h i r d e t é s

Így égetünk százmilliókat Magyarországon: a beígért napelemgyár sehol, csak a gaz nő

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam
a- a+

Így égetünk százmilliókat Magyarországon: a beígért napelemgyár sehol, csak a gaz nő

2017. június 23. - 13:50

Csodálatos történet arról, hogyan veszett kárba 400 millió forintnyi uniós támogatás. - írja a magyarnarancs.hu.

Forrás: magyarnarancs.hu

Szinte teljesen belepi a gaz a komlói ipari parkban álló üzemet. A félkész gyárat kutya őrzi, nem mintha bárki be akarna menni a területre: az épület teljesen üres. Pedig évek óta komoly munkának kellene itt folyni – már ha minden úgy alakul, ahogy azt első tulajdonosai megálmodták.

Történetünk csaknem tíz évvel ezelőtt indult. A Solar Energy Systems Kft. 2008-ban alakult, akkor a cég jegyzett tőkéje mindössze félmillió forint volt.

Önbizalomhiányban nem szenvedtek: megpályáztak, és el is nyertek 400 millió forint pályázati forrást egy 10 MWP kapacitású fotovoltarikus napelemgyártó üzem, illetve az üzem energiaellátását biztosító napelemes rendszer létesítésére.

Az üzem eredetileg Szigetváron épült volna meg.

A baranyai kisvárossal 2008-ban kötött megállapodást a társaság egy napelemgyár felhúzására.

A város által biztosított 5100 négyzetméteres terület bérleti díjának fizetésével azonban már gondok akadtak egy 2009. június 25-i bizottsági ülés anyaga szerint, amelyben leírták, hogy a pénzügyi irodának kell az elmaradt 50 ezer forint/hó (később 30 ezer forint/hó) bérleti díj behajtásáról gondoskodnia.

Miután a végső, többször is módosított határidőre sem kezdték el a munkálatokat, az új szigetvári városvezetés 2010. december 30-ával felmondta a céggel kötött szerződést.

Szinte ezzel egy időben a társaság neve Komlón bukkant fel, ahol az ipari park egy darabját adták bérbe a vállalkozásnak, hasonlóan kedvező feltételek mellett. A szerződés alapja az volt, hogy amennyiben az üzem több mint száz főnek biztosít munkát a városban, az önkormányzat eltekint a földhasználat bérleti díjától.

Forrás: magyarnarancs.hu

Sikertörténetnek indult

Három hónappal azután, hogy a kft.-t eltanácsolták Szigetvárról, Komlón bejelentették, hogy a Solar Energy System Kft. hamarosan megkezdi új üzemcsarnokának építését a belvárosban.

Elmondták, hogy az egymilliárd forintot meghaladó beruházáshoz a társaság 400 millió forint uniós támogatást nyert, amelyből egy 1400 négyzetméteres gyár épül. A társaság akkor azt ígérte, 2011 novemberére elkészül a gyártósor, ahol 108 főt kívánnak foglalkoztatni, főként női munkavállalókat.

Áprilisban le is tették a gyár alapkövét. Az ünnepélyes eseményen Polics József, Komló fideszes polgármestere hangsúlyozta: a fejlesztés a rendszerváltás óta az első olyan termelő vállalkozás beindítását teszi lehetővé a városban, amely nagy számban teremt új munkahelyeket.

Az öröm azonban nem tartott sokáig, a területen ugyanis hónapokig semmi nem történt. Végül augusztusban megjelentek a munkagépek, és elkezdték a földmunkát.

A késlekedés oka állítólag az volt, hogy a cég az eredetinél nagyobb üzemet kíván létrehozni, és az ahhoz szükséges engedélyeket szerezte be. A nagyratörő tervek azonban hamar kudarcba fulladtak: a napelemgyár nem készült el novemberre sem eredeti, sem bővített méretében.

A munkakeresők csalódottak voltak, hiszen – bár a cég nem adott le munkaigény-bejelentést a munkaügyi központban – több mint hatszáz fős volt az a lista, amit a gyári munkára jelentkezőkből állítottak össze.

Projektjelentésében a cég azt írta, hogy 2011 márciusában szerződést kötöttek a Newergies Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel 644 ezer forint plusz áfa értékben gyártóeszközök beszerzésére, majd 2011 májusában 5 éves értékesítési szerződést kötöttek a My Green Energy GmbH-val, amely a kapacitásuk 80 százalékát megvásárolja.

A gyártósor azonban soha nem érkezett meg, így termelés sem indult.

Elérhetetlen elérhetőségek

A megyei lap akkoriban megpróbált utánajárni, mi áll a folyamatos csúszás hátterében. A Solar Energy Systems Kft.-t azonban telefonon nem lehetett elérni, a hivatalos, uniós logóval is ellátott tájékoztatóban megadott honlap (solensys.com) pedig nem is létezett.

Csak Polics József polgármester tartotta velük a kapcsolatot, aki azonban nem adta ki a befektetők elérhetőségét, mivel azok erre nem adtak neki engedélyt.

A cég egyébként 2011. március 25-én 160 millió forint előleget kapott, és 2012 januárjáig a projekt ellen nem indult szabálytalansági eljárás. Bár hivatalosan tehát nem volt még gond a beruházással, egészen 2012 márciusáig állt a projekt. Akkor azonban teherautók és munkagépek érkeztek az üzem tervezett helyszínére.

Forrás: magyarnarancs.hu

A kivitelező cég képviselője azt nyilatkozta, nem azért vártak a munkálatokkal, mert nem fizették ki őket, hanem mert tulajdonosváltás volt a Solar Energy Systems Kft.-nél, és új terveket is kellett készíteni.

Az új ütemterv szerint nyár közepére kellett volna elkészülnie az intézménynek. Ehhez képest áprilisban újra leállt a munka. A Solar Energy Systems Kft. új ügyvezető igazgatója akkor azt nyilatkozta, csak átmeneti a szünet, mert az anyagok szállítása késik.

Az üzem nyár közepére elkészül, a gépeket augusztus végén hozzák, és nagyjából egy hónapra lesz szükség ahhoz, hogy összeszereljék a gyártósort.

Ezután próbagyártás következik, és ha minden megfelelően működik, októberben teljes kapacitással működhet az üzem

– hangsúlyozta a cégvezető. Júliusban azonban újabb határidő-módosítást kért az önkormányzattól a társaság

a kivitelezők kiválasztásával és a beépítendő anyagokkal kapcsolatos minőségi kifogások rendezésének elhúzódása miatt.

A szeptemberi határidő lejártakor aztán megint halasztást kért a kft., majd 2013 elején még egyet, „rajta kívül álló okokra” hivatkozva. Mivel a városban 25,1 százalékos volt a munkanélküliség, a városatyák – bízva a sikeres végkifejletben – újra és újra rábólintottak a jogerős használatbavételi engedély beszerzésére vonatkozó határidő újabb módosítására.

Ugyanez év augusztusában a napelemgyárat építő cég azzal fordult az önkormányzathoz, hogy biztosítson fedezetet a kölcsönéhez. A társaság elmondása szerint az általuk végzett beruházás 80 százalékos készültségi fokban áll, a megítélt, de még ki nem utalt támogatás összege 190 millió forint.

A hiányzó összeget a társaság banki hitelből igyekszik fedezni, amelynek ingatlan biztosítéka a társaság tulajdonában álló, eddig felépített objektum és a helyszínéül szolgáló, jelenleg még önkormányzati telek lenne.

A testület végül 100 millió forint és járulékai erejéig hozzájárult a jelzálogjog bejegyzéséhez. A város vezetői ugyanis még akkor is reménykedtek abban, hogy a gyár végre elkészül, és az ígért 80-100 fős foglalkoztatás megvalósul.

Nem valósult meg. A Solar Energy Systems Kft. és az önkormányzat között kötött ingatlanhasználatra vonatkozó szerződés 2014. december 31-én lejárt, további hosszabbításra nem volt mód. Miután a támogatási szerződés meghiúsult, a beruházó köteles lett volna a területet megvásárolni.

A 23 millió forintos vételár megfizetésére a 2015. december 31-i határidő lett kitűzve, amelynek meghosszabbítását kérte a kft. Ezt a város megadta, de amíg erre sor nem kerül, a cég fizetheti a kamattal terhelt bérleti díjat a földterület használatáért. A tárgyalások azóta is folynak a felek között, bár az önkormányzat már arra is készen állt, hogy felszámolási eljárást indítson a cég ellen.

„Szabálytalanság történt”

Érdeklődtünk az önkormányzatnál, hogyan áll jelenleg a napelemgyár ügye. A Városházán azt a tájékoztatást adták, hogy a cég jelenleg is működik, nincs felszámolás alatt. Az elmaradt bérleti díjakat a társaság május 31-ig hiánytalanul rendezte az elmúlt másfél hónapban.

A vételár megfizetéséhez azonban újabb halasztást kértek 2017. december 31-ig. Így a helyzet továbbra is változatlan: a terület tulajdonjoga a városé, a használatbavételi engedély nélküli épület a kft.-é.

Az üzemben gyártás nincs, állítólag azért, mert a cég pályázattal kapcsolatos kérelmeit még mindig nem bírálták el. Vagyis, idestova 10 éve épül a napelemgyár anélkül, hogy egyetlen munkahelyet teremtett vagy egy forint hasznot hozott volna.

Forrás: magyarnarancs.hu

Miután a projektfelelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megszűnt, a pályázattal kapcsolatos kérdésekre a Nemzetgazdasági Minisztérium válaszolt.

Ők adták azt a tájékoztatást is, amely szerint a projekttel kapcsolatban 2015 elején szabálytalansági gyanú merült fel, majd az eljárás „szabálytalanság történt” megállapítással zárult.

Ezután a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság közölte a pályázóval, hogy a kedvezményezett szerződésszegése miatt saját hatáskörében a támogatást visszavonja, és ezzel egyidejűleg eláll a támogatási szerződéstől.

Vagyis a 400 millió forintos támogatás fennmaradó részét biztosan nem kapja meg a cég, sőt, a bevett gyakorlat szerint a már átutalt összeget (210 millió forintot) is vissza kell fizetnie.

Ezt a magyarnarancs.hu kérdésére a minisztérium is megerősítette:

A támogatási szerződéstől való elállás megtörtént, ennek következménye, hogy a Kedvezményezettnek (vagyis a Solar Energy Systems Kft.-nek – a szerk.) a részére nyújtott teljes támogatási összeget kamatokkal növelve vissza kell fizetnie.

A követelés érvényesítése folyamatban van. A Kedvezményezettel részletfizetési megállapodást kötött az Irányító Hatóság.

Évek óta nincs bevételük

Hogy a cég mikor tudja visszafizetni az összeget, az azért is érdekes lehet, mert a cégjegyzékben található adatok szerint a kft.-nek 2012 óta nincs bevétele. Sőt a cég ellen 2009-ben és 2014-ben is indult végrehajtási eljárás: mindkét esetben az adóhivatal járt el, utóbbi jelenleg is folyamatban van.

Az egyik részvényesnél vagyonlefoglalásra is sor került.

Érdeklődtünk a cégvezetésnél, mi vezetett odáig, hogy egy nagy reményű, sok munkahelyet ígérő beruházásból végül semmi sem lett, de megkeresésünkre máig senki sem reagált.

magyarnarancs.hu