h i r d e t é s

Jakupcsek és Bochkor is nemet mondott Vajna propagandatévéjének

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Jakupcsek és Bochkor is nemet mondott Vajna propagandatévéjének

2016. március 26. - 13:25
0 komment

Lázasan kereste a TV2 Friderikusz utódját. Csakhogy Bochkor Gábor és Jakupcsek Gabriella is nemet mondott, egyikük sem veszi át az Összezárva című műsort.

"Nem folytatódik a TV2 Összezárva Friderikusszal című műsora. A sikeres formátum Friderikusz Sándor személyére épült, így nem veszi át másik műsorvezető a legendás televíziós helyét. A korábban bejelentettekkel ellentétben a TV2 nem tűzi műsorára a harmadik évadot" – áll a TV2 pénteki közleményben, amelyben azt is elárulják, mivel szeretnék helyettesíteni a kimagasló nézettségű műsort: filmekkel.

Bors információi szerint amikor Friderikusz otthagyta a csatornát, az Összezárva Friderikusszal stábja már forgatásra kész volt, és az első három vendéggel, Geszti Péterrel, Hernádi Judittal és Csobot Adéllal már meg is állapodtak.

A lap úgy tudja, az utolsó pillanatig próbálták megmenteni a műsort, ennek érdekében megkeresték Bochkor Gábort és Jakupcsek Gabriellát is, hogy vegye át a népszerű műsor vezetését, de mindketten visszautasították az ajánlatot.

 

propeller.hu