h i r d e t é s

Jobb, ha befogod a pofád! – Kecskemét fideszes polgármestere félreértelmezi az önkormányzatiságot

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Jobb, ha befogod a pofád! – Kecskemét fideszes polgármestere félreértelmezi az önkormányzatiságot

2017. március 11. - 15:07

Majd a képviselők megoldják, ha akarják – nagyjából ez a lényege annak, amit a Matolcsy-rokon kecskeméti polgármester válaszolt egy helyi kezdeményezésre, amely szerint lehetne átláthatóbb is az önkormányzat - írja a MagyarNarancs.

Ennek örült a kecskeméti polgármester - Forrás: MTI

A közelmúltban egy kecskeméti vállalkozó, Hugyecz Zoltán javaslatot tett a városvezetésnek arra, hogyan tehetnék átláthatóbbá a város működését és az önkormányzat gazdálkodását. Az erről szóló dokumentumot elküldte Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek és az önkormányzati képviselőknek. Javaslatában Hugyecz Zoltán – aki 2014-ben függetlenként indult Kecskemét polgármesteri székéért, de alulmaradt – nagyjából ezeket vázolta:

  • minden városvezető és képviselő vagyonnyilatkozata legyen elérhető az önkormányzati honlapon,
  • a közpénzből finanszírozott beruházások csak akkor kezdődhessenek el, ha az ezekről szóló szerződéseket a város honlapján közzétették,
  • a város költségvetését közérthető, táblázatos formában is közöljék, és ne lehessen mindenféle hivatali nyelven megfogalmazott sorok mögé bújtatni a kifizetéseket,
  • minden bizottsági, képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve és hangfelvétele legyen elérhető a városi honlapon,
  • az összes közbeszerzési felhívás könnyen kereshető legyen a város honlapján az eredményekkel és az értékelésekkel együtt.

E felvetésekben semmi különös nincs, korábban több civil szervezet is kardoskodott azért, hogy Magyarországon nagyobb átláthatóság mellett működjenek az önkormányzatok. A K-Monitor, a Transparency International Magyarország és az Átlátszó évekkel ezelőtt közös kampányban hirdetett egy átláthatósági minimumot, amelynek szerintük érvényesülnie kellene az önkormányzatok ellenőrizhetősége során. Az ő felhívásukban is majdnem azok szerepelnek, mint amiket a kecskeméti vállalkozó is vázolt. Egyébként a zuglói önkormányzat már több mint két éve rendeletbe foglalta az antikorrupciós minimumprogramot.

A városvezető szerint nincs értelme

A kecskeméti önkormányzat, illetve a Matolcsy-rokon (férje a jegybankelnök egyik másod-unokatestvére) polgármester nagyon nem örült Hugyecz kezdeményezésének, Szemereyné Pataki Klaudia általunk is megismert válaszlevelében végezte ki a javaslatot. A városvezető egyebek közt jelezte, hogy szerinte a felvetések többségének nincs értelme, mert ők a törvényi előírásoknak most is megfelelnek, a honlapon minden ott van, ami szükséges, az adatigényléseknek pedig eleget tesznek.

A kecskeméti önkormányzat honlapján ha nehezen is, de sok minden elérhető – az más kérdés, hogy nagy kitartás kell a különböző aloldalakról előbányászni az adatokat. Ez általában jellemző szinte az összes önkormányzati honlapra, már ha egyáltalán feltöltik az előírt adatokat, szerződéseket. A már említett, a Transparency által is közzétett és a most Hugyecz Zoltán által is erőltetett átláthatósági javaslatnak éppen az a lényege, hogy könnyen kereshető és az átlagemberek számára is elérhető, illetve kezelhető felületeken legyenek a főbb gazdálkodási adatok. Ehhez persze a törvényileg előírt minimumon túl is kellene valamit teljesíteni az önkormányzatoknak, de ezt általában nem szeretik vállalni.

Csak semmi külső befolyás!

A helyi vállalkozó azt kérte, hogy Kecskemét érdekében valaki a városvezetésből terjessze elő a javaslatát valamilyen formában és szavazzanak róla. Az talán érthető, hogy Szemereyné nem karolta fel Hugyecz Zoltán ügyét, aki oknyomozásaival sok borsot tört a polgármester orra alá, de a fideszes politikus egészen elképesztő indoklással állt elő, amikor lesöpörte a kezdeményezést. A polgármester ezt írta: „A helyi közhatalom zavartalan gyakorlásához azonban nélkülözhetetlen, hogy az önkormányzatok a rendeleteik előkészítését külső befolyástól mentesen végezzék, azaz csak a képviselő-testület szervei és az önkormányzati képviselők vegyenek a jogalkotás folyamatában részt”. Vagyis Szemereyné szerint ha egy helyi állampolgárnak javaslata van és észrevétele azért, hogy a kecskemétiek jobban átláthassák a város gazdálkodását, akkor inkább fogja be a száját, ellenkező esetben a kezdeményezése külső befolyásnak minősül.

Ha megnézzük, hogy a városvezetésre nézve az utóbbi időben milyen kellemetlen ügyek kerültek napvilágra Kecskeméten, talán érthető a polgármester hozzáállása. Az alföldi városban is a korábban a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Eliost bízták meg a város „elsötétítésével”, majd nagyot szólt az is, amikor tavaly kiderült, hogy 2015-ben a kecskeméti önkormányzat magára vállalta a 2017-es budapesti úszó-világbajnokságot népszerűsítő, 30 másodperces imázsfilm készítésének 55,6 millió forintos költségét úgy, hogy a vb-nek semmi köze a városhoz. Ekkor Kecskemét fideszes polgármestere azt mondta, büszkék lehetnek a Kecskeméti TV stábjára, csakhogy később kiderült, nem is a városi tv, hanem egy magáncég készítette a szakértők szerint brutálisan túlárazott videót. De nem eshetett jól a kecskeméti polgármesternek az sem, amikor napvilágot látott, hogy férje, Szemerey Szabolcs a cégén keresztül 400 millió forint kedvezményes, jegybanki finanszírozású hitelt kapott, miközben a Szempont Consulting Kft. akkor mindössze 3 millió forint törzstőkével rendelkezett, vagyis ez a néhány millió volt a fedezete a 400 milliós hitelnek. Az MNB-hitel a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez tartozó Növekedési Hitel Bankon keresztül érkezett.

 

Szerző: Magyar Krisztián / magyarnarancs.hu