h i r d e t é s

Két hónap alatt másodszor alakították meg ugyanazt a Védelmi Tanácsot, ellenzéki tagja nincs

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Két hónap alatt másodszor alakították meg ugyanazt a Védelmi Tanácsot, ellenzéki tagja nincs

2022. július 28. - 08:31

Formailag nem történt semmi sem a keddi napon, csak az a Védelmi Tanács ült össze, amelyet a már egy kormányrendelet létrehozott májusban.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher | Forrás: MTI/MTVA

 – Ellenzéki tagja nincsen a Védelmi Tanácsnak, ami az előzmények tekintetében logikus következmény. Ugyanis korábban megszüntették a háborús helyzet idején működő Honvédelmi Tanácsot, amelynek soraiban helyet kaptak a mindenkori ellenzék tagjai – mondta lapunknak a honvédelmi és rendészeti bizottság szocialista alelnöke. Harangozó Tamás szerint a grémiumban annak a filozófiának kellene megjelenni, hogy „mindenki egy oldalon van és a hazáját védi”. – Nincsen hadiállapot, de a fejlemények teljesen jól mutatják, hogy a fideszesek mit gondolnak az országról meg a saját szerepükről. Ez a Védelmi Tanács jelen formájában egy gittegylet: összeültek és elnevezték magukat így – fogalmazott az ellenzéki politikus.

A hivatalos tájékoztatás szerint a kedden alakult testület foglalkozik majd többek között a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a közbiztonsággal, a határrendészettel, a honvédelemmel, a menekültüggyel, a katasztrófavédelemmel, a terrorelhárítással, valamint a védelmi fejlesztésekkel kapcsolatos előterjesztésekkel és jelentésekkel. Tagja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a miniszterelnök által kijelölt tagként a nemzetbiztonsági főtanácsadó. A grémium elnöke Orbán Viktor.

– Egy picikét megtévesztették a közvéleményt – erre már Nagy Attila Tibor politikai elemző hívta fel a figyelmet. A szakértő szerint ugyanis ez a testület már létezik, nem kellett felállítani, mivel egy májusi kormányrendelet rendelkezik róla. Így formailag nem történt semmi sem a keddi napon, csak az a Védelmi Tanács ült össze, amelyet a már említett kormányrendelet létrehozott. – Kénytelen vagyok abból kiindulni – ameddig nem látok más jogszabályt – hogy a már meglévő Védelmi Tanácsot aktiválták – mondta. (Lapzártánkig egyébként nem érkezett olyan hivatalos döntés, amelynek értelmében egy újabb, párhuzamos grémiumot hoznának létre.)

A Védelmi Tanács szükség szerint, de legalább kéthetente ülésezik, rendkívüli ülés összehívását bármely tag kezdeményezheti. (Népszava)