóti Miklós holttestét. A Bisinger sétányba jöttek, a lakásunkra… A férjemmel együtt elkísértük őket először a Kossuth Lajos utcai irodába, a főrabbi úrhoz. Ő megmutatta a ’hagyatékot’ amit az exhumáláskor a költő zsebeiben találtak: többek között egy verses füzetet, ceruzát, egy aranyláncot medalionnal… A költő holtteste akkor már rendes koporsóban volt, dupla koporsóban, hogy Budapestre lehessen szállítani.
Nekünk azt mondta a rabbi úr, hogy mikor megtudta az exhumálás időpontját, ő is elment Abdára. Ahogy aztán egymás után megtalálták a noteszt, meg ezeket a tárgyakat, így tudták meg, hogy Radnóti Miklós is az áldozatok között van…”

Nagy Józsefné vallomásával szöges ellentétben állt Ortutay Gyula emlékiratának azon része, amely ugyanezen órákra vonatkozik: „Ezt a kis füzetet találtuk meg testének riasztó, véres maradványai mellett az ideiglenes, gyalulatlan deszkakoporsóban, 1946 augusztusában, egy fülledt délutánon a győri köztemetőben… Négyen álltuk körül ezt a gyalulatlan, durva ládát a forró augusztusi napon: Radnóti Miklósné, Baróti Dezső, Tolnai Gábor és jómagam.”

Radnótiné Gyarmati Fanni levele

Abdán hallgattak az exhumálásról. Hallgattak augusztus 12-én is, a győri intézkedés idején is, pedig az ilyen gonosztett kiderülése óriási erkölcsi-lélektani energiát adott volna a háborús bűnök és bűnösök elleni propagandának – lévén 1946. év a népbírósági ítélkezések és ítélet-végrehajtások legkomorabb esztendeje. – Ám a titkok tudói az augusztus 14-i budapesti temetésen is hallgattak. – A „valóságot” özvegy Nagy Józsefné vallotta rá Hulesch Ernő dr. (a másik orvosszakértő, a halottkém segítője) magnószalagjára, majd ennek alapján a győri Műhely Szerkesztőség által készített cikkben. – Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni a cikk olvasását követően az alábbiakat írta az orvos-szakértőnek:

„Köszönöm a Műhely-példányokat. Nem lett volna helyesebb, ha a publikáció megjelentetése előtt keres meg? Így elkerülhette volna a ’téves emlékezések’ legalább egy részét, mint pl. Zelk Zoltán jelenléte Győrben. A velem összefüggő közlésekhez elvárhattam volna, hogy megkérdez: így volt-e?... A férjemnek sohasem volt aranylánca medalionnal vagy a nélkül. Az egész ’emlékezés’ hamis, érzelgős, Radnóti Miklóshoz méltatlan.
Radnóti Miklósné”

A minden szempontból tiszteletre méltó Radnótiné Gyarmati Fanninak – ha nyilvánosságra nem is hozták mondandóját – talán utoljára alkalma volt egyértelműen az utókor tudomására hozni, hogy úgy igaz-e a történet, ahogy azt Ortutay Gyula tolmácsolta az egész magyar társadalom immár nemzedékről nemzedékre ismétlődő köztudatába, avagy egészen egészen más, számunkra mindeddig hozzáférhetetlen úton-módon történt Radnóti Miklós Odüsszeia-bolyongása?
Gyarmati Fanni látta-e 1946-ban mártír férje földi maradványait? Megbizonyosodott arról, hogy valóban Radnóti Miklós holttestét szállította Budapestre (a Fiumei úti sírkert 41. parcellájához) a gépkocsijuk nyomában haladó furgon? – Radnótiné a szerkesztőnek írott hatsoros levele nem ad választ a kételkedők kérdéseire, sőt, erősíti a kételyeket…

A katolikus költő gyilkosait – a kivégzett Asztalos Ferencet, Szokolits Ferencet, Tálas Andrást, Juhász Pált, Katz Józsefet és Sisák Györgyöt – a jelenlegi 298-as parcella néven ismert területen temették el. Azonban e „dokumentum” is ellentmondásos adatokat tartalmazott, elsősorban Sisák György és Katz József vonatkozásában: az utóbbi két kivégzett neveit ugyanis csak a Kőtelepi Lajos illetve Borosházi Tivadar által közzétett „Kivégzettek névsora 1947” című összeállítás említi – a RUK temetői főkönyvében nem találhatók rájuk vonatkozó utalások.

©Kollár Erzsébet 2018.
Részletek, feljegyzések Szemenyei-Kiss Tamás
"Ecce homo - Egy történet a Vészkorszakból" című tanulmányából.
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára