h i r d e t é s

Kásler: Több ezer éve közismert, hogy a szellem virágzásának feltétele az egészséges, szép test

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler: Több ezer éve közismert, hogy a szellem virágzásának feltétele az egészséges, szép test

2020. február 11. - 06:48

Átadták hétfőn a 3,4 milliárd forintos beruházással készült, mintegy ötezer négyzetméter alapterületű sárvári sport- és kulturális központot, amelynek felépítését 2 milliárd forinttal támogatta a kormány döntése alapján a magyar állam.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (k) beszédet mond a Sárvári Sport- és Kulturális Központ átadásán 2020. február 10-én. Mellette Kondora István polgármester (b) és Ágh Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője. A 3,4 milliárd forintos beruházással készült, mintegy ötezer négyzetméter alapterületű központ felépítését 2 milliárd forinttal támogatta a kormány döntése alapján a magyar állam. MTI/Varga György

A Sárvár Aréna névre keresztelt létesítményt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere avatta fel, aki ünnepi beszédében úgy fogalmazott: az új sport- és kulturális központ része mindannak, amit a kormány meghirdetett, amelynek jegyében épülnek az iskolák, épülnek a tornatermek, és amelynek célkitűzése, hogy legalább minden járásban legyen egy uszoda.

Kásler Miklós hangsúlyozta: több ezer éve közismert, hogy

a szellem virágzásának feltétele az egészséges, szép test,

a sport szavai szerint amellett, hogy erősíti és egészségessé teszi a szervezetet, nemes versenyre késztet, amelynek során a gyarló emberi tulajdonságok nem érvényesülnek, a tiszta teljesítmény áll a középpontban.

A miniszter szólt arról is, hogy a kormány az oktatás és az egészségügy területén is megteszi a szükséges lépéseket, teljesen új alapokra helyezi például az idegen nyelvek oktatását, minden gyerek lakóhelyétől és anyagi helyzetétől függetlenül eljuthat színházba, bábszínházba, múzeumba, levéltárba, megismerheti a Magyarországon őshonos állatfajtákat.

Az újonnan átadott Sárvári Sport- és Kulturális Központ 2020. február 10-én. A 3,4 milliárd forintos beruházással készült, mintegy ötezer négyzetméter alapterületű központ felépítését 2 milliárd forinttal támogatta a kormány döntése alapján a magyar állam. MTI/Varga György

Megemlítette, hogy megjelent a nemzeti alaptanterv (Nat), amely szavai szerint a pedagógusok mellett elsősorban a gyerekek érdekeit szolgálja, az alapvető nemzeti és európai keresztény értékekre és etikára támaszkodik, minden tantárgyból a lényeges ismereteket és a legkorszerűbb oktatási módszereket tartalmazza.

Ágh Péter (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője az avatóünnepségen úgy fogalmazott:

az országépítő kormány és a városépítő városvezetés együttműködésének eredménye,

hogy egyre több olyan fejlesztés valósult meg a Rába-parti városban, amely az emberek hosszú távú terveiben szerepelt.

Kondora István (Fidesz-KDNP), Sárvár polgármestere azt mondta, az új sport- és kulturális központ illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy Sárvár több területen is "ötcsillagos élményt adó" város legyen az ott élőknek és az oda érkezőknek.

Hozzátette: a két éven át tartó építkezés után a sárváriak két hónapja már birtokba vették az új létesítményt, amelyet a próbaidőszak alatt több mint 25 ezren látogattak meg.

Az ezer ember befogadására alkalmas Sárvár Aréna az NB II-ben játszó sárvári kézilabdacsapat új otthona lesz, a 600 fős lelátóval rendelkező csarnok kosárlabda, röplabda, futball, futsal, asztalitenisz, karate és kick-box versenyek megrendezésére is alkalmas.

A multifunkcionális sportcsarnokban edzőterem, konferenciaterem, fitnesz terem, fallabda- és tekepálya is helyet kapott, valamint része egy 3D-s filmek vetítésére szolgáló 153 férőhelyes mozi is. Az épület körül 173 új parkolóhelyet alakítottak ki.

(MTI)