Az ottani szereplése kapcsán interjú jelent meg vele Gondola.hu-n. A nyílt társadalom kritikájáról. Amely véleményéhez természetesen joga van. Akár a tévedéshez is. Azonban érdekes lehet a politikusi felelősség egy ilyen interjú kapcsán.

Csaknem egy évvel ezelőtt például azt fejtegette, hogy pápa azt mond, amit akar. Azaz:

A pápa menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást.

Ami már akkor felvette azt a kérdést, hogy egy hűen pártkatona KDNP-s azonosulhat-e azzal a kereszténységgel, amit a pápa azóta is képvisel?

Az azóta eltelt időben pedig eljutottunk oda, hogy egy magát keresztény orientációjúnak valló politikai vezetés által kormányzott ország kormánypárt-tagsággal rendelkező publicistája simán vén marhának titulálhatja a pápát.

Alkalmasint úgy, hogy nem igazán süketültünk bele a KDNP irányából érkező tiltakozó sikolyba. Amire persze mondhatja bárki, hogy: Harrach Péter és Bayer Zsolt is élt a politikai véleménynyilvánítás szabadságával.

Ugyanakkor tudni vélhetjük, hogy politikai véleménynyilvánítás szabadságának eszméje nem az akár inkvizícióig vezető véleményterrorban gyökeredzik. Azt ugyanis, amikor egy politikai erő csak saját magának tartja fenn a véleményalkotás jogát, diktátumok uralmának, diktatúrának szokták nevezni.

Amikor tehát Harrach, elvileg keresztényként, fenntartotta magának a jogot, hogy a pápa vén marhaságáig vezető véleménylavinát elindítsa, akkor két vélemény-csoportot állíthatunk fel ennek értelmezésére.

• Vagy a liberális értékek érvényre jutásaként,
• vagy a diktatúra melletti kiállásként értelmezzük.

Mely utóbbi akkor sem demokrácia, ha valaki illiberális-, vagy nemzeti demokráciának titulálja. Ahogy a nemzeti szocializmus is elég fékezett habzással értelmezhető szocializmusként.

Arra, hogy Harrach miként értelmezi a saját nézőpontját a liberalizmus kapcsán, arra választ kaphatunk a korábban említett, idei interjúban.

Egyértelműen elutasítja.

Mondván, hogy

a nyílt vagy nyitott társadalom első hallásra szimpatikus, valójában életidegen, megvalósíthatatlan

 álom.

Kiegészítve azzal, hogy

ahogy a kommunista paradicsom elképzelése nem számolt az emberi természettel, úgy a nyílt társadalom elmélete is távol áll a működőképes társadalom valóságától.

Amiben már érzékelhetünk egy kis csúsztatást.

A nyílt társadalom szinte kortárs apostola, az 1994-ben elhunyt, Karl Raimund Popper ugyanis kritizálta a kommunizmus elméletét.

Ahogy a marxizmust is.

Amellett, hogy talán érdemes megjegyezni, hogy a „nyílt társadalom” egy filozófiai modellként szerepel a historicizmus kritikájaként. Mely utóbbit a történelmi törvények szülte, „eleve elrendelésnek” tekintett. Amelyet Popper az autokratikus és totalitárius rendszerek ideológiai eszközeként értelmezett.

Harrach zsigeri idegenkedése ettől teljesen érthető, ha a hatalom embereként tekintünk rá.

Figyelembe véve azt is, hogy hányszor emleget a hazai hatalom kommunikációja eleve elrendelt magyar sorsot, történelmi kiválasztottságot, vagy éppen történelmi nyomorúságot.

Egyben hangsúlyozva azt, hogy ezek indokolnak szinte minden eszközt a hatalom megtartásának biztosítására. Szemben azzal, amit a klasszikus liberalizmus is tanít. Illetve azzal is, amit a „nyílt társadalom” elmélete valójában mond arról, hogy szabaddá teszi a kulturális választást.

Ahogy a liberalizmus lehet az alapja például

• a vallásszabadságnak,
• a törvény előtti egyenlőségnek,
• és ezen keresztül, például az általános, és például nemi cenzus nélküli, választójognak is.

Valóban csupa olyan tényezőnek, amit a kormányzat elutasítani látszik. Az iskolákba behurcolt vallásideológia aláássa a vallásszabadságot, a nők valós lenézését pedig számos retorikai példa mutatja.

Amit a nyílt társadalommal szembeállított kereszténységről állít Harrach, az szintén figyelemre méltó.

A Gondola szerint erről ezt közli:

A keresztény társadalmi tanítás alapelvekről szól és normákról. Amikor az emberi személy méltóságát, a szolidaritást, a szubszidiaritást, a közjót, vagy az igazságosságot említi, tág keretet ad a cselekedeteinkhez.

Miközben tudjuk, hogy bármilyen társadalmi játékszabály-gyűjtemény alapelvekről és normákról szól. A polgári törvénykönyvtől a Koránig.

Ez akkor is igaz, ha az egyes alapelv-, és norma-gyűjteménnyel részben, vagy egészében nem ért valaki egyet. Az emberi méltóság és a kereszténység viszonyát pedig jól mutatja a nők évszázadosan alávetett helyzete a keresztény világban, a közjót és szolidaritást a papság máig ható politikai hatalomvágya.

Míg a tág kereteket pedig a jelenkori hatalmi ambíciók fényében értelmezhetjük úgy, hogy Harrach a jelen hatalomnak, a kereszténység nevében teljes cselekedet-szabadságot tart fenn. Mindenki más meg örüljön, hogy szolgálhat.

Miközben, a Bibliát lapozgatva sokszor akár igazat is adhatnánk a keresztényeknek. Jézus, az általa szeretetre, emberi elfogadásra alapozott tanításainak elfogadása mellett Isten előtti egyenlőséget hirdetett. Származástól függetlenül megváltott mindenkit, és ezzel is kihangsúlyozta: nincs faji, illetve nem cenzus az ember és ember között.

Nem tartotta magát királynak, mindenki felett álló hatalomnak, hanem csak az emberek között élő tanítónak. Amellett elsősorban a saját tanításait hirdette, és nem uszított egy másik hit képviselői ellen sem. Ha tetszik, korának egyik legliberálisabb vezetője volt.

Kicsit kínos, hogy a KDNP politikusa szerint ez vállalhatatlan.

De tudomásul veszem, hogy változnak az idők és benne a magukat Jézus követőinek hazudó politikusok is. Miközben, Harrach mondandójára is támaszkodva, várhatjuk, hogy mikor jelentik be a keresztény nemzeti demokratikus diktatúrát. Hivatalosan.

Szerző: Andrew_s/gepnarancs.hu