Mibe bukott bele Gyurcsány? Tízből tízen erre ma azt vágnák rá, hogy az őszödi beszédbe, illetve az ennek nyomán kialakult és zavargásokba torkollott tüntetésekbe. Pedig ez nem egészen így volt. A korabeli közvélemény-kutatások szerint fel-fele arányban voltak a kormánypártiak és az ellenzékiek még a tüntetések alatt is (ez kábé most is így van). De Gyurcsány nem 2006 után távozott. Akkor még egészen sokáig a helyén maradt. A vesztét ugyan előrevetítette, de a bukásához valami egészen más vezetett. Valami olyasmi, amiből mi is tanulhatunk.

Gyurcsány amúgy tökéletes példa. A 2000-es években ő volt Orbán legfőbb politikai ellenfele. Kommunikációs képességei hasonlóan kiemelték őt a politikai mezőnyből, akárcsak Orbánt. És volt még egy fontos hasonlóság: a neoliberális gazdasági világkép. Ez elsőre lilának hangozhat, de hadd magyarázzam el.

A neoliberális gazdaság egyik alapja a totális szabad piac, vagy vadkapitalizmus, ami a termékek és a pénz minél szabadabb áramlását teszi lehetővé. A másik, pedig az a téves koncepció, hogy ez a szabadon forgó pénz, a piac regulázatlansága miatt a jólét, ami a nagytőkéseknek magadatik, az szépen, lassan lecsorog az alsóbb társadalmi rétegekhez is. Csakhogy ez nem így történt: a plusz profitot a cégek és tőkések szépen zsebre rakták, miközben a dolgozók fizetése nem emelkedett. Ezért aztán a középréteg az egzisztenciális megkapaszkodásban ahhoz nyúlt, amit kínáltak neki: a hitelekhez. Ez a politika viszonylagos jólétet és fellendülést eredményezett, de ezzel együtt egy nagyon lassan, de stabilan növekvő gazdasági lufit is létrehozott, amit aztán a 2008-as világválságba szépen ki is pukkasztott.

Gyurcsány ebbe bukott bele. Abba, hogy az emberek egyszer csak tényleg elkezdtek rosszabbul élni. Nem volt már miből finanszírozni az addigi életszínvonalat, sőt, megszorításokat kellett bevezetni. Ez volt az a pont, amikor az akkori kormány-ellenzék fele-fele támogatottsági aránya megszűnt és a Fidesz felé billent. Gyurcsány a politikai nyomást még kibírta, de a gazdasági kudarcot már nem.

S hogy mi ennek az üzenete, amit nekünk is érdemes meghallani és megérteni? Több tényező is, többek között az index egyik cikke, és egy közgazdász barátom elemzése segíthet megérteni a mai helyzetig nyúló párhuzamot, melynek fő címszava az egész Európát érintő lakhatási válság.

A lakhatási válság miatt vett fel a 2000-es években szinte mindenki lakáshitelt.  Az emberek elhitték hogy jobban élnek, bíztak a jövőben és abban, hogy a hiteleiket vissza tudják fizetni. Még a nagytőkések is ingatlanba fektettek, így az árak emelkedtek, de a fizetések nem.

Ma is egy hasonló válság kellős közepén vagyunk, csak lokális szinten, nem globálisan. A pláne az, hogy a gazdasági krízis jelei most is érzékelhetőek. A Brexit  vagy Trump védővámjai – amelyek a Magyarország számára is igen értékes autóipart veszélyeztetik – mind azt üzenik, hogy nem árt, ha felkészülünk egy újabb válságra. Ráadásul az újabb ingatlanlufi is hízik, ami a közgazdászok szerint legfeljebb három év múlva robban, ha addig nem kezelik a tüneteket.

De eddig úgy néz ki, a szükséges intézkedéseknek pont az ellenkezője történik. A kormány eddig csak az ingatlanpiaci befektetőknek kedvező döntéseket hozott, majd kapkodva összedobta a CSOK és NYOK koncepcióját, amit azóta is toldoznak-foltoznak. Az sem segít sokat, hogy a legnépszerűbb lakástámogatási lehetőséget, a lakás-takarékpénztárakat egy tollvonással megszüntették.

Ezek nem jó jelek, de a gazdaságban még minden stabil. Kulcsszó: még.

És hogy mindez hogyan vezethet el Orbán bukásához? Nos, Gyurcsány példájából kiindulva a politikai nyomás nem elég. Bár ez már megvan, kellene hozzá a gazdasági környezet pressziója is.

Ám van egy kis probléma: az, hogy Orbán tanult 2008-ból és egy védőhálót szőtt maga köré, melynek egyik része a hozzá lojális média, a másik pedig egy démonizálható ellenség, akit mindenért (is) lehet okolni: Soros.

Ez a magyarázata annak, hogy Orbán még a jelenlegi katasztrofális gazdaságpolitika mellett sem aggódik, mert csak kiáll és annyit mond, hogy „Soros tehet róla” – és még mindig van csaknem kétmillió ember, akinek ennyi elég is. Ezért van az, hogy a Gyurcsány bukásához elvezető körülmények már nem elegendők Orbán távozásához. Kell még valami más is.

Tudjuk, hogy a politikában a hűség két forrásból táplálkozhat: az egyik a pénztárca, a másik az ideológia. A Fidesznek nincsen ideológiája, csak az, amit a vezér Tusványoson kiböfög, de az édeskevés. Ezért fontos nekik az osztogatás. De ha már nem lenne annyira kifizetődő fideszesnek lenni, bizony sokan elgondolkodnának… Erre pedig építhet a most szerveződő ellenállás. Arra, hogy mi is az, ami fáj a Fidesznek, illetve a holdudvarának.

Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég, ha abbahagyjuk a trafikba járkálást, hisz ezeket az üzleteket szinte kizárólag fideszesek kapták. Aki dohányzik, persze kénytelen lesz bemenni, de egy üdítőért, sörért, édességért inkább menjünk el egy hagyományos boltba (ami ugye nem CBA vagy Príma…). Ugyanez a helyzet a szórakozó klubokal, kocsmákkal, stb. Ezzel kapcsolatban ajánlom a mérce írását. A tudatos gazdasági bojkott nagyon fájhat ám ennek a rendszernek!

Végül pedig: ahhoz, hogy a Fidesz igazán megbukjon, kell még egy párt, amelybe nem verhetnek éket a régi vagy új megosztó személyek (például Gyurcsány vagy Puzsér). Szembetűnő ugyanis, hogy a mostani ellenzéki pártok közti szakadékok már nem az ideológiák, hanem a személyeken mentén húzódnak, és lehetetlenítik el az együttműködést. A szavazóik pedig – sajnos – hűen követik őket. Véleményem szerinte emiatt sem tudott működni tavaly a taktikai szavazás, mert sokaknak az volt a végső érvük, hogy „akkor ki jönne? talán a Gyurcsány?”. És már vége is volt az íróasztal mellett kitalált szavazótábor-egyesítésnek…

Hogy ez a párt egy új formáció lesz, vagy a jelenlegiek képesek lesznek átlépni az árnyékukon és egy egységfront érdekében sikerül leszámolniuk az eddigi kicsinyes és öncélú érdekeiken, azt még nem tudni. De hogy Orbán megbuktatásához egy repedésmentes ellenzéki egységre lesz szükség, az egészen biztos.

És az is borítékolható, hogy ez az erő a mostani ellenállásból nőhet ki. Ezért lehet mérföldkő a 2019. január 5-i tüntetés. Ott sok minden elkezdődhet(ett).

Forrás: Minden Lánc / Dián Ákos