h i r d e t é s

Íme az új rettegéskampány 3 legundorítóbb eleme

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Íme az új rettegéskampány 3 legundorítóbb eleme

2015. december 06. - 10:25
0 komment

Hiába az egyre durvább hazai szegénységi adatok, Mészáros Lőrinc elképesztő meggazdagodása, hiába hogy mostantól politikusok közvetlen rokonai is nyerhetnek közbeszerzéseket, vagy az, hogy filmbe illő módon zajlik a magyar földvagyon haveri kezekbe való átjátszása. A köz figyelmét a menekültkérdés köti le, illetve az, hogyan harcol a kormány a szerintük háborús menekültnek álcázott terroristákkal.

Fotó: Átlátszó

Mindent meg is tesznek, hogy erre figyeljünk: Rogán Antal Pasa parkban élő szomszédjánál vélhetően gigantikus pénzeket költenek arra, hogy tévében, rádióban, újságokban, az interneten fenyegessen a terrorveszély - írja az atlatszo.hu. És ha ez nem lenne elég, az állami média, valamint a kézivezérelt hírszolgáltató a függetlennek látszó, de pártállami híreket szajkózó kereskedelmi médiumokon keresztül tolja elénk a ténynek álcázott kormányzati propagandát.

Mindezek mellett konzultációnak maszkírozott utcai aláírásgyűjtésekkel is az utunkat állják, ne menekülhessen, aki valahogy kivédte a kommunikációs pofonok valamelyikét.

Ez nem is újdonság. Van azonban három olyan eleme az aktuális kampánynak, amiről még nem beszéltünk. Íme az új rettegéskampány TOP3 legundorítóbb eleme.

3. helyezett: A hazugság

Jójó, ezen sincs mit meglepődni, de a mértékén azért igen. Jelen állás szerint ugyanis még az sem igaz, hogy a rettegett betelepítési kvótával 160000 embert költöztetnének Magyarországra. A teljes Unióban osztanának szét 5 (!) év alatt ennyi embert a görög- és olasz határra érkezett menekülők közül. Ez Magyarország esetében alig 2000 embert jelent, pénzt is kapnánk mellé, de inkább pereskedünk ellene.

A kampány önmagában hazugságra épül, így akár ez lehetne az első helyezett is. A hazudozás megszokottsága és a viszonylag új versenyzők belépése és gyors hajrája miatt azonban lépjünk tovább.

2. helyezett: Háborús hangulat kreálása, uszítás

A kormány minden megnyilvánulása azt sulykolja, hogy háborúban állunk. Egy az ország, vezetőink a helyükön, tegyük félre a nézeteltéréseket és a befizetetlen számlákat! Össze kell fogni, különben végünk!

Egy háborúhoz pedig ellenség kell, így jó rákosista módszerekkel ellenségképet is kreálnak. A korábbiaknál mindig nagyobbat kell mondani, így nem csoda, ha könnyen elgurul a gyógyszer.

Ott tartunk, hogy már nem csak a sárga ház bezárása óta a sarkon ordibáló bácsi, de a Békemenet vezetői (jó, tőlük nem vártunk sokat), sőt Kövér László házelnök (!), Soltész Miklós államtitkár (!!), és maga Orbán miniszterelnök úr (!!!) is a legsötétebb szélsőjobbos összeesküvés-elméleteket hangoztatja. Aktuális politikai nézeteik széljárásuk szerint az eltitkolt igazság az, hogy a globális pénzhatalom (személy szerint a Rotschild-ok, Sorosok, tehát a zsidók) által vezérelt világháború zajlik a tiszta, heteroszexuális nemzetállamok ellen, melyeket az EU áruló vezetőivel szövetkezve “szervezett migránsáradattal” akarnak végleg elsöpörni.

Persze nem gondoljuk, hogy nem tudnák mi zajlik valójában mondjuk a Közel-Keleten. És azt sem, milyen globális politikai, gazdasági folyamatokat öltöztetnek ufómagazinos köntösbe. De a cirkusz az cirkusz, és minden eszközük megvan rá, hogy azzal etessék a népet, amivel csak akarják. Az önkontroll meg a józan belátás pedig már rég nem áll az útjukba.

Mi lesz a következő? A 2018-as kampányban már azért fognak aláírást gyűjteni, hogy védjük meg az űrből jött ősmagyar fajunkat a háromfejű zsidósárkánytól, és ezt tök komoly arccal, alufóliás kalapban mondják majd bele a mikrofonba? Lufik helyett narancssárga, fideszes chemtrail-oszlató pisztolyokat osztogatnak majd a majálison?

Szellemi honvédőknek, békehadtestnek nevezik és prófétának képzelik magukat. Háborúba hívnak. De nem csak a külső ellenség, hanem – mint az ’50-es években – a belső ellenség ellen is.

A belső ellenség tagjai pedig a „nyugatról pénzelt jogvédők”, akiket ugye a már említett pénzemberek fizetnek azért, hogy belülről gyilkolják a nemzettestet a szinte semmilyen állami segítséget, de még alapvető infókat sem kapó menekülteknek kiosztott tájékoztató füzeteikkel és takaróikkal. (Ahelyett, hogy már a kerítésnél agyonlőnék őket.)

Persze az sem semmi, ahogy hullarablóként, a párizsi merénylet okozta sokkra ráülve költik el haverjaiknál a kampánypénzt, hogy saját népszerűségüket tornásszák feljebb és építhessék a mindent bekebelező totális államukat.

A goebbels-i retorika pedig működik, a menekülteket terroristákkal összemosó kampány visszahozta a megtépázott népszerűséget. Csak közben mi, magyarok szívjuk meg veszettül, mert az elszegényedést és a korrupciót ez sem állítja meg, de legalább hamarabb fogjuk széttépni egymást. Mert ez az út lefelé tart és egyre meredekebb.

1. helyezett: A kormány maga is csinálta, ami ellen kampányol

A legújabb propagandavideó szerint illegális bevándorlók ellenőrizetlenül lépik át a határt, ezért „nem tudjuk kik ők és mennyi közöttük az álcázott terrorista”.

Az egy dolog, hogy ez így általánosságban mutatja a menekülteket gyanús, veszélyes elemnek (eltekintve attól, hogy épp a terror és a háború elől menekülnek), és hogy ez gyűlölethez, megbélyegzéshez és végső soron a terroristák győzelméhez vezethet. Van még egy súlyos aljasság is az állításban.

Ez pedig az, hogy a kormány maga engedte, sőt szervezte meg, hogy emberek tízezrei utazzanak keresztül az országon ellenőrizetlenül nyugat felé.

Tette ezt a nyár folyamán, amikor képtelen volt hatékony regisztrációs pontokat felállítani a határon, majd a menekültek körüli humanitárius válsághelyzet sajtóinformációk szerintiszándékos eszkalálásával irányította a közbeszédet és közben emberek ezreinek életével játszott, majd úgy tett, mintha a kerítéssel, illetve a megrendezett röszkei összecsapással ezt a kérdést véglegesen megoldotta volna.

Nem ez történt.

Az Átlátszó megörökítette, ahogy szeptember 15. után heteken keresztül naponta több ezer menekültet szállítottak a magyar hatóságok busszal és vonattal a horvát határról az osztrák határállomásokra. Tehát pontosan azt tette, amivel most félelmet kelt az emberekben.

A kormány menekültpolitikája nem válságkezelés, hanem kommunikációs hadjárat. A magyar emberek, a menekült emberek, az európai emberek ellen, saját meggazdagodásuk elősegítése és hatalmuk hazai, és nemzetközi megszilárdítása érdekében.

Létezik azonban egy halk, békés, mégis hatásos fegyver a kampányágyúk ellen. A tényfeltárás.

 

video.atlatszo.hu