h i r d e t é s

Így vált a NER játszóterévé a Balaton

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Így vált a NER játszóterévé a Balaton

2017. december 28. - 11:12

"A Balaton mindenkié, ez a legfontosabb kormányzati álláspont, hozzáférhetőnek kell maradnia a tónak" – mondta Lázár János december közepén a kormányinfón. - írja a 24.hu

Fotó: H. Szabó Sándor

Nem ez volt az első eset, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyugtatni igyekezett a Balatonért aggódókat. Már 2015-ben azt nyilatkozta, hogy a tó körbesétálásával kapcsolatos új területrendezési terv 2017. december 15-ig elkészül. A miniszter szavai azért is érdekesek, mert

2016-ban éppen az ő javaslatára módosították a Balaton-törvényt. A változtatás pedig szabad utat adott az új beruházásoknak, a part menti részek beépítésének.

Most már nincs szükség vízpart-rehabilitációs tanulmánytervekre, kiemelt beruházások esetén csak partvonal-szabályozási tervet kell készíteni, amelynek a kötelező tartalmi elemei kikerültek a törvényszövegből. Ráadásul a miniszter most már többszöri ígérete ellenére az a tendencia látszik, hogy

kormányközeli és eddig ismeretlen vállalkozók vásárolják fel Balaton-part legértékesebb telkeit.

További részletek a 24.hu cikkében >>