h i r d e t é s

Karácsony: a kormány úgy tekint az adófizetők pénzére, mintha az övé lenne

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Karácsony: a kormány úgy tekint az adófizetők pénzére, mintha az övé lenne

2020. október 16. - 06:47

Újra egy asztalhoz ült a kormány és a főváros vezetése

Karácsony Gergely - Forrás: atv.hu

A főpolgármester szerint a budapestiek egy évvel ezelőtt egy "nagyon más városvezetőre" szavaztak, ő éppen ezért minden követ megmozgatott és kereste az együttműködés lehetőségét a kormányzattal is, ma azonban világossá vált, hogy a kormány az adófizetők és a főváros pénzére is úgy tekint, mint a sajátjára.

Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa mai ülésén azt kérték, hogy a fővárosi Fidesz-frakció javaslatára a főváros és a kormány tárgyalja újra az adókat, így például a szolidaritási adó ügyét is. Az elvonásból a főpolgármester szerint ugyanis az következik, hogy a fővárosi önkormányzat úgy lát el állami feladatokat, hogy az a pénz, amit az államtól kapnak ezekért a szolgáltatásokért, mínuszban van, tehát a főváros nettó befizetővé válik.

Karácsony hangsúlyozta: Budapestet és a többi települést nem lehet összehasonlítani, eddig sem voltak összehasonlítba, hiszen mások a pénzügyeik. "Ha a kormányzat érvei valódi érvek, Tarlós Istvánra miért nem vonatkoztak?"- tette fel a kérdést a főpolgármester. Karácsony szerint a válság háromszor olyan mértékben sújtja a fővárost, mint a kormányt, erre pedig a kormányzat válasza az, hogy még több pénzt elvesznek.

"A kormányzat nem támogatja az adóemelést, kivéve, ha az a fővárosra vonatkozik" - fogalmazott Karácsony arra utalva, hogy a kormányzat nem támogatja, hogy a főváros újraindítási adót vessen ki azokra a szereplőkre, akiket "nem tépázott meg" a vírus miatt bekövetkező válság.

Karácsony Gergely szerint a kormány nem szeretné, hogy a fővárosi önkormányzat önkormányzatként kezdjen viselkedni. Szerinte arról van szó, hogy a kormány hogyan tudja rövid pórázon tartani a városvezetést és a budapestieket.

A főpolgármester kitért arra, hogy becsüli az eredményeket, amelyeket a mai ülésen elértek, de szerinte a lényegi kérdésekben nem történt előrelépés. Így szerinte nincs elmozdulás például a Városliget ügyében sem, a főváros ugyanis zöldben gondolkodik, a kormányzat viszont betonban.

Karácsony jó projektnek nevezte ugyanakkor az új Közlekedési Múzeum létrehozását, ami Kőbányán kap majd helyet, egy régi épületben. (atv.hu)