h i r d e t é s

Kihirdették az Év Homlokzata 2023 pályázat nyerteseit

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kihirdették az Év Homlokzata 2023 pályázat nyerteseit

2023. november 17. - 13:05

November 16-án, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett jelentették be az Év Homlokzata 2023 pályázat győzteseit. A díjátadó során a neves szakértőket felvonultató zsűri öt kategóriában hirdette ki a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat. 

A Baumit 2023-ban immáron tizenegyedik alkalommal írta ki az Év Homlokzata pályázatot családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás, valamint műemlék kategóriában. Az idén benyújtott, kiemelkedően színvonalas pályaműveket november 16-án, a verseny lezárását követő díjátadó keretein belül ismerték el. A Baumit ügyvezető igazgatói különdíj nyertese, valamint az egyes kategóriák legjobbjai egyenként egymillió forint díjazásban részesültek, a kategóriák további különdíjasait pedig oklevéllel jutalmazták.

Az öt kategória legjobbjait Jánosi János Ybl és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; Dr. Tari Gábor PhD a Műszaki Egyetem docense, Vadász Bence DLA, Ybl és Pro Architectura-díjas építész és Vidor Győző, a Xella közép-európai igazgatója jelölhette ki. A zsűri az 5 kategórianyertesen túl, 12 Baumit különdíjat is kiosztott, valamint sor került a Baumit ügyvezető igazgatói különdíjasának és a szeptemberben megrendezésre került online közönségszavazás győztesének kihirdetésére is.

Hazánk egyik legrangosabb és legmagasabb díjazású építészeti megmérettetésére összesen 142 pályázat érkezett: családi ház kategóriában 35, társasházban 19, középületben 26, energetikai felújításban 42 és műemlék kategóriában 20, melyek mindegyikében az építészek és kivitelezők az új, vagy felújított homlokzat kialakításához Baumit termékeket használtak.

A Baumit közép és hosszú távú stratégiájának középpontjában az egészséges környezetet és a minél jobb komfortérzetet biztosító építőanyagok mellett kiemelt helyet foglal el az energiatudatosság, a fenntarthatóság és az értékteremtés. Hiszünk abban, hogy mindaz, amit a múltunkban megőrzésre méltónak ítélünk, gazdagabbá teheti a jövőnket is.

–  mondta el Járomi Judit, a Baumit Kft. ügyvezető igazgatója. A díjátadón Járomi Judit az Év Homlokzata pályázat szellemiségében bejelentette, hogy a jövőben a Baumit Kft. meghirdeti az Év Homlokzata építész hallgatói pályázatot. A pályázat célja, hogy az építész és építőmérnök hallgatók megismerjék a Baumit termékeivel kapcsolatos kutatások, innovációk eredményeit. Az építész hallgatói díjat 2024-ben, a következő Év Homlokzata pályázattal egyidőben, két témában fogják kiírni.

A díjazott épületek részletes bemutatása, a különdíjasok és az összes nevezés az evhomlokzata.hu oldalon tekinthető meg.

 

Az Év Homlokzata 2023 pályázat kategória díjazottjai

Családi ház kategória

Épület neve, helye: Ötház, Vác
Pályázó: Élményotthon Ingatlancsoport Ingatlanfejlesztő Kft. (építész és kivitelező) 

Társasház kategória

Épület neve, helye: Mester utcai társasház, Budapest IX. kerület
Pályázó: Intramuros Építész Kft. – Dobos Botond Zsolt DLA
Kivitelező: Best Centrum Kft.

Középület kategória

Épület neve, helye: Áprily Lajos Általános Iskola, Visegrád
Pályázó: A+ Építész Stúdió Kft. – Tamás Anna Mária DLA, Kovács-Andor Krisztián DLA, Bánfalvi Zoltán és Engert Andrea
Kivitelező: KIPSZER FT Zrt.

Energetikai felújítás kategória

Épület neve, helye: Garzonházak, Budapest XVII. kerület
Pályázó: Best Solution Konstrukt Kft. (kivitelező)

Műemlék kategória

Épület neve, helye: Kiskastély, Martonvásár
Pályázó: SHS-Építő Tervező és Kivitelező Kft. (kivitelező)
Építész: 3H Mérnöki Iroda Kft. – Pálinkás István

A zsűri különdíját 12 épület nyerte el, melyek megtekinthetők az evhomlokzata.hu honlapon.

A pályázat keretében, a családi házak körében online közönségszavazást is meghirdettek, melynek nyertese:

Épület neve, helye: Családi ház, Paks
Pályázó: Földvár Terv Kft. (kivitelező)
Építész: Pentele Terv Kft. – Szabó Zsolt Róbert

A pályázat alapítójának ügyvezető igazgatója, Járomi Judit nettó 1 millió forinttal járó Baumit ügyvezető igazgatói különdíjat adott át egy épület pályázójának:

Épület neve, helye: Máriaremetei családi ház, Budapest II. kerület
Pályázó: Zsuffa és Kalmár Kft. – Kalmár László, Rose Balázs és Zsuffa Zsolt (építész)
Kivitelező: Sementis Kft.