h i r d e t é s

II. Erzsébetre emlékeztek a világ vezetői és magyar politikusok is

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

II. Erzsébetre emlékeztek a világ vezetői és magyar politikusok is

2022. szeptember 09. - 06:12

A brit királynő 14 amerikai elnökkel találkozott, és 15 miniszterelnököt nevezett ki.

II. Erzsébet királynő - Forrás: Kirsty O'Connor-WPA Pool/Getty Images/rtl.hu

Mindannyiunkat megrendített a hír, amelyet Balmoralból kaptunk

– mondta Liz Truss brit miniszterelnök II. Erzsébet királynő halálára reagálva. A kormányfő szerint

II. Erzsébet volt a szikla, amelyre a modern Nagy-Britannia épült.

Rendkívüli eredménynek nevezte, hogy a királynő hetven éven át ilyen méltósággal uralkodott. „Szolgálata túlnyúlt a legtöbbünk élő emlékein” – mondta, hozzátéve, hogy az emberek csodálták és szerették az uralkodót az Egyesült Királyságban és világszerte.

Személyesen inspirált engem és sok britet. Elkötelezettsége mindannyiunknak példaként szolgál. A hét elején is eltökélt volt abban, hogy ellássa feladatait, amikor 15. miniszterelnökének nevezett ki engem

– mondta Liz Truss, aki szerint ma óriási veszteség érte a briteket, de II. Erzsébet nagyszerű örökséget hagy hátra.

Ma a korona, ahogy több mint ezer éve, továbbszáll az új uralkodónkra, az új államfőnkre: Őfelsége III. Károlyra. A király családjával együtt gyászoljuk édesanyja elvesztését. És miközben gyászolunk, össze kell fognunk népként, hogy támogassuk őt. Hogy segítsünk neki viselni a rendkívüli felelősséget, amit mindannyiunkért vállal

– mondta a miniszterelnök.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azt írta, hogy a legnehezebb szívvel értesültek Kanada leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodója, II. Erzsébet királynő haláláról, akinek szolgálata örökké fontos része marad az ország történelmének.

Több volt uralkodónál

Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden közös közleményt adott ki, amelyben azt írják: II. Erzsébet királynő több volt uralkodónál, egy korszakot határozott meg. Visszaemlékezésük személyes részében kitérnek arra, hogy 1982-ben találkoztak először a királynővel, amikor egy szenátusi delegációval utaztak az Egyesült Királyságba. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy tavaly júniusban is vendégszeretetét élvezhették, amikor első tengerentúli útjukra utaztak elnökként és first lady-ként. Összességében 14 amerikai elnökkel találkozott, és szolidáris volt az Egyesült Államokkal a legsötétebb napokban, 2001. szeptember 11. után is, amikor megrendítően emlékeztetett arra, hogy „a gyász az az ár, amit a szeretetért fizetünk”.

Jószívű királynő

Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren közölte: II. Erzsébet több mint hetven évig testesítette meg a brit nemzet folytonosságát és egységét.

Franciaország barátjaként emlékezek rá, egy jószívű királynőként, aki maradandó nyomot hagyott hazájában és évszázadában.

Mély szomorúság

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt írta: mély szomorúsággal értesültek II. Erzsébet haláláról. Az ukrán nép nevében részvétét fejezte ki a királyi családnak, az Egyesült Királyságnak és a Nemzetközösségnek a veszteség miatt.

Hatalmas örökség

II. Erzsébet királynő történelmi és figyelemre méltó uralkodása a béke és gyarapodás hatalmas örökségét hagyta Nagy-Britanniára. Vezetése és kitartó diplomáciai erőfeszítései biztosították és elősegítették szövetségét az Egyesült Államokkal és a világ országaival

– közölte Donald Trump volt amerikai elnök és felesége, Melania Trump.

Humor és báj

Michelle és én szerencsések voltunk, hogy ismerhettük Őfelségét, és sokat jelentett a számunkra. Újra és újra szíven ütött bennünket melegsége, az, ahogyan megnyugtatta az embereket, és ahogyan humort és bájt vitt a pompába 

– közölte Barack Obama volt elnök. (rtl.hu)

Magyar politikusok emlékeznek II. Erzsébetre

Isten nyugosztalja II. Erzsébet királynőt

– közölte Facebook oldalán Orbán Viktor néhány perccel azután, hogy a Buckingham palota bejelentette a brit uralkodó halálát.

Később Novák Katalin köztársasági elnök is közzétett egy bejegyzést:

A nőtől, az édesanyától, a királynőtől, az európai államfőtől búcsúzunk 

– írta. Szerinte a magyarok a nemzetért és a családért való kiállásban sokat tanultak II. Erzsébet királynőtől.

II. Erzsébet maga volt a velünk élő történelem. Tartalommal, lélekkel, tartással töltötte meg a monarchia elavultnak tűnő intézményét

– írta a Facebookon Karácsony Gergely, aki szerint a királynő életének közel száz, uralkodásának hetven éve alatt mindig értette a kort, amelyben élt és megtalálta a hangot megannyi generációval.

Egy apró asszonyt, egy nagyformátumú államfőt veszített Nagy-Britannia és a világ, osztozom a gyászolók fájdalmában. Isten nyugosztalja, Felség!

– írta a főpolgármester.

II. Erzsébet brit királynő a történelmi pillanat korszakos uralkodója volt. Nagyon messziről, innen egy másiknak tűnő világból becsültem

– írta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a DK elnöke Facebook oldalán.

Ha alattvalója lennék, megsiratnám. És így is

– tette hozzá.

Márki-Zay Péter a miniszterelnökhöz hasonlóan szűkszavúan búcsúzott:

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint II. Erzsébet

a királynő, aki fiatalon került a trónra és végül egész életében szeretett nemzetét szolgálta.

Erzsébet királynő hetven éve reményt és fényt hozott egy háború pusztította világban. És ezt a reményt testesítette meg hosszú uralkodása során mindvégig 

– ezt Botka László, Szeged polgármestere írta II. Erzsébetről. Közölte: együttérzésükről és támogatásukról levélben tájékoztatta Szeged testvérvárosa, Cambridge polgármesterét.

II. Erzsébet 70 éves uralkodása megmutatta, hogy a királyság mint intézmény miként lehet egyszerre tradíciókra építő, ugyanakkor megújulásra nyitott

– írta közleményében a Jobbik sajtóosztálya. Szerintük (rtl.hu)

a királynő életútja példája annak is, hogyan lehet női vezetőként évtizedeken át elszántsággal, elkötelezettséggel és alázattal irányítani nemzetközösséget és nemzetet.
II. Erzsébet brit királynő halálával történelmünk egyik meghatározó személyisége távozott a mai napon. Nyugodjon békében!

- írta az MSZP a Facebookon.