h i r d e t é s

Isten lehet a mesterséges intelligenciából, az emberiség végét jelentheti

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Isten lehet a mesterséges intelligenciából, az emberiség végét jelentheti

2023. április 19. - 06:13

Ian Hogarth – aki eddig több mint 50, a mesterséges intelligenciát fejlesztő startup cégbe fektetett pénzt – úgy látja, a mesterséges intelligencia kifejlesztéséért folytatott verseny rossz, az meg pláne, hogy senki nem tudja ellenőrizni és szabályozni ezeket a vállalatokat.

A mesterséges intelligencia fejlesztését eddig jelentős pénzzel támogató befektető, Ian Hogarth a Financial Times hasábjain megjelentetett véleménycikkében megkongatta a technológiával kapcsolatos vészharangot – foglalta össze a lényeget a Futurism. Szerinte igen komoly probléma, hogy ekkora a verseny az egyre okosabb gépek fejlesztése terén, mert szerinte azok előbb-utóbb isteni szintre lépnek.

Mint írja, az egyik fejlesztője nemrég arról beszélt neki, hogy mostantól már a mesterséges általános intelligencia (artificial general intelligence, AGI) elkészítésének küszöbén állunk. Szerinte jelen állás szerint 10–50 év alatt megvalósulhat az AGI.

A mesterséges általános intelligencia nem más, mint az úgynevezett erős mesterséges intelligencia. Az ilyen gépek emberi intelligenciát mutatnak, és képesek bármilyen szellemi feladatot végrehajtani, amire egyébként az ember is képes lenne.

Ugyanakkor – tette hozzá Hogarth – feszültség van az AGI fejlesztésén dolgozó cégek, valamint a gépi tanuláshoz értő szakemberek, illetve az aggódó átlagemberek között. Úgy véli, finoman szólva is helytelen, hogy az egész bolygó és annak minden élőlényére kihatással lévő fejlesztést néhány olyan cég végez, amelyek felett valójában nincs demokratikus kontroll. Vagyis senki nem szabhat határt annak, hogy meddig mennek el a fejlesztésben, ami katasztrófához vezethet.

Hogarth ugyanakkor elismerte, hogy ezt a versenyt ő is tüzelte, ugyanis eddig több mint 50 olyan startup cégbe fektetett be, amelyek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseket végeznek.

Szerinte a mesterséges általános intelligencia nem fedi le rendesen, hogy pontosan miről van szó, ezért ő maga úgy gondol a gépre, mint istenre. Szerinte a számítógép képes lesz felügyelet nélkül megfigyelni és megérteni a világot, majd alakítani a saját környezetét.

Hogarth úgy véli, a technológia természetéből fakadóan nem lehet azt megjósolni, hogy mikorra készül el. Ha viszont ez megtörténik, akkor egy olyan erővel állhatunk majd szemben, amit nem tudunk sem ellenőrizni, sem megérteni, viszont arra a következtetésre juthat, hogy az ember egy elavult faj.

A szakember úgy véli, hiába a vészharang, a cégek tovább folytatják majd a fejlesztést, és csak egy katasztrófa ébresztheti rá a kormányokat és a cégeket, hogy mennyire helytelen ez a hozzáállás. (hvg.hu)